Az M1-en felidézték: húsvétkor a fővárosban egy Szentendrei úton lévő hamburgerezőnél lefotóztak és feljelentettek egy szolgálatban lévő mentőápolót, amiért ebédet vásárolt. A vizsgálat során kiderült, hogy nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg és mire visszaértek, riasztást is kaptak, ezért csak jóval később tudtak ebédelni.

Az eset óta egyre több vendéglátóegység jelezte, hogy kedvezményeket ad a mentőegységeknek. Ezért döntött a mentőszolgálat, hogy egy országos adatbázist hoznak létre a szolgálatban lévő mentőknek kedvezményeket biztosító vállalkozásokról.

Ezeket hamarosan egy elektronikus térképre is felteszik, hogy a mentők telefonjukon is láthassák és azonnal megtalálják azt a vendéglátóegységet, ahol kedvezményt kaphatnak.

Az első „Hambulancia" matricát szerdán arra a vendéglátóegységre helyezték ki, ahol húsvétkor lefotózták a mentőket.


A hely tulajdonosa, Jóné Erika az M1-nek nyilatkozva azt mondta: a mentők járvány idején, előtt és után is emberéleteket mentenek, ezért csak „szeretettel és jóérzéssel lehet rájuk gondolni".

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kiemelte: a koronavírus-fertőzési adatok „szerencsére javulóban vannak", de még mindig sokkal nagyobb a terhelés a mentőkön, mint a Covid előtti időszakban, és van, hogy 20 percük sincs az ebédjük elfogyasztására.

A szóvivő a Facebook-oldalán arról is írt, az Országos Mentőszolgálat nem csak a bajtársakat támogató adatbázis létrehozását vállalja, hanem azt is felajánlja, hogy a hamarosan újrainduló „Hősképzések" keretében újraélesztésre képzi ki a „Hambulanciák" személyzetét, hogy vészhelyzetben is a mentők segítő partnerei lehessenek. Csatlakozni az info@mentok.hu címen lehet – közölte.