Felpörgetné közösségi oldalának forgalmát az MSZP elnökhelyettese – írja a Népszava.

Nem kerülne többe a vállalkozóknak az MSZP javaslata, mely adómentessé tenné a minimálbért - erről beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában a szocialisták elnökhelyettese. Komjáthi Imre azt mondta, pártja előválasztási programjában utóbbi elem hangsúlyos szerepet kap. 

Ennek apropóján egy nemzeti konzultációt is indítottak. A politikus arra kért mindenkit, aki egyetért a felvetéssel, az írja meg a politikus Facebook oldalán.

Hangsúlyozta, az MSZP-ben megvan a kellő akarat, így az adómentes minimálbérről szóló elképzelésüket benyújtották a kormánynak, így "várják a 133 bátor embert, hogy ezt szavazza meg, mert ez jó az embereknek." Komjáthi Imre emlékeztetett, pártja korábban is azt hangsúlyozta, több pénzt kell adni az embereknek, hogy legyen miből költeniük. Ugyanakkor a minimálbér adómentessége hosszabb távon is fontos lépés, hogy meg lehessen szüntetni a dolgozói szegénységet. A politikus arra számít, hogy nem fogja ezt a fideszes többség megszavazni, ám az ellenzéki kormány 2022 után ezt megtenné.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!