A szolgáltatások nyitása után visszacsordogálhat az átszivárgott eladóhad oda is, és az európai üzletnyitások is fenyegethetik majd a hazai boltok munkaerőpiacát. Az élelmiszerboltok már több eladót keresnek, az iparcikkes boltok egyenlőre csak az elmaradt vásárlókat várják – írja a Piac és Profit.

 Az április 7-től megnyújtott nyitvatartás (19 óra helyett 21.30-ig lehet vásárolni) nyomán az élelmiszerboltoknak jelentett lehetőséget visszatérni a korábbi rendjükre. A két-két és fél óra nyújtás több eladót, pénztárost is igényel. A járvány előtti létszámhiány más korlátozott szolgáltatásokban a leépítések nyomán enyhült, hiszen a kereskedelmi vállalkozások átvettek dolgozókat, de ezzel együtt nő a meghirdetett álláshelyek száma – írja friss elemzésében a Blokkk.com.

A szakportál szerint a kereskedők feltehetően számolnak azzal is, hogy a vendéglátás nyitása visszaszívja az átsodródott munkaerő legalább egy részét. Számolni kell azzal is, hogy nyugatabbra a járvány előtt kelendő volt a magyar eladó, és az ottani nyitások nyomán megindulhat a visszaszivárgás.

Mindemellett az elemzés szerint készülni kell ráadásul a kiemelt üdülőkörzetek erősebb látogatottságára is, ami a járvány első hullámát követően 2020 nyarán is tapasztalható volt. A belföldi turizmus gyorsan kilőhet és a turisták fognak boltba is járni. Ez egyébként hozzájárulhat ahhoz is, hogy a boltos diákmunka is visszanyerheti a korábbi súlyát.

Az élelmiszerláncok többsége újabban több boltos eladót keres, mint az elmúlt hónapokban, és várható, hogy ezek a számok növekedni fognak:

 

2020-21

szeptember

november

január

április

Aldi

bolti eladó

61

41

42

50

Auchan

áruházi dolgozók

39

20

23

31

Lidl

bolti dolgozó

83

70

54

106

Penny

eladó-pénztáros, csemegepultos, műszakvezető

44

39

43

61

Spar

eladó, pénztáros, szakeladó

34

49

34

41

Tesco

áruházi munkatárs, bolti eladó,pénztáros

20

1

12

25

Forrás: céges honlapok, 2020. szeptember 23., november 26., 2021. január 18., április 19.

Az iparcikkes boltok újra kinyithattak április 7-től, de ez még nem látszik a boltos eladók keresésében. Ennek egyik oka, hogy egy éve a korábbiakhoz képest csökken folyamatosan esik vissza a piacuk, a két boltzáras hónap (2020 áprilisában és május elején, első felében) pedig alaposan megtépte őket. Számos bolt nem is tudott újra kinyitni, így nem is nagyon kellett állást hirdetniük, de így is akadt jelentkező:
 

szeptember

november

január

április

dm

15

6

11

3

Rossmann

10

10

6

11

Decathlon

21

12

10

18

Deichmann

11

3

5

5

Media Markt

21

11

14

10

Praktiker

4

1

9

8

H&M

21

2

Forrás: céges honlapok,  2020. szeptember 23., november 26., 2021. január 18., április 19., bolti dolgozok, boltvezetők, helyettesek nélkül

Európa még zárva

Az Eures uniós foglalkoztatási portálon 15 ezer bolti munkakört hirdetnek, ami messze elmarad a korábbiaktól. Németországban ugyan tízezer felett, de például Ausztriában ezer alatt van a meghirdetett bolti állások száma. 16 magyar hirdetés is akadt. 2020 májusában háromszor ennyi boltos eladót, pénztárost kerestek, a járvány előtt pedig 70-80 ezer körül mozgott az itt meghirdetett üres álláshelyek száma.

Az ITM NFSZ honlapján összesen 402 kereskedelmi álláslehetőséget hirdetnek. Az állásközvetítő portálokon is a korábbiak fele, harmada a boltos állás.

A magyar statisztika szerint 2021 januárjában 146 ezer eladó, pénztáros, árufeltöltő dolgozott a boltokban (a legalább öt fős vállalkozások körében). Ez kétezer fővel kisebb volt a decemberinél és másfélezerrel nagyobb a 2020-as átlagnál.

Forrás: Piac és Profit

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!