Történetében először a sarkára állt a Költségvetési Tanács és feladatokat adott a kormánynak a 2021-es költségvetés tervezett módosításával kapcsolatban – olvasható a Népszavában.

A kormány az államháztartás idei hiányát a 2288 milliárd forintra szeretné emelni a 2021-es költségvetést módosító tervezet szerint, amely hamarosan a parlament elé kerül – olvasható a Költségvetési Tanács (KT) véleményében.

A KT szerint azonban ennél lényegesen nagyobb, 3990 milliárd forint lehet a deficit, hisz a kormány is ekkora számra utalt korábban, amikor a GDP 7,5 százalékában adta meg a várható hiányt. Ezért a tanács (Kovács Árpád KT-elnök, Matolcsy György jegybanki, Domokos László számvevőszéki elnök) arra szólította fel a kormányt és a büdzsét elterjesztő Pénzügyminisztériumot, hogy a parlament elé kerülő javaslatban a 3990 milliárd forintot szerepeltesse.

 A 2,9 százalékos hiánycél 7,5 százalékra emelésének tételeit a Pénzügyminisztérium a KT-nak bemutatott számításokban részletezte. Indokolt, hogy ezek a kormány által az Országgyűlésnek benyújtandó törvényjavaslatban is megjelenjenek – olvasható a tanács határozatában -, vagyis, hogy azok ne maradjanak titokban. A KT szerint az államadósság mértéke az tavalyi GDP 80,4 százalékáról idén 79,9 százalékra csökken. Ugyanakkor KT az államadósság-pálya kidolgozottságával sem elégedett, ezért további kiegészítéseket kér a Pénzügyminisztériumtól. A törvényjavaslatból nem derül ki, de a KT-nak küldött belső anyagokból igen, hogy az államadósság a 2020 végi 38 408 milliárd forintról 2021 végére 41 153 milliárd forintra emelkedne, míg a GDP ugyanezen időszakban 47 743 milliárd forintról 51 497 milliárd forintra növekedne, így jönne ki a fél százalékpontos GDP-arányos csökkenés.

A KT elfogadja, hogy 2021-es évet számtalan bizonytalanság övezi, de „szükségesnek tartja, hogy ha a makrogazdasági feltételek alakulása megengedi, akkor a tervezettnél markánsabb hiánycsökkentés valósuljon meg, kedvezőbb feltételeket teremtve a költségvetési egyensúly 2022. évi lényeges javulásához és az államadósság-mutató fenntartható mérsékléséhez.”

Vagyis, a kormány mutasson önmérsékletet, és egy nagyobb bevételnövekedés esetén se szórja a pénzt év végén, ahogyan az elmúlt években rendszeresen tette. (Tavaly az utolsó két hónapban kormány mintegy 2000 milliárd forintot költött el olyan célokra, amit sem a járvány, sem annak kezelése nem indokolt.) A Pénzügyminisztérium közleményt adott ki a KT-véleményéről, ám abban nem reagál a tanács felvetéseire és bírálataira. A szaktárca olvasata szerint „A Költségvetési Tanács egyetértését fejezte ki a 2021-es hiánycél 7,5 százalékra történő emelésével és megalapozottnak tartja, hogy a GDP-arányos államadósság az idei évben csökken”. PM a közleménye szerint a 2021-es költségvetési javaslatot április 20-án, azaz a jövő kedden terjesztik a parlament elé.      

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!