Celeb

Stohlék mosókonyhában háltak a nászéjszakán

Bors

Létrehozva: 2021.04.16.

Stohl András és felesége mindent eltervezett esküvője előtt. Egy lovastanyán mondták ki egymásnak a boldogító igent, ahol megülték a szakkörű, de annál hangosabb lakodalmukat is. Csak hajnalban csúszott egy kis hiba a számításukba.

Egy házasság és egy hosszú kapcsolat után, úgy tűnik, hogy Stohl András végre révbe ért Vica oldalán, akivel tavaly nyáron, csodaszép esküvőn kötötte össze életét. A színész és fiatal szerelme a koronavírus-járvány ellenére is igyekezett kihozni a maximumot a nagy napból, így a násznép hajnal négyig bulizott. Ennek következményeként a nászéjszaka igencsak rendhagyóra sikeredett: az ifjú pár már csak egy mosókonyhában talált helyet arra, hogy elhálja a házasságot. A családapa erről az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor, péntek este adásba kerülő epizódjában mesélt a LifeTV kamerái előtt.

– Mindent előre megbeszéltünk. Azt mondta, hogy neki egyszer van az életben esküvője, és kért, hogy tiszteljem meg ezt a napot azzal, hogy nem rontom el. Úgyhogy nálunk a ceremónia végéig senki nem ihatott. Talán egy pohár pezsgőt ittunk meg addig, de aztán… – nevette el magát a felvételen Stohl, mókás fintorral utalva rá, hogy a lakodalmon azért poharazgattak rendesen.

– A nászéjszakánkon sokáig fent voltunk, sokáig tartott a buli. Talán valamikor hajnali négykor lett vége. A lovaspark mellett volt egy panzió, amit sikerült kivennem, vagyis minden vendéget el tudtunk szállásolni. Volt ott egy medence, hajnali négykor a „köménymag” átment oda. Mi Vicával és a szüleivel úgy terveztük, hogy a lakodalom után négyesben hazamegyünk Pomázra, ahol rendesen tudtunk volna aludni, és persze ott meglehetett volna a nászéjszaka is, de nem indultunk haza. Vica szülei végül a panzióban feküdtek le egy szobában, de nekünk már nem jutott. Mi a mosókonyhában feküdtünk le, vagyis ott volt a nászéjszakánk – emlékezett vissza a nagy nap lezárására Stohl András, hozzátéve: előtte és utána bőven kárpótolták magukat a furcsán alakult nászéjszakáért. 

Keret: Öt éve szerettek egymásba 

Stohl András élete egyik legnagyobb dilemmájával találta magát szembe, amikor öt éve egy budapesti színház büféjében meglátta az ott dolgozó Vicát , akibe azonnal beleszeretett. Akkor ugyanis együtt élt Ancsikával, akitől két gyönyörű gyermeke született. András egy éven át őrlődött a családja és új szerelme között, mielőtt összeköltözött Vicával, aki pont úgy szerette, ahogy arra vágyott.

– Már az összeköltözésünk előtt közöltem Vicával, nagyon jólesik, hogy ennyire szeret. Erre azt felelte, te még nem is tudod, hogy mennyire foglak majd szeretni. És valóban, szintet lépett a kapcsolatunk. Négy év után is minden reggel úgy ébredünk, hogy tudunk örülni egymásnak – nyilatkozta korábban a színész.

Vica is nehezen élte meg kapcsolatuk első időszakát.

Engem lelkileg éppúgy megviselt, mint a többieket, én ugyanúgy pszichológushoz fordultam emiatt, mint Andris. Az ilyen lépéseket kizárólag az tudja megtenni, aki szerelmes. (...) Beleszerettem a férfiba, aki már foglalt... Borzalmas érzés, mintha egy mély kút nyelne el. Lelkifurdalás minden téren. Egy ilyen kapcsolat rengeteg fájdalommal jár – emlékezett vissza szerelmük hajnalára egy interjúban a színész felesége.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”