Nem maradunk Pilvaker nélkül, csak idén más lesz

2021. március 14.
A Pilvaker-család tagjai idén nosztalgiával ünneplik március 15-ét, online minisorozattal készülnek A szavakon túl címmel – felidézve A szavak forradalmának nagy pillanatait –, a nemzeti ünnep reggelén pedig Balázsékkal a Rádió1-en jelentkeznek.

A Red Bull Pilvaker előadóművészei tavaly alig néhány nappal az előadás előtt szembesültek vele, hogy a koronavírus lehetetlenné teszi az esemény megtartását. Akkor már egy két-három hónapos próbaidőszakon voltak túl. „Igazi sokk volt, nagy sírással, amikor megtudtuk, hogy elmarad a Pilvaker. Szürreális élmény, katasztrófahelyzetnek fogtam fel, mintha egy terrorcselekmény közepére kerültünk volna. Ez mentálisan a magunkfajta embereket nagyon megviselte” – mesélte Papp Szabi a tavaly márciusi események kapcsán.

pappszabi_kredit_redbull_somaymark

A pandémia idén sem ad lehetőséget arra, hogy a Pilvaker népes rajongótábora a kedvenc előadóival ünnepelhesse március 15-ét a Papp László Budapest Sportarénában, de a csapat nem hagyja cserben az őket szerető közönséget. A nemzeti ünnep reggelére a Rádió1 és Balázsék „befogadták” a Pilvaker-családot, így 8 óra 30 perctől másfél órában A szavak forradalmáé lesz a főszerep a rádiócsatornán. A rendhagyó műsorban számos kedvelt Pilvaker-sláger és rövid prózai előadás mellett különleges meglepetéssel is készülnek a hallgatóknak, így Vadon Jani és Bánki Beni slam poetry produkciója is felejthetetlen pillanatokat ígér.

pilvaker-2021

„Kettős érzésem van, mert egyrészt nagyon szomorú vagyok, hogy a kialakult helyzet nem teszi lehetővé, hogy az ország együtt ünnepelje meg egy nagy buli keretében a március 15-i Pilvakert, másrészt örülünk, hogy az ország legnépszerűbb rádióműsorában lesz lehetősége a hallgatóknak ezekkel a dalokkal megemlékezni erről az ünnepről – árulta el Sebestyén Balázs a rendhagyó rádióadás kapcsán. – A Pilvaker-dalok mindig nagyon közel álltak hozzánk, mert egy értékálló és hagyományteremtő, fiatalos és lendületes produkcióról van szó, és ennek szívesen adunk teret, örömmel csatlakoztunk hozzájuk.”

fluor01_kredit_redbull_somaymark

A csapat egyik oszlopos tagja, Fluor Tomi is nagyon örül a rádiós együttműködés lehetőségének. „Balázséknak köszönhetően újra sok emberhez eljuthatunk, persze nem úgy, mint egy Pilvaker-előadáson. A műsorvezetők nosztalgiáznak egy kicsit, és talán olyanok is hallgatják majd az adást, akik eddig nem ismerték az eseményt vagy a Pilvaker-dalokat” – fejtette ki Fluor.

Ezt már láttad?

A rádióműsor mellett videós tartalom is vár a Pilvaker követőire. A szavakon túl című online minisorozat első epizódja március 8-án debütált a Red Bull socialmedia-felületein, a videókban többek között Lábas Viki, Diaz, Papp Szabi és Fluor Tomi mesélnek egy-egy mára ikonikus Pilvaker-dal születéséről.

Olvastad már a Járai Márkkal készült, friss interjúnkat!