Celeb

Így akadályozza meg Gáspár Győzike, hogy Virág szexeljen: egész éjszaka zaklatja a fiatal párt – Videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.10.

A lányos apuka igen-igen aggódik kisebbik lányáért, Virágért.

Forrás: LifeTV

Alig pár hete mutatta meg élete első szerelmét Gáspár Virág, akivel egy diszkóban találkozott. Gáspár Győzike kisebbik lánya már 18 éves, nem tűnik egy felelőtlenül fiúzós típusnak, a showman mégis úgy gondolhatja, jobb biztosra menni, ezért úgy vigyáz kislányára, mint a hímestojásra.

Virág egyébként nem tűnik elveszett léleknek, inkább nagyon is tudatos kis felnőtt, nemrég elmondta például, hogy még alkoholt sem iszik, hogy fogyjon.

Rájuk nyitja az ajtót

Győzinek és a családnak nemrég indult új reality-je a LifeTV-n Van életünk címmel, amiben ismét beengedték a kamerákat az otthonukba. Így derült ki az is, hogy Győzi annyira félti a lányát, valószínűleg attól, hogy Virág első szerelme a testiségekben is kifejeződik, hogy fejébe vette, ezt minden áron megakadályozza.

Biztos, hogy ez a legjobb módszer?

Azon az estén például, amikor a fiú először aludt náluk, azt eszelte ki, hogy mindenféle bárgyú indokkal, rendszeres időközönként rájuk nyit, bekopog hozzájuk, hogy még csak véletlenül se legyen nyugtuk.

Apám ezen az éjszakán nagyon nyugtalan lesz, fel-le fog járkálni, és megtesz mindent, hogy tönkretegye ezt az éjszakát és álmatlan éjszakát okozzon az egész családnak. Már előre félek - mondta Győzi nagyobbik lánya, Evelin, aki már nyilván maga is túl esett ezen a kellemetlenségen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt