Kultúra

Most is rejtély, ki szivárogtathatta ki a Barátok közt befejezését

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Továbbra sem tudják, ki szivárogtatta ki a Barátok közt befejezését. A 23 év után idén lezáruló sorozat utolsó heti epizódjainak forgatókönyve több szerkesztőséghez is eljutott február végén, a produkció pedig a mai napig keresi azt, aki elküldhette a dokumentumot. Az ügyben átfogó belső vizsgálat indult, írja a Blikk.

Az első napokban valóságos boszorkányüldözés zajlott, szinte tapintható volt a feszültség. Nagyon ideges volt mindenki, csúnyán néztek az emberek a másikra, találgattak, vajon honnan indult az egész

– nyilatkozta egy régi munkatárs. Másvalaki azt mondta, a stáb tagjai már korábban is pletykáltak egymás között arról, hogy elégedetlenek a befejezéssel. Korábban többen is úgy vélték, bosszúból szivárogtathatta ki valaki a forgatókönyvet, talán egy olyan munkatárs, aki dühös, mert a Barátok közt befejezésével megszűnik a munkája.

Arról, hogy a sorozat lezárása több stábtagot is nehéz helyzetbe hoz, az egyik alapszereplő, Rékasi Károly is beszélt nekünk januárban. Úgy fogalmazott, „volt közülünk, akit sokkolt a befejezés híre, azokat, akik nem állnak több lábon. Jó néhány munkatársam bajba került”.

Kapcsolódó
Rékasi Károly: A szappanopera-szereplők a szakma szemében az ebolavírus szintjén voltak
Interjú Barátok köztről és A pozsonyi csatáról, meg arról is, mit értettek félre a Reggeli műsorvezetői.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik