A család az család? Hodász András katolikus pap és az LMBT-kampányarc Mészáros György történelmi vitája – Válasz Online
 

A család az család? Hodász András katolikus pap és az LMBT-kampányarc Mészáros György történelmi vitája

Stumpf András
| 2021.02.19. | Interjú

A tavalyi alkotmánymódosítás és az örökbefogadást megnehezítő törvény elfogadása után indult A család az család-kampány egyik arca Mészáros György. A neveléstudománnyal foglalkozó kutató, aki meleg egyedülállóként fogadta örökbe és neveli kisfiát, korábban szerzetes volt. Hodász András ismert katolikus pap, aki maga is hozzászólt már a családvitához: videóban magyarázta nemrég, miért védi az egyház férfi és nő kapcsolatát minden más fölött. A Válasz Online most egy asztalhoz ültette a feleket, hogy szemtől-szemben fejthessék ki és védhessék meg álláspontjukat homoszexualitásról, örökbefogadásról, Isten akaratáról és az állam családügyi szerepéről. Noha a véleménykülönbségek nem oldódtak fel, egyedülálló, az önkritikát egyik fél részéről sem nélkülöző párbeszéd lett az eredmény fényévekkel a szokványos, kultúrharcos színvonal fölött.

hirdetes

Hodász András szerint helytelen, ha homoszexuális ember nevel gyereket?

Hodász András: Inkább szempontjaim és kérdéseim vannak, mintsem kinyilatkoztatásom, de mivel Gyuri ilyen élethelyzetben van, ráadásul a szivárványcsaládos kampány egyik arca, talán tud válaszolni. Aggodalmaim valóban vannak. A helyzet az örökbefogadásoknál alapból sem ideális. A gyerek mindenképp hendikeppel indul. A kérdés, hogy mi jobb neki: az intézet, vagy ha meleg párokhoz kerül? És: minden esetben jobb-e az intézeti létnél, ha a gyerek meleg pároknál nevelkedik?

Mészáros György: A kérdés nem a meleg párokat érinti csak – én például egyedülállóként indultam el az örökbefogadási folyamatban.

Hodász: És egyedül is vagy? Ma is?

Mészáros: Igen. Volt egy párkapcsolatom, de két éve ismét egyedülállóként nevelem a fiamat. Márpedig a márciusban hatályba lépő új törvény éppen azt lehetetleníti el, hogy egyedülállók örökbe fogadhassanak. Szakemberek

eddig is vizsgálták, hogy alkalmas-e az ember szülőnek, mostantól viszont rögtön alkalmatlannak számít, csak azért, mert egyedülálló.

Csupán politikusi, miniszteri kivételezéssel fogadhat majd örökbe. Egyébként pedig elég pontos képem van arról, milyen a hátrányos helyzetű gyerekek élete: hét éven át dolgoztam Kazincbarcikán, sok állami gondoskodásban lévő gyerekkel foglalkoztam.

Akkor még az egyház szolgálatában?

Mészáros: Igen, még szerzetes voltam. Azt láttam akkor is, hogy a stabil életközösség, amelyben a kötődés kialakulhat, nagyon fontos a gyereknek. A valóságban egyébként ma már inkább nevelőcsaládoknál vannak, nem intézetben, de ezeknél a családoknál egyszerre sok gyerek van általában, s folyton cserélődnek is a kicsik. A gyereknek márpedig fontos, hogy stabil, állandó, örök kapcsolatba kerüljön. Másodlagos ehhez képest, hogy két szülő van vagy csak egy, vagy hogy a szülőnek milyen a szexuális orientációja.

Hodász: Ezzel azért vitatkoznék. Egyszülős helyzeteket persze hoz az élet: válás, megözvegyülés… Ezek viszont családi tragédiák, amelyek egyértelműen rosszabb helyzetet eredményeznek a két szülős, eredeti állapotnál. A fókusz persze most azon van, hogy homoszexuálisok fogadhassanak-e örökbe. Rossz kérdésfelvetés. Nem a gyerekre vágyó felnőtt a lényeg. Az a kérdés, a gyereknek mi a legjobb. Márpedig itt azért vannak kérdőjelek. Van például egy pont a gyerek életében, amikor ödipális konfliktusba keveredik az azonos nemű szülővel, ebből tud aztán továbblépni a személyiségfejlődésben. Ez hogyan működik egy homoszexuális pár által nevelt gyerek esetében? Arról nem is beszélve, hogy ha felnőttként a gyerek heteroszexuálisként akar élni, arra hogyan hathat mindez. Mert gondolom, elfogadó vagy, tehát nem tiltanád neki a heteroszexuális kapcsolatot, ha megnő.

Mészáros: Ó, ezen már túl vagyunk! Dávidnak már az oviban is a lányok tetszettek. Mondta is: apa, teljesen oké, hogy te férfiakba vagy szerelmes, de nekem bizony lány lesz a feleségem. Ebben maradtunk.

Mészáros György: „A gyereknek fontos, hogy stabil, állandó, örök kapcsolatba kerüljön.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Hodász: De hogyan kapja meg a mintát ahhoz, hogy egy heteroszexuális házasságban hogyan kell működni? Ezeket a mintákat mégiscsak a szüleinktől vesszük.

Mészáros: Ez a gond bármilyen szexuális orientációjú ember esetében fennáll, aki egyedül neveli a gyerekét. Özvegyek esetében is.

Hodász: Igaz, csak azt nem is tartjuk kívánatos állapotnak. Hadd tegyem azért hozzá gyorsan: el tudom képzelni, hogy ez a helyzet még így is jobb a gyereknek, mint ha intézetben nő föl – ahol persze szintén nem lát két szülős mintát.

Az államnak van joga kialakítani a rangsort a szülőjelöltek között?

Hodász: Természetesen van.

Mészáros: A családnak sok tulajdonsága van, amelyek alapján az jó vagy nem az. Az állam természetesen kialakíthat rangsort az örökbefogadásnál. Kérdés, mi alapján teszi. A jövedelem is fontos szempont. A pszichológiai alkalmasság szintén. Megkockáztatom: ezek fontosabbak, mint az örökbefogadók száma vagy szexuális orientációja. Ha utóbbiak miatt tiltják meg ezt, annak pedig nagyon konkrét és negatív következményei lesznek. A heteroszexuális házaspárok többsége ugyanis szőke, kék szemű gyereket szeretne örökbe fogadni, legfeljebb két-hároméveset. Az örökbeadható gyerekek többsége viszont ennél idősebb cigány gyerek. Az én fiam is. Ha nem fogadtam volna örökbe négyéves korában, adták volna örökbe külföldre.

Az miért baj?

Mészáros: Vannak beszédproblémái, a gyökereihez való kötődés pedig nagyon fontos neki, igényli, hogy visszajárjunk a korábbi nevelőcsaládhoz és azzal a kisfiúval is tarthatjuk így a kapcsolatot, akivel ott együtt nevelkedett.

Hodász: Hadd osszak meg saját tapasztalatokat: azok az esetek, amelyekkel engem megkerestek érintettek, nagyon jól illeszkednek a nemzetközi hírű pszichiáter, Joseph Nicolosi elméletéhez, aki szerint

a homoszexualitás fejlődéslélektani elakadás, s döntően az azonos nemű szülővel való érzelmi kötődés hiányára vezethető vissza.

Nem vagyok persze pszichológus, de ha a környezeti tényezők hangsúlyosan vannak jelen a homoszexualitás kialakulásában, akkor ezek a környezeti tényezők mégiscsak lényeges szempontot jelentenek egy gyerek esetében is.

Mészáros: Nicolosi elméletét sokan cáfolták már, az apahiány pedig össztársadalmi probléma: abból, hogy az általa vizsgált melegeknek volt ilyen gondjuk, nem következik, hogy a melegség ebből következik. Másrészt ebben az érvedben már tetten érhető az értékrendi megközelítés: szerinted baj, ha valaki meleg lesz. Én ezt nyilván másképp látom.

Hodász: Te is azt mondod, hogy a gyereknek a stabilitás fontos. Akkor ugye szerinted is érdemes megnézni, hogy a heteroszexuális házasságok vagy a homoszexuális párkapcsolatok a stabilabbak?

Mészáros: Nagyon kevés adat van arra itthon, hogy az örökbefogadó heteró párok és az örökbefogadó meleg párok hány százaléka marad együtt.

Hodász: Ezek szerint tehát mégiscsak a sötétben tapogatózunk. Azaz ez leginkább egy ellenőrizetlen, gyerekeken végrehajtott emberkísérletre emlékeztet.

Mészáros: Félreértettél. Nem a párkapcsolati stabilitásról beszéltem, hanem arról a kötődési stabilitásról, amely a gyerek és legalább egy szülő között meg tud valósulni. Kutatások mutatják, hogy elvált heteroszexuális párok esetében is létre tud jönni a stabil kapcsolat szülő és gyerek között. Függ ez az életkortól is: egészen más, ha 5 éves a gyerek, amikor elválnak, mint ha 12 – utóbbi ebből a szempontból sokkal érzékenyebb kor. Ami meg a kapcsolati tartósságot illeti: a házasságok fele válással végződik.

Hodász: És még így is tartósabb ez a forma, mint a homoszexuális kapcsolatok.

Mészáros: Homoszexuális házasságról sajnos nincs adatunk, itthon ugyanis ilyen intézmény nem létezik. Ahol igen, például Amerikában, ott pedig az adatok azt mutatják, hogy a legstabilabb kapcsolat a leszbikus életközösség. A heteroszexuális házasságnál is tartósabb. De fogalmam sincs, itthon hogy működne ez, tehát ez legfeljebb érdekességként említendő, nem is hivatkozom rá érvként. A szivárványcsaládban felnövő gyerekekről viszont ma már sok értékelhető adat van. Tavaly nagymintás tanulmányok is megjelentek, amelyek szerint nem kerülnek hátrányosabb helyzetbe és nincs a személyiségfejlődésükben torzulásuk sem. Ha abból indulsz ki, hogy a homoszexualitás nem normális, ezért alacsonyabb rendű, azt a véleményt persze lehet képviselni, de ez ideológia alapú megközelítés, nincs köze a mérhető valósághoz. Jellemző például, hogy azt a kérdést nem teszi fel soha senki, hogy „miért és hogyan lettél heteroszexuális?”. Hogy homoszexuális miért, az viszont mindig felvetődik.

Hodász András: „Nem a gyerekre vágyó felnőtt a lényeg. Az a kérdés, a gyereknek mi a legjobb.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

A heteroszexualitás az általános, 95 százalékos többségben – ez ténykérdés. Ami önmagában magyarázza az érdeklődést az ettől eltérő iránt.

Mészáros: Akkor mondok mást, ami mutatja, hogy a társadalmi értékítélet formálja a megközelítést is. A férfi homoszexualitásról például sokkal több tanulmány van mint a nőiről – mert a férfi mintától való eltérés érdekesebb egy még mindig erősen férfiközpontú társadalomban. Ezekkel a megközelítésekkel pedig értékkülönbséget tesznek szexuális orientációk közé, az egyiket kimondatlanul is alsóbbrendűnek tételezve. Ezzel én nyilván nem értek egyet, számomra a heteroszexualitás és a homoszexualitás egyenrangú orientációk. Számomra ezért nem jelent rosszat, ha a gyerek nyitottabban néz majd magára nagyobb korában, s a valódi vágyai, vonzalmai alapján tud dönteni, nem pedig társadalmi elvárások alapján. Én egész gyerekkoromban küzdöttem a melegségemmel, folyton meg akartam változni.

Szerzetes lett aztán. Minek akart megváltozni, ha egyszer úgyis cölibátusban kellett élnie?

Mészáros: Mert úgy gondoltam én is, hogy ez valami nem normális, nem természetes. Hívőként, meg a társadalmi normák tükrében is így éltem ezt meg. Voltam pszichológusnál, próbálkoztam egyfajta reparatív terápiával is, nagyon szerettem volna megváltozni.

14 év gyötrődés után aztán elképesztő felszabadulás volt, amikor 32 évesen végre azt tudtam mondani: ez vagyok én. Elfogadtam magam és rádöbbentem, hogy az Isten is így fogad el.

Az autentikus élet, amelyet azóta élek, össze sem hasonlítható az addigi folyamatos önmarcangolással. Túl azon, hogy tudományosan rég cáfolták a működőképességét, ez a baj a reparatív terápiákkal, Nicolosival: folyamatosan azt kell érezned, hogy te úgy nem vagy jó, ahogy vagy. Ennél sokkal becsületesebb az echte katolikus álláspont, amely elismeri, hogy ez erős hajlam, és azt mondja: élj vele együtt. Csak vállald mondjuk a cölibátust. Én is ezt tettem korábban.

Hodász: Szerintem félreérted Nicolosit. Nem mondja ugyanis, hogy változz meg. Tett egy felfedezést arról, mi az oka a homoszexualitásnak, és azt tapasztalta, hogy ezek az érzések változnak. Akiket tovább közvetítettem olyan terapeutákhoz, akik nem a megerősítést vallják, egytől-egyig boldogan jöttek vissza, és azt mondják, működik.

Mészáros: A reprezentatív felmérések meg nem ezt mutatják.

Hodász: Oké, elfogadom. Azt viszont hadd vitassam, hogy tudományos konszenzus van arról, hogy a módszere káros. Ahogy látom, mindig odakeverik mellé az amerikai „jókeresztény” átnevelő táborokat. Azok tényleg megnyomorítják a résztvevőket. Attól, ha minden nap elismételtetik veled azt a hét igehelyet, amely elítéli a homoszexuális cselekedeteket, csak még traumatizáltabb leszel. Ezeket a kóklerségeket viszont válasszuk már külön Nicolositól! Ha az ő tudományos cáfolatát átküldöd, el fogom olvasni.

Mészáros: Átküldöm. Paul Sullins és Mark Regnerus jobbos sajtóban rendre elhallgatott tudományos cáfolatait is.

Most viszont tényleg szakadjunk el az e kereteken belül ellenőrizhetetlen ilyen és olyan tanulmányoktól. Inkább mondja el Hodász András, mi alapján tartja alacsonyabb rangúnak a homoszexuális kapcsolatot!

Hodász: Nézhetjük ezt állami és egyházi szempontból is. Az állam érdeke egyértelmű: olyan társadalmi alapsejteket támogat, amelyek reprodukálják magukat. Ez a homoszexuális kapcsolatban természetes úton nem tud létrejönni.

Örökbefogadással viszont épphogy létre tud jönni a gyereknevelés, tehát a „társadalmi haszon”, nem?

Hodász: Valóban, s hogy az államnak mi baja az örökbefogadással, azt nem is tudom megválaszolni. Szerencsémre nem is kell. Nem vagyok államfő. Pap viszont vagyok, s az egyháznak egyértelmű álláspontja van. A már említett hét, homoszexualitásról szóló igehelyet márpedig nem lehet szkippelni, ahogy nem lehet a Tízparancsolatból sem elvenni egyet-egyet, amely esetleg nem tetszik. Nekem is vannak igehelyeim, amelyeket nagyon nehéz betartanom, sokszor nem is sikerül, ettől még az Isten szava, és nem nyúlhatok hozzá. De a legfontosabb nem is az a néhány igehely. Azoknál sokkal alapvetőbb kérdés a család az egyház számára. Isten saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert. A két nem kapcsolata, amelyből utód származik, a Szentháromságról beszél. Ez nem csak biológiai reprodukció tehát: teológiai jelentősége van. Az Isten akarata a heteroszexuális házasság.

Mészáros: Azért sokszor volt már úgy, hogy azt mondták valamire: ez az Isten akarata. A rabszolgaságig vagy az eretnekek üldözéséig bezárólag. Szóval ezzel óvatosabb lennék. Keresztény vagyok én is, nem szemezgetek a Bibliából, de bizony gondot okozott sokáig, hogy van egy vélt tanítás, amely teljesen ellentétes azzal, amit tapasztalok.

Hodász: Vélt tanítás? Az egyház álláspontja egyértelmű.

Mészáros: Van azért vita egyházon belül is.

Hodász: Mindegy, mit mondok én vagy te, bármelyik pap, vagy expap hívő. A katolikus egyház pont az a szervezet, amelynek van tanítóhivatala. Amit az deklarál, az az egyház álláspontja.

Mészáros: Az egyház jelenlegi hivatalos tanítása valóban egyértelmű, de az igehelyek értelmezése eddig is sokat változott az idők során.

Hodász: Mondj egy dogmát, amelyet felülírt az egyház!

„Az Isten akarata a heteroszexuális házasság.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Mészáros: Az, hogy a homoszexualitás bűn, nem dogma, bocs. Azt a tanítást például, hogy az egyházon kívül nincs üdvösség, ami dogma, egészen másképp értelmezi már a II. vatikáni zsinat és az azutáni teológia.

Hodász: Itt sem a dogma változott, hanem a dogma értelmezése. Azt pedig végképp nem látom, hogy a homoszexualitásra vonatkozó részeket mégis hogyan lehetne átértelmezni, ha egyszer ott vannak a Bibliában. 

Mészáros: Át lehet, ahogy más keresztény felekezetek meg is oldják. Van, ahol a papi szolgálatnak sem akadálya a melegség. Dédanyáinknak még azt tanították, hogy az Úr tényleg hét nap alatt teremtette a világot, az ember meg úgy lett, hogy Ádám és Éva… Aztán ma már ezt nem kell szó szerint venni. Pedig benne van a Bibliában. Rómában tanultam teológiát én is, a pápai egyetemen: megdöbbentő, hogy a tanítás mennyit változott. A 19. században az emberi jogi diskurzust még elvetette az egyház, a II. vatikáni zsinat pedig már elfogadta. A halálbüntetés kapcsán is van elmozdulás épp, vagy például ott a két kard-elmélet állam és egyház viszonyáról…

Hodász: Azt sosem mondtuk ki tévedhetetlenül!

Mészáros: Ezt nehéz megítélni, hiszen a tévedhetetlenség dogmája akkor, amikor pápai megnyilatkozásként a két kard-elmélet megjelent, még nem is létezett. Azt csak az I. vatikáni zsinat hozta be jóval később, 1870-ben.

Hodász: Ez igaz. Csakhogy a mi mai témánk egyáltalán nem ilyen kérdés. A Teremtés könyvének legelején áll, hogy a saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert az Isten. Ez a kijelentés annyira fókuszban van, hogy egyszerűen lehetetlen negligálni férfi és nő közösségét, mint isteni akaratot.

Mészáros: Kérdés persze, mennyire az ebben a lényeg, hogy férfi és nő, s mennyire az emberi közösség. Szerzetesként éltem éveken át, a Teremtés könyvének „szaporodjatok, sokasodjatok”-kitételét nyilván nem teljesítettem – akkor is másképp éltem meg ezt a férfi-nő komplementaritást.

Hodász: Akkor Jézus szavát követted. A házasok a Szentháromság földi képmásai: apa, anya és a belőlük származó harmadik személy. Aki cölibátusban él, az pedig az „odaátot” képviseli a Földön: azt a túlvilágot, ahol Jézus szavai szerint nem házasodnak.

A cölibátusban való élet tehát arra emlékeztet mindenkit, hogy igenis van túlvilág. Ami a teremtést illeti, ott meg bizony fontosak a nemek.

Amikor Éva először kezébe fogja első gyermekét, rádöbben, hogy az rajta keresztül folytatódik, hogy attól fogva az Isten rajtunk keresztül teremt. Egy homoszexuális párkapcsolatban erre – fájdalom – nincs mód. Az egész szentírás ebben a szellemben íródik aztán, Pál apostol pedig…

Mészáros: … ő pedig Jézus és az egyház viszonyát hasonlítja a házassághoz. Tudom. Csak kérdés megint, hogy a nemek a leglényegesebbek-e ebben a hasonlatban. Vagy akár az előző példádban: rendben, a család a Szentháromság földi megtestesülése. De mégis milyen nemű a Szentlélek? Semmilyen. Isten nemtelen. Engedd meg ezért, hogy a Szentháromság az én értelmezésemben a közösségről szóljon, ne pedig a nemekről. Hidd el, ez a teológián túl nagyon is húsba vágó kérdés. Én például alapjáraton nem tudok nővel mély szerelmi kapcsolatot kialakítani. A teremtő engem kizárt volna a teremtésből? Csak akkor, ha azt kizárólag a biológiára redukáljuk – ami nem helyes. Az én életem azzal, hogy örökbe fogadtam egy kisfiút, akit nevelek, gondozok, szintén teremtés: ha nem is biológiai értelemben. Számomra ez így is a Szentháromság mintája.

Hodász András életének gyümölcse sem biológiai – nagyon is lelki.

Hodász: Az én életem, mint mondtam, nem a Szentháromságról szól, hanem az örök életről. Gyuri élete Dávidon keresztül bizonyára gyümölcsöző és tényleg nem vitatom a jó szándékot. Ezt fontos hangsúlyozni.

Megkeresztelné a következő gyerekét, ha örökbe fogadna még egyet?

Hodász: Persze. A keresztségnek egy feltétele van: legalább az egyik szülőnek kérnie kell. Te vagy a szülő, ha kéred, megkeresztelem.

Mészáros: Jó hallani. A teológiai értelmezési különbségeket pedig szerintem ki is tárgyaltuk. Elfogadom természetesen, hogy az egyház hivatalos álláspontja az, amit te képviselsz.

Hodász: Jó hallani.

Mészáros: Arra viszont még érdemes lenne válaszolni, hogy miért kell az államnak egy adott egyház álláspontját magáévá tennie. Most ugyanis ez történik. Alkotmányba írják a kereszténységet, ilyen hivatkozással teszik bele azt a módosítást is, hogy az apa férfi, az anya nő. Egy világnézetileg nem meghatározott államtól mégis miért fogadjuk el, hogy egy konkrét egyházi ideológia nevében cselekszik?

Hodász: Nem tisztem az állam nevében beszélni. Annyit tényszerűen elmondhatok: az általad említett alkotmány- és törvénymódosításokat nem mi kértük. Nem én, nem a papság, nem is a katolikus egyház.

Mészáros: Nem is a katolikus egyházzal van vitánk. A család az család-kampány sem az egyház ellenében fogalmazódott meg. Ez fontos. Nekünk vitánk az állammal van. Pontosabban a kormánnyal, amely felhasználja ezt a tanítást. Az idealizált családkép erőltetésének pedig konkrét és nagyon negatív következményei vannak. Ma Magyarországon tízből négy gyerek nem házasságba születik. Amikor tehát házassághoz kötnek állami támogatásokat, akkor ezeknek a gyerekeknek az érdekeit sértik, jogait csorbítják. A gyerek ugyanis értelemszerűen nincs olyan helyzetben, hogy eldönthetné, a szülei házasok legyenek-e vagy sem.

„Az én életem azzal, hogy örökbe fogadtam egy kisfiút, akit nevelek, gondozok, szintén teremtés.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Hodász: Ez valóban problémás.

Mészáros: Csakhogy ebben azért látom a te felelősségedet is.

Hodász: Az enyémet?

Mészáros: Igen. Amikor például videóban beszélsz arról, hogy a család márpedig férfi és nő és gyerek, akkor mintha nem mérnéd fel, hogy nem légüres térben szólsz. Hogy ezt a tanítást most kormányszinten fogják felhasználni a kultúrharc folytatására. Amelyet inkább le kellene zárni.

Mondja ezt LMBT-aktivistaként?

Mészáros: Jogos. A kritikám az LMBT-közösségre is érvényes.

Hodász: Na!

Mészáros: A kultúrharcos hevületet egyik oldalon sem szeretem. Sem azt, amikor zászlóra tűzzük a sokféle identitást és harcolni akarunk mindenkivel, aki nem áll közénk, de azt sem, amikor egy ilyen maroknyi közösségre, amilyen a mienk, ráfogják, hogy mi tesszük tönkre a család intézményét.

Hodász: Hányan vagytok?

Mészáros: Melegek, akik örökbe fogadtak gyerekeket?

Hodász: Igen.

Mészáros: Húsz-harminc család. Összesen pedig hatszáz család van, ahol azonos neműek nevelnek gyereket. Apró csepp vagyunk tehát a társadalom tengerében. A harcos mentalitás miatt viszont úgy fest, mintha nagy, fenyegető veszély lennénk.

Mészáros György veszély a családra, a társadalomra?

Hodász: Nem hinném. Én is szeretném, ha párbeszéd lenne kultúrharc helyett. Az általad említett videómban sem bántottam senkit. Csupán úgy éreztem: ha már van ez a kampányotok, ahol elmondjátok sok felületen, mit gondoltok ti családról, hadd mondjam el én is, mit tanít erről az egyház és miért azt tanítja. Olyan kommenteket kaptam cserébe, hogy ihaj.

Mészáros: Ennek nem örülök.

Hodász: Nem rólad és nem Dávidról van szó tehát, amikor az aggodalmainkat megfogalmazzuk. Az egyházban a szorongás azért van jelen, mert ha például nyugatra tekintünk, látjuk ennek a folyamatnak az előrehaladottabb állapotát. Persze ott sem kényszerítenek senkit arra, hogy homoszexuális házasságot kössön, de azért olyanokat már látunk, hogy ha azt mondod, hogy az apa férfi, az anya meg nő, akkor akár börtönbüntetést is kockáztathatsz.

Mészáros: Ez nem jó irány, ezzel én sem tudok azonosulni. Sőt, pár éve eltávolodtam már az LMBT-aktivizmustól is, mert több kérdésben nem értettem egyet a megközelítésekkel. Éltem a kutatók és apukák hétköznapi életét, csak aztán jött az alkotmánymódosítás, az LMBT emberek és családok politikai megcélzása, meg a törvény, amikor úgy éreztem, Dávid miatt meg kell szólalnom nekem is. Bevallom: jó lenne, ha az egyháztól is támogatóbb hozzáállást tapasztalnánk. Dávid jár például hittanra és nagyon kedves az oktató, de attól azért még mindig szorongok kicsit, hogy a közösség hogyan fogadja majd. Hogy mi lesz, ha egy prédikációban a „deviáns homokosokról” hall.

Hodász: Csak a sajátjaimért tudok felelősséget vállalni, mindenesetre necces témákban mindig nagyon körültekintően igyekszem fogalmazni. Hogy mit kap Dávid a közösségtől? Ezt a félelmedet sajnos nem tudom egyszerűen lesöpörni az asztalról.

Mi, katolikusok olykor tényleg hajlamosak vagyunk arra, hogy elítéljük, kirekesszük, aki nem egészen olyan, amilyennek mi mutatni igyekszünk magunkat.

Márpedig Jézusnak nem volt baja azzal, ha a vámossal kellett együtt ennie, még azzal sem, ha az utcanő mosta meg a lábát. A farizeusokkal viszont nagyon is volt baja – ebben nekünk, katolikusoknak tehát szerintem is fejlődnünk kell.

Van még egy érdekes közös pont kettejük között: a melegeket a sajtó és a politika egyik része pedofilozza, a papokat a másik. Milyen ugyanannak a botnak a rosszabbik végén lenni?

Hodász: Rossz. Nem gondolom, hogy a homoszexuálisok pedofilok, azért akarnak örökbe fogadni. Nyilván előfordulnak esetek, ahogy heteroszexuális házasságban és sajnos a papságon belül is. A sajtóban azért utóbbiak is nagyobbra lettek fújva, mint ami a valóság – szó sincs arról, hogy a papság lenne a legfertőzöttebb ebből a szempontból. Amikor tehát egy-egy szomorú esetből kiindulva pedofilozni kezdik akár a melegeket, akár minket, papokat, az bűnös és megengedhetetlen leegyszerűsítése a valóságnak.

Mészáros: Az általánosítást én is messzemenőkig elítélem.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#család#kereszténység#LMBTQ#örökbefogadás