Tízezer forintot adna az MSZP annak, aki beoltatja magát

Szerző: Petróczi Rafael
2021.02.10. 13:15

A szocialisták ezt utalványként adnák, és az összeget a vendéglátói és a szolgáltatói iparban lehetne elkölteni.

Tízezer forintot adna az MSZP annak, aki beoltatja magát

Eddig az MSZP szervezetileg nem, hanem csak Ujhelyi István EP-képviselőjük nyilatkozott meg a járványügyi nyitáshoz kapcsolódó ügyekben: ő többek között a múzeumok, állatkertek, vendéglátó helyek, szállodák, színházak és mozik korlátozott nyitását, valamint a kijárási tilalom rövidítését szorgalmazta.

Ha konkrétan a nyitással kapcsolatban hivatalos pártálláspontot nem is közölt az MSZP, szerdán azt bejelentette: oltási utalványt adna azoknak az embereknek, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen. Mint azt Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és budapesti elnöke elmondta:

a szocialisták tízezer forintos oltási utalványokat osztanának ki azoknak, akik beoltatják magukat.

Hogy konkrétan mire szólnának ezek az utalványok, azt Molnár nem részletezte, azt viszont elmondta, hogy ezeket az utalványokat a legnagyobb problémával, válsággal küzdő szektorokban lehetne felhasználni, különösen a vendéglátói és a szolgáltatási szektorokban, amiket súlyosan érintettek a járványügyi korlátozások. Molnár azt is hozzátette: ezzel szerintük egyszerre tudnák növelni az oltási hajlandóságot a lakosság körében, és – számításaik szerint –

százmilliárd forintot juttatni a nehéz helyzetbe került ágazatokba.

A szocialisták oltási utalványos ötlete egyébként hasonlít a Momentum – ami már a járványügyi nyitást szorgalmazza – oltáspénzéhez: Fekete-Győr András Momentum-elnök a tízezernél jóval grandiózusabb összeget, százezer forintot adna annak, aki beoltatja magát. A Momentum az oltáspénz elkölthetőségét nem kötné feltételekhez, és számításai szerint 6-700 milliárd forintos kiadást jelentene ez a központi költségvetésnek. 

Fekete-Győr András egyébként nemrég interjút adott az Azonnalinak, amit ide kattintva olvashatsz, és amiben elmondja többek között azt is, hogy hogyan büntetné meg kormányra kerülve a Mészáros Lőrinc- és Polt Péter-féle fideszes „seggnyalókat”. 

NYITÓKÉP: Petróczi Rafael / Azonnali

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek