Hirdetés

Tíz dolog, amit talán nem tudtál Tom Hiddlestonról

|

Szerintetek Thor vagy Loki szerepe illik hozzá jobban?

Hirdetés

Nemsokára a Loki sorozatban láthatjuk, de szívesen gondolunk rá az Éjszakai szolgálat főszereplőjeként is, amiért joggal nyert Golden Globe-díjat. Előszeretettel utánozza kollégáit, és egyszer még a Sütiszörnyet is önmegtartóztatásra akarta bírni. További tíz érdekességet találtok a cikkben a ma 40. születésnapját ünneplő Tom Hiddlestonról.

Hirdetés

Iskolái

Az Eton College egy nemzetközi hírű magániskola, ahová 13-18 éves fiúk járnak, és ott tartózkodása idejében olyan emberek látogatták még az intézményt, mint Eddie Redmayne és Vilmos herceg. Később, amikor a Cambridge-i Egyetemre járt, rögbizett, de abbahagyta, hogy a másik szenvedélyére koncentrálhasson: a színészetre.

Még szerencse, hogy nem hallgatott rá

Édesapja nem akarta, hogy színész legyen. "Őszintén aggódott, hogy unatkozni fogok, és nem fogok tudni kiteljesedni. A színészet mindenhez képest teljesen más volt, mint amit ismert, és egyszerűen csak nem tudott rá úgy tekinteni, mint egy igazi munkára." Húga, Emma szintén színész, míg idősebb testvére, Sarah újságíró Indiában.

Loki

A nagy áttörést számára Hollywoodban Loki megformálása jelentette, pedig nem az ő szerepére jelentkezett. Eredetileg Thort szerette volna eljátszani, de a meghallgatás után a film rendezője, Kenneth Branagh úgy döntött, a testvére karaktere jobban passzolna hozzá. Segített abban, hogy megkapja a szerepet, hogy Branagh már dolgozott vele: a színpadon Csehov Ivanov című darabjában mindketten feltűntek, valamint a BBC sorozatában, a Wallanderben is együtt szerepeltek.

Legjobb barátok

Többször mondta már, hogy Chris Hemsworth az egyik olyan színész, akivel a leginkább szeret együtt dolgozni. Egy Twitteres kérdezz-felelek során Hiddleston azt mondta róla: "Jobb színésszé tesz. Mindig olyan jókat nevetünk. Megbízunk egymásban. A legjobb jeleneteim mind vele voltak." De nem csak őt tartja nagyra, Benedict Cumberbatch-csel is jó barátok. Mindketten voltak meghallgatáson, és mikor megkapta a hírt, hogy rá osztotta Guillermo del Toro a Bíborhegy főszerepét, Hiddleston egyből felhívta kollégáját, hogy nem bánja-e, hogy így alakult, és hogy áldását kérje a szerepre.

Jó rossznak lenni?

Mikor Hiddleston híressé vált a "rosszfiú", Loki szerepében, eldöntötte, hogy kamatoztatni fogja a gonoszabbik énjét. Más híres angol színészekkel együtt, mint Mark Strong és Ben Kingsley, csatlakozott egy Jaguart népszerűsítő reklámhoz, amelynek szlogenje "Jó rossznak lenni" volt. A reklámot végül betiltották az angol csatornákon, mivel a szülők szerint a hirdetés vonzóvá teszi a veszélyes vezetést.

Kedvencei

Kedvenc videoklipje a Weapon of Choice a Fatboy Slimtől. Kedvenc könyvei Lev Tolsztojtól az Anna Karenina és William Boydtól az Any Human Heart.

Ha megunná a színészetet

Némelyiket kevésbé, némelyiket jobban, de több nyelvet is beszél, például franciául, olaszul, spanyolul, de ért valamennyire görögül és latinul is. Emellett a főzésben is tehetséges: különleges bolognaijának titka, hogy rengeteg vajat és bacont is tesz hozzá.

A hangja is kiváló

A Hank Williamsről szóló életrajzi film, a Láttam a fényt során valóban Hiddleston énekelt. A dalokat stúdióban vették fel, majd jöhetett a szájszinkron. 2014-ben a film promotálása során fellépett a Wheatland Music Festival színpadán, ahol Williamsként jelent meg és a zenész két dalát ("Move It On Over", "Jambalaya [On the Bayou]") is elénekelte.

Akire felnéz

A sztároknak is van példaképük, Hiddlestonnak például Tom Hanks. Elmondása szerint csodálja a színészt, mert "bármit tesz, mindenhez alázat és kedvesség társul. Meg sem közelítem Tom Hankset. Nem mindegyik [munkája] mestermű, tudod? De van benne érték valahol, valahogyan."

Csajozási technika

Több interjúban is említette, hogy azért kezdett el táncolni fiatalon, mert jó eszköznek tartotta ahhoz, hogy felkeltse a lányok figyelmét. Úgy tűnik, bevált, mivel a 2016-os Met-gálán látták táncolni Taylor Swifttel, majd nem sokkal ezután a lány szakított akkori barátjával, Calvin Harrisszel, és pár hónapra Hiddleston mellett kötött ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.