nlc.hu
A bőr hónapja: érzékeny bőr

Férfi arcápolás és smink

„Először a barátnőm szemránckrémére jártam rá, de lebuktam” – így ápolják magukat a férfiak (x)

A férfi szépségápolási termékek piaca dübörög, a hagyományos kozmetikumok mellett pedig egyre nagyobb az érdeklődés például a sminktermékek iránt. Nem reprezentatív felmérésünk is ezt bizonyítja.

Szerte a nagyvilágban rohamszerűen nő a szépségápolási termékeket használó férfiak száma, ami több milliárd dolláros növekedést jelent a szépségiparnak: óvatos becslések szerint 2022-re ez a szegmens mintegy 116 millió dollár értékű lesz. Míg a férfiak egy része továbbra is az olyan hagyományos termékeket keresi, mint az arckrém, a tisztálkodási vagy borotválkozás utáni szerek, addig a 18-22 éves korosztály mintegy negyven százaléka vásárol úgynevezett gendersemleges termékeket, mint az alapozó, a korrektor és a BB-krémek. Ezt a trendet erősítik az olyan celebek, akik nyíltan vállalják, hogy sminkelnek, (gondoljunk csak a francia miniszterelnökre, Emmanuel Macronra, aki a beiktatását követő első három hónapban mintegy 26 000 eurót költött sminkre), illetve hatalmas az erejük azoknak a beauty bloggereknek, influenszereknek is, akik irányt mutatnak a szépségápolási termékek piacán. (Forrás: CNBC) Ez a trend természetesen a magyar férfiakat sem kerüli el, egyre többen vállalják, hogy nem tudnak ellenállni a szépségipar színes, szagos termékeinek, amit ráadásul partnereik sem néznek rossz szemmel, sőt. Reprezentatív felmérést ugyan nem végeztünk, de megkérdeztünk néhány férfit a napi szépségápolási rutinjáról.

férfi szépségápolás

Fotó: Getty Images

„Anyukám kifejezetten szépségmániás, apám pedig igazi magyar macsó, aki több évtizedes szakállnövesztésssel oldja meg az anti-aginget” – magyarázza Jakab (40). – Én mindig inkább csajos mániának tartottam az arckrémezést, és egyéb arctunningolást, de szép lassan a munkahelyi környezetemben – egy reklámügynökségnél dolgozom –, és egy-két baráttal beszélgetve kiderült, hogy van pár olyan termék, amit tényleg kifejezetten hasznos nekünk, férfiaknak is, a tusfürdő-parfüm kombón kívül. A 20-as éveimben még ciki volt, tartottam a metroszexuális jelzőtől, de ma már egész haladó vagyok. Úgy öt éve először a barátnőm szemránckrémére jártam rá, de lebuktam, mert ujjal mentem rá, vastagon az arcomra kenve. Ezután vett nekem a párom kifejezetten férfiaknak való hidratáló arckrémet, majd később arctisztító kendőt is.

Most már ugyanazzal a géles arclemosóval indítjuk a napot, majd utána gyorsan bekenem az arcom egy »man« feliratú hidratáló arckrémmel (ezeket változtatni szoktam, még keresem az igazit). Szakállam nekem is van, mint apámnak, de erre külön szakállmosó tömböt és olajat használok, hogy puha és fényes maradjon. A hajam viszonylag rövid, így egészen megúszós most a hajfixálás, de amúgy szeretem ezen a téren is a spéci dolgokat. Főleg újhullámos férfi márkákat (pl Doers of London, de David Beckham dolgait is kipróbálnám) szeretek, de a természetes cuccokra is vevő vagyok.”

„Háromfelől tudnám megragadni a szépségápolási rutinomat: egyfelől nem létezik, másfelől a vissza-visszatérő bőrizéimnek köszönhető (korpa, ekcéma), harmadrészt pedig a barátnőmnek – vallja be Márton (38). – Tipikus férfi vagyok, harmincöt éves koromig nem is foglalkoztam az egésszel, szappan, sampon, oszt’ jónapot. Aztán jött a makacs és az életemet szó szerint megnyomorító ekcéma az ujjaimon, ami fotósként extra szenvedés, így megismerkedtem a szteroidos, rendelésre készülő orvosi krémekkel. A korpa pedig elkísért egész életemben, arra szintén spéci gyógyszertári sampont használok. Utóbbi hol segít, hol nem, ekcémaügyben szerencsére egy-két éve nyugi van. (Az az elméletem, hogy azért, mert rendeződött az életem.)

A barátnőmnek a szakállsampont köszönhetem, azt hiszem, ez az egyetlen extra, nem-basic termék, amit használok, a szokásos szappan-sampon kombón kívül. Legfeljebb akkor teszek kivételt, amikor a kád rá eső oldalán megjelenik valami érdekes, új termék, ezeket nyilván muszáj titokban kipróbálnom: bőrradír, hidratáló krém, ilyenek. Mindig megállapítom, hogy őrület, miket ki nem találnak, de aztán sosem lopok többet belőlük. Ha megérzi rajtam, akkor azért színt vallok.”

férfi szépségápolás

Fotó: Getty Images

„Akaratomon kívül, tinédzserként csöppentem bele az arcápolás útvesztőjébe, amit rettenetesen pattanásos bőrömnek köszönhettem – emlékszik vissza Endre (41). – Bőrgyógyásztól bőrgyógyászig jártam anyukámmal, hogy örökre elmúljanak az arcomat és a hátamat teljesen beborító vörös, gyulladt, heges aknék. Nagyjából ekkor tanultam meg, hogyan kell napi szinten kezelnem a bőrömet ahhoz, hogy normálisan nézzen ki. A tudományt a sarki kozmetikustól tanultam el, aki már akkoriban biocuccokkal dolgozott. Eleinte rettenetesen cikinek éreztem, hogy nők közé járok szépülni, sokáig titkoltam a bipotron lámpázást, hogy krémet, tonikot, bőrradírt, hámlasztót és különféle gyógynövényes pakolásokat kenek magamra, negyvenéves fejjel már semmi bajom ezzel – sőt azt is vállalom, hogy a megmaradt hegek miatt alapozót is rendszeresen használok, ami diszkréten ugyan, de egyenletesebbé teszi a bőrömet. Kozmetikushoz azóta is rendszeresen járok, titkon szerintem abban bízom, hogy egyszer majd szép bőrrel ébredek.”

„Nem viszem túlzásba, de azért odafigyelek a bőrömre – mondja Péter (42). – Én reggel, micellás arclemosóval tisztítom a bőröm, majd lemosom vízzel, és fényvédő krémet (Yves Roche) viszek fel. Sokat vagyok a szabadban, és könnyen leégek, ezért télen sem tekintek el ettől a rutintól. Borotválkozáshoz Yves Roche borotvahabot és after shave-et használok, és ahogy a legtöbb pasinak, nekem is ugyanaz a tusfürdőm és a samponom, talán annyi a különbség, hogy nekem extrán fontos, hogy az a kevés termék, amit használok, mentes legyen a káros, vegyi anyagokról, és amióta megjelentek az újrahasznosított, például óceáni hulladékból gyártott flakonok, azóta azokat veszem. Esti rutinom nincs az arclemosáson kívül. A beauty sleepre esküszöm, igyekszem időben ágyba kerülni, ez a legjobb a ráncok ellen.”

A cikk a Bepanthen Sensidaily forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült. A Bepanthen Sensidaily kozmetikum.

Olvass tovább!

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top