Kultúra koronavírus

Denzel Washington új filmje úgy is vezeti a mozis kasszasikerlistát, hogy streamelni lehet

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A Denzel Washington és Rami Malek főszereplésével készült The Little Things hozta a legtöbb bevételt a múlt hétvégén a még nyitva tartó észak-amerikai mozikban, annak ellenére, hogy a bűnügyi thriller egy abból a tizenhét filmből, melyet a mozipremierrel egy időben az HBO Max streamingszolgáltatón is meg lehet nézni – írja a Variety. És bár az ismert okok miatt ezek a járvány alatti box office-listák csak korlátozottan hasonlíthatók össze azokkal, melyeket békeidőben állítanak össze, ez mégiscsak meglepő lehet azoknak, akik a mozi halálát várták az HBO Max és a Warner sokat vitatott tavalyi megállapodásától.

A film a premierhétvégéjén így is több bevételt (4,8 millió dollárt) hozott, mint a legutóbbi listavezető, Liam Neeson The Marksman című filmje tette ugyanebben az időszakban. Sőt, a The Little Things a járványidőszak egyik legerősebben nyitó filmjének számít, miközben az HBO Max streaminglistáját is vezeti. A John Lee Hancock rendezte filmet egyébként tizennyolc másik országban is bemutatták, melyek közül az orosz és a szaúd-arábiai mozikban teljesített a legjobban.

A Variety emlékeztet rá, hogy az amerikai mozik 65 százaléka tart zárva a járvány miatt, és ezek többsége is korlátozott üzemmódban működik, és ugyan szó van a New York-i és a Los Angeles-i mozik nyitásáról, az új vírustörzsek és a lassú oltási folyamat miatt nem valószínű, hogy erre a közeljövőben sor kerül.

A mozis bevétellista második helyén egyébként a Croodék: Egy új kor című animációs film szerepel, a harmadik pedig a Wonder Woman 1984, mely ezzel 39.2 millió dolláros összbevételnél tart, mely alig több, mint amit a Wonder Woman egyetlen hétvégén hozott össze a 2017-es bemutatásakor. A The Marksman pedig két hét után lekerült az első helyről, jelenleg a negyedik. A függetlenfilmes bemutatók közül a Supernova című filmet emeli ki a Variety cikke, mely Stanley Tucci és Colin Firth főszereplésével készült és rendkívül erős kritikákat kapott. A filmet egyelőre kevés moziban játsszák, de a szakértők szerint hosszú távon is sikeres lehet a mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik