Belekevered az áfonyát és a túrót a masszába és már mehet is a sütőbe: mennyei kevert süti receptet tanultam a nagyimtól
promotion image
Vissza

2021. jan 1. 5:20

Ezt semmiképp NE TEDD MEG MA, ha azt szeretnéd, hogy szerencsés legyen számodra 2021

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Fotó: GettyImages Fotó: GettyImages

Ezen az apróságon elbukhatsz.

A közhiedelem szerint mindaz, amit az év első napján teszünk, az egész évére rányomja a bélyegét. Újévkor rendelkezünk saját sorsunkról az elkövetkező 12 hónapra.

Az alábbi néhány évszázados múltra visszatekintő babonát, szokást szinte minden háztartás szigorúan betartott azért, hogy bevonzzák az egészségben, sikerekben és pénzben gazdag új évet.

Mit tehetsz és mit nem január elsején? Íme!

Legyen rend!

Takarítani és mosni ezen a napon tilos, ettől függetlenül ügyelned kell arra, hogy ne legyen rendetlenség körülötted, ugyanis, ha rendetlenséggel, káosszal kezded az új évet, nagy valószínűséggel az egész évét a káosz fogja uralni.

Ne mosson, ne teregess!

A babona szerint elsején tilos mosni és teregetni is, ugyanis azzal kimosnád a szerencsédet. A teregetés a közhiedelem szerint nem csak az évet meghatározó szerencséjét befolyásolja, hanem halálesetet, közeli ismerősök, családtagok elvesztését is jelentheti.

Ne viselj elhasznált, régi ruhát!

Még akkor se vegyél fel agyon használt melegítőt, ha nem teszed ki a lábadat otthonról! Ha mégis így tennél, könnyen megeshet, hogy a jövőben elkerül a pénz és a szerencse. Viselj inkább egy újabb, kényelmes és tiszta ruhadarabot ma. Ha még szingli vagy, akkor különösen ajánlott a piros szín viselése – a babona szerint ez segít megtalálni a párodat az új esztendőben.

Ne adj kölcsön!

Az év első napján azért nem ajánlatos kölcsön adnod, mert a hiedelem szerint nehezen, vagy egyáltalán nem fogod visszakapni, ráadásul a pénz az egész évben kifolyhat a kezdid közül.

Ne dobj semmit a szemétbe!

Ezt nem könnyű megtenni, de mégis… Január elsején sem szemetet, sem a felesleges dolgokat nem szabad kidobni, a kukába önteni – tartja a babona, ugyanis ezzel akár a jövő évi szerencsédet is kidobhatod. Szemetet ezért csak holnap, azaz január másodikán üríts, de a lakásból, házból se vigyél ki semmit, mert a néphiedelem szerint azzal is elszállhat a hasznod.

(Legfrissebb híreink>>)

Ne menj orvoshoz!

Január elsején ne menj, és ne is hívj orvost, ugyanis ha így kezded az évet, akkor az egész új esztendődet betegségek és sérülések nehezíthetik. Ha tehát nincs nagy baj, próbáld meg házi gyógymódokkal kihúzni a mai napot.

Ne hívj, engedj be női vendéget a lakásodba!

A régi babona szerint, ha az újév első vendéged nő, szerencsétlen év elé nézel majd. Ezzel ellentétben, ha egy férfi lép be először az ajtódon, akkor sikeres év vár rád. Ehhez kapcsolódik a szokás, amiért az idősebbak azt kérik, hogy január első napján először egy férfi kívánjon boldog, új esztendőt.

Ne veszekedj!

Elsején ne vitatkozz, ne veszekedj senkivel! Hidd el, hogy ilyenkor jobb megőrizni a hidegvéredet és a nyugalmadat még akkor is, neked van igazad. Számolj tízig, és lépj tovább. Ha nem így teszel, akkor nagy eséllyel a veszekedés akár egész éven át elhúzódhat.

Ne egyél baromfit!

A néphiedelem szerint, aki baromfit eszik, az elkaparja a szerencséjét éppen úgy, ahogyan az állatok kapirgálnak.

Ne legyen üres a hűtőd!

Ha mindent megeszel és a hűtőd üres lesz ma, akkor az egész évben ez az állapot fogja jellemezni az otthonodat.

Ha értesülni szeretnél híreinkről, lépj be Facebook-csoportunkba!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk Címlapsztoriban A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb "A" kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Keresd a friss részt minden vasárnap délben a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján!

TERMÉKAJÁNLÓ

TOVÁBBI AJÁNLATOK

FRISS HÍREK

Színes hírek