nlc.hu
Sztárok

Szögeczki Ági a családlátogatásról

Szögeczki Ági: „A fiam nem értette, hogy miért nem megyünk apáékhoz és kerimamához”

Nehezen éli meg Szögeczki Ági, hogy nem tudja teljesíteni a fia kérését, pedig Patrick nagyon szeretne találkozni az édesapjával és a keresztanyjával.

Szögeczki Ági kisfia nem láthatta idén karácsonykor édesapját. A szomorú döntés valójában nem Ágié volt, hiszen a korlátozások a külföldi utazásokra is vonatkoznak, Patrick édesapja pedig Olaszországban él. A férfi hónapok óta nem szoríthatta magához kisfiát. Ági azonban nem adja fel, folyamatos erősíti immunrendszerüket, ha a helyzet lehetővé teszi, újra találkozhasson az egykori család.  

Szögeczki Ági szinte a szülés óta egyedül neveli a fiát, Patrickot

Szögeczki Ági szinte a szülés óta egyedül neveli a fiát, Patrickot

„Ez az év olyan volt, mintha egy elromlott hullámvasútra szálltunk volna fel. Nekünk sem volt olyan a karácsony, mint az eddigiek, de próbálom más oldalról megközelíteni ezt az időszakot. A kisfiam a napokban azt kérdezte, hogy még tél van? Először nem tudtam, hogy ezt miért kérdezi, de aztán megértettem mindent. Minden évben ilyenkor Dublinba szoktunk utazni a fiam keresztanyjához, Patrikot lenyűgözi a város, az emeletes buszok, hogy a másik oldalon van a kormány, soha nem akar hazajönni. Aztán persze Olaszországba, Rómába szoktunk menni az édesapja családjához. A fiam nem értette, hogy ha még valóban tél van, akkor miért nem megyünk kerimamához és apáékhoz, hiszen egész évben ezt várta. Már beszéltünk korábban is a vírusról, de most újra elmagyaráztam neki, hogy miért nem utazhatunk, miért figyelünk annyira oda. Megértette, de látom a szemében a szomorúságot. Ez most egy olyan élethelyzet, ahol mindennél fontosabb az egészségünk. Speciális immunregeneráló gyógynövénykivonatot szedünk, hogy a szervezetünk védekezőmechanizmusa tökéletes legyen, ha végre találkozhatunk a szeretteinkkel” – meséli a megtört anyuka, akinek különösen oda kell figyelnie az egészségére, hiszen korábban meggyűlt már a baja az ismeretlen betegségekkel. Azóta figyel oda tudatosan az egészségére. Szülei idősek, így egyedül kell felelősséget vállalnia Patrikért. Ági immunerősítő kúrája véd a felső légúti fertőzésektől, és gátolja a vírusok sejtekbe jutását. Arra készteti a csontvelőt, hogy minél több fehérvérsejt szabaduljon ki belőle, így a szervezet eredményesebben tud megküzdeni a vírusok és baktériumok ellen. A gyógynövények arra is képesek, hogy felerősítsék egymás hatását. Áginak nemcsak a szervezetét, de a lelkét is meg kellett erősítenie.  

 „Nagyon nehéz helyzetek ezek. Az én felfogásomat ez az év teljesen megváltoztatta, minden átértékelődött bennem. Félelmetes számomra, hogy amikor beengedem Patrikot az iskolába, látom, hogy a pici gyerekek hatalmas iskolatáskában, hatalmas maszk mögött, fertőtlenítéssel és hőmérés után mehetnek be a suliba. Ilyenkor néha elgondolkodom azon, hogy ez az egész talán csak egy rossz rémálom. De mégsem panaszkodom: a lehető legnagyobb hálát adom a jóistennek, hogy a szüleim és a családom jól vannak, édesanyám, édesapám egészséges. Ez most az elsődleges, ez a legnagyobb karácsonyi ajándék” – tette hozzá Szögeczki Ági.

Sztárinterjúk az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top