"Best" of 2020: Az év legnagyobb videojátékos csalódásai

Az év utolsó hetei nem csak arról szólnak, hogy megemlékezünk a legjobb videojátékokról, melyek az elmúlt 12 hónap során jelentek meg, hanem arról is, hogy felsoroljuk azokat a digitális alkotásokat, melyek a legkellemetlenebb perceket okozták nekünk idén. 2020 ebből a szempontból is elég súlyos volt: rengeteg játék jelent meg, olyanok is, melyekre régóta várt a közönség, de még ezek között is voltak olyanok, melyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket ilyen vagy olyan szempontból. Utólag visszatekintve az az érzésünk, mintha 2020 végig a videojátékos balhéktól és felháborodásoktól lett volna hangos, ami objektívben nézve talán túlzás, de az biztos, hogy volt miből kiábrándulni. Most is megkértük a szerkesztőségünk munkatársait, hogy sorolják fel, idén mely játékokban csalódtak a legnagyobbat, majd egyszerűen összeadtuk az így megszületett listákat. Mielőtt még kihirdetnénk a végeredményt, fontos tisztázni: ezen a listán nem az év legrosszabb játékai szerepelnek. Hanem azok, melyekben mi a legjobban csalódtunk.

10. Twin Mirror

Az elmúlt pár évben elkezdett egyre fantáziátlanabbá válni a narratív videojátékok műfaja, amire a Telltale tragikus sorsa is jó hangosan felhívta a figyelmet. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a francia Dontnod, a sikeres Life is Strange-ért felelős csapat majd tovább cipeli a hátán a zsánert, legújabb meséjük, a Twin Mirror pedig az előzetes verziója alapján nem is tűnt rossznak. A kész játék azonban csalódást okozott: hiába volt nagyszerű az alapötlete és hiába lett hangulatos a benne ábrázolt, egyre jobban elszegényedő amerikai kisváros, a története és a játékmechanikái olyan érzést keltenek a felhasználóban, mintha félúton megfelezték volna a fejlesztők a számát. A stúdió másik idei játéka, a Tell Me Why egy fokkal jobb lett, de azért attól sem ájultunk el, úgyhogy most egy kicsit aggódni kezdtünk a Dontnodért.

9. Captain Tsubasa: Rise of New Champions

Nem csoda, hogy a Bandai Namco ontja magából a mindenféle mangák és animék alapján készülő videojátékokat, ezek között ugyanis van néhány pokolian népszerű franchise, melyekre különösen Japánban harap a közönség. Ebből az adaptációs tengerből sziklaként emelkedett ki a 2018-as Dragon Ball FighterZ, mely szokatlanul igényes volt, így anno elkezdtünk reménykedni, hogy innentől kezdve talán majd ezt a minőséget fogják képviselni az ilyen játékok. Ám azóta a Bandai folyamatosan kiábrándít minket: a 2019-es Jump Force és One Piece: World Seeker, illetve az idei Kakarot sem sikerültek valami jól, ám a Captain Tsubasa még ezeket is alulmúlta. Bíztunk benne, hogy ha már egy ilyen másodvonalbeli szériát vesznek elő, akkor ennek az az oka, hogy valami rendkívüli játékmenetet találtak ki hozzá, de ennek a focis borzadálynak a játékmenete és az irányítása is csapnivaló lett. Úgyhogy nem emiatt fogjuk pihentetni a FIFA-t vagy a PES-t.

8. Age of Empires III: Definitive Edition

Mivel a valós idejű stratégiai játékok reneszánsza továbbra is várat magára, örömmel látjuk, hogy a Microsoft azért nem mondott még le teljesen a műfajról. Az elmúlt évek során a népszerű történelmi széria, az Age of Empires első és második részét is felújították, amíg pedig hegesztik a negyediket, idén piacra dobták a harmadik etap „meghatározó” kiadását is. Ami egyébként nem egy borzasztó feldolgozás, de azért mégiscsak kellemetlen szájízt hagyott maga után. Ennek egyik oka, hogy az Age of Kings ráncfelvarrása jobban sikerült, egyszerűen azért, mert az eleve egy jobb és időtálló játék volt. Az AOEIII-mat viszont jobban meg kellett volna piszkálni, ráadásul olyan állapotban jelent meg, hogy még egy-két javítás is ráfért volna. Másrészt azért hat halovány teljesítménynek a harmadik Age of Empires, mert idén néhány kifejezetten jó feldolgozás is született (lásd Mafia: Definitive Edition és Demon’s Souls), ezek mellé állítva pedig még nagyobb csalódásnak hat.

7. FIFA 21

Néhányan valószínűleg érthetetlenül néztek amiatt, hogy a csalódásokról szóló listánkra felkerülhetett a FIFA 21. Elvégre a focis játékok rajongói számára már jó ideje nyilvánvaló, hogy az EA Sports egyáltalán nem erőlteti meg magát az évről évre minimális változtatásokkal kiadott epizódokkal, ráadásul még a tesztelőnk is megjegyezte, hogy az EA csak hozta a szokásos formáját. Ám a munkatársaink között még mindig vannak olyanok, akik szívéhez nagyon közel áll a FIFA, ők pedig tovább reménykednek abban, hogy valamelyik következő rész végre nem pusztán úgy fog hatni, mint egy teljes áron eladott, vastagabb patch. De az imáik egyelőre még nem hallgattattak meg, a FIFA 21 pedig alig változtatott valamit a megszokott élményen.

6. Mafia II: Definitive Edition

A Mafia-sorozatnak idén mind a három részét felújították, de ezek az új változatok elég hullámzó minőséget képviselnek. A Mafia III-mal nem sok minden történt, az első részt viszont dicséretre méltó alapossággal piszkálta meg a Hangar 13. Éppen ezért reménykedtünk benne, hogy a ma már szintén nem fiatal, eredetileg 2010-ben megjelent Mafia II-höz is rendesen hozzányúlnak, ám végül nem ez történt. A grafikai fejlődése alig észrevehető, ráadásul még teljesítménybeli problémák is vannak vele, amit egy ilyen régi játék esetében különösen rossz látni. A játékélmény és a történet nem lett rosszabb, de összességében ez egy elég felesleges kiadásnak hat.

5. Watch Dogs Legion

Kár, hogy végül felkerült erre a listánkra egy Ubisoft-játék is, mert a francia cég az idei játékkínálatával mintha megpróbálta volna végre egy kicsit felrázni a nyílt világú játékainak állóvizét, ami már önmagában is elismerésre méltó. Az Assassin’s Creed Valhalla valamivel változatosabb élményt kínál, mint az előző két AC, az Immortals Fenyx Rising pedig egy üdítően szórakoztató Zelda-utánérzés lett. Ám a legambiciózusabb projektjüknek a hackkelős-lázadós Legion tűnt, ami egy váratlan ötlettel azt ígérte, hogy szinte minden NPC-t játszhatóvá tesz a virtuális Londonban. De hiába a kreatív elképzelés, ha a megvalósításban nincs fantázia. A játék történetének nagyon nem tett jót, hogy nincs egy erős központi karakter, aki összefogja a cselekményszálakat, a játéktér pedig túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy ilyen mennyiségű NPC játékstílusát kelően változatossá tehessék. Emiatt sajnos a Legion is ugyanúgy unalomba fullad pár óra után, mint a Ubisoft sok más játéka.

4. Cyberpunk 2077

A CD Projekt Red messiásként várt szerepjátékát sokféle szemszögből lehet és kell is megítélni. Egy gigantikus fejlesztésről van szó, amely hajmeresztő célokat tűzött ki maga elé, és amelyeknek nem is tudott maradéktalanul megfelelni. Azt nem lehet letagadni, hogy a játék bizonyos elemei (különösen azok, melyek a történetéhez és világalkotásához köthetőek) rendkívüli minőséget képviselnek, de ettől még nem lehet megbocsájtani a kiadónak a zavaróan sok bugot és az alapkonzolos változatok felháborító grafikai teljesítményét. Sokat elmond a Cyberpunk 2077-ről, hogy olyan hatalmas minőségbeli különbségek vannak bizonyos elemei között, hogy munkatársaink közül még azokat is szomorúsággal tölti el a játék állapota, akik egyébként az év egyik leginkább lebilincselő játékának találták. 2020 egyik legnagyobb csalódása igazából nem is az, amilyen állapotban a Cyberpunk 2077 megjelent– hanem az, ahogyan ezt a CD Projekt Red eltitkolta.

3. WarCraft III: Reforged

Egy ideje már sajnos a Blizzardra is úgy gondol a közönség jelentős része, mint egy olyan stúdióra, amely egykor rendkívüli játékokat gyártott futószalagon, napjainkban viszont menetrendszerűen szállítja a csalódásokat. 2020-ig ez inkább csak az üzleti döntéseikben nyilvánult meg (lásd a mobilos Diablo bejelentése), de az év elején kiadott Warcraft III: Reforged már fejlesztői oldalról is olyan gyengén sikerült, hogy erre tényleg nem számítottunk a stúdiótól. A Blizzard hosszú éveken át a nem túl eredeti, de nagyon jól összerakott játékairól volt ismert, klasszikus RTS-ük feldolgozása viszont egy lusta munka, ami a részletesebb karaktermodelleken kívül semmi pluszt nem ad az eredeti élményhez. De cserébe legalább borzalmasan fut és elveszi a felhasználók által készített térképek tulajdonjogát az ötletgazdáiktól.

2. Marvel’s Avengers

A Square Enix elég szerencsétlenül időzítette a Marvel’s Avengers-t. Mire 2020-ban ki tudták adni, addigra már több nagyköltségvetésű és szolgáltatásalapú játék is akkora csalódást okozott (lásd Fallout 76, Anthem), hogy a közönség elkezdett pesszimistábban hozzáállni az olyan játékokhoz, melyek komolyabb látványvilág mellett éveken át szállított tartalmakat ígértek. Ugyanakkor pont ezért okozott csalódást a Crystal Dynamics fejlesztése: bosszantó, hogy mások hibáiból semmit sem tanulva kiadtak egy olyan live service játékot, melyben pár hét alatt elfogytak az érdemleges tennivalók. Ami már csak azért is szomorú, mert egyébként az egyjátékos küldetései jobb minőséget képviselnek, mint más hasonló játékokban.

1. Predator: Hunting Grounds

Szegény öreg ragadozót azóta szerepeltetik rendszeresen videojátékokban, hogy 1987-ben kinézte egyik első áldozatának Arnold Schwarzeneggert, de eddig még nem sok szerencséje volt a médiumban (bár a 2001-es Aliens versus Predator 2 elég jól sikerült). A csillagközi vadász eddigi pályafutását látva nem kellett volna bizakodnunk a Hunting Grounds-szal kapcsolatban sem, de egyrészt a Friday the 13th: The Game-ről ismert IllFonic ért a horrorhoz, másrészt egy aszimmetrikus shooter koncepciója papíron marha jól passzol az eredeti, dzsungeles filmhez. Csak hát az a fránya megvalósítás, ugye. A Hunting Grounds felhasználóit ugyan néha elkaphatja a Predator-hangulat, de maga a játék sajnos fantáziátlan és vézna, ráadásul még technikailag sem teljesít jól. Az pedig végképp kinyírta, hogy már megjelenéskor sem lehetett hozzá online csapattársakat találni.

---

Mi ezekben a játékokban csalódtunk idén a legnagyobbat, de a kommentek között osszátok meg velünk a saját csalódást keltő listátokat, szomorkodjunk egy kicsit együtt így az év vége felé.

További "Best of 2020" toplisták:

Az év legjobb sorozatai
Az év legjobb videojátékai (20-11)
Az év legjobb videojátékai (10-01)
Az év legjobb filmjei
Az év legrosszabb filmjei