Szívszorító videóval kívánnak boldog karácsonyt a védekezés hősei

 

Éjt nappallá téve küzdenek a koronavírus ellen az egészségügyi dolgozók. Most az egyik első számú járványkórház, a Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársai, egy közös dallal tisztelegnek egymás előtt, elismerve minden egészségügyben dolgozó kolléga áldozatos munkáját.

„Kivételesen fontos pillanat. Lehetőség önmagunkban felfedezni az Embert. Ráérezni: kinek születtünk. Ráhangolódással jár. Ha megállunk egy pillanatra: befelé figyelünk és felfelé – csak ekkor élhetjük meg.” – írta Facebook oldalán az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán „Az ünnep” című dalát dolgozta fel Keresztes Ildikó, az EDDA és Gömöry Zsolt, amelyet a kórházi dolgozókkal közösen adnak elő.

„Kórházi ágy mellett, betegek szenvedése közben mindezt előidézni magunkban, 8-12 órás műszakokban erre figyelni, beosztások, helyettesítések, küzdelmek sűrűjében ünnepelni, a #COVID árnyékában MÉGIS a születésre és az ÉLETRE koncentrálni fáradtan, elgyötörten, kialvatlanul, loholva önmagunk után – ezt kínálja lehetőségként 2020 Karácsonya számunkra” – írja az Intézet közösségi oldalán.