Ha lefogytál, ha épp fogynál, ha nem akarsz fogyni, esetleg túl jól nézel ki, majd úgy jársz, mint a viccben a nyuszika a sapkával

idióta rekordok
2020 december 20., 11:52

Találkozik a róka meg a farkas az erdőben.
- Te farkas, verjük meg a nyulat!
- Na és miért?
- Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!
Valami ilyesmi történik most a híres nőkkel, amikor a testükről van szó. Az is baj, ha túlsúlyosak, az is, ha lefogynak, de az is, ha ötvenéves koruk után is jól néznek ki. Sőt, az is gond, ha valaki ezekről akárhogy is, de megnyilvánul.

A témában a legújabb hisztit most az indította el, hogy Lizzo – aki a hangján és zenéjén kívül leginkább arról ismert, hogy merészeli magát és testét annak ellenére is szeretni, hogy közel sem konfekció méretet hord – most letolt egy tíznapos „tisztítókúrát”. (A sztori szempontjából az most teljesen lényegtelen, hogy az ilyen kúrák hatásosak vagy sem.) Amióta ismert, az énekesnő hangos szószólója a body positivitynek, és szeret a témáról kellő lazasággal beszélni. Miután közölte TikTokján, hogy tíz napig diétázott és smoothie-n élt, kommentelők tömegei akarták átharapni a torkát. Sokan átverve érezték magukat, megjegyezték, hogy csalódtak az énekesnőben, mert nem gondolták, hogy nála is látnak majd diétareklámot, és voltak olyanok is, akik azt írták, hogy az ehhez hasonló tisztítókúrák egészségtelenek, vagyis lehetőleg senki ne kövesse Lizzo példáját.

Ezek után még Lizzónak kellett magyarázkodnia, hogy miért döntött úgy, hogy tíz napig csinál valamit a saját testével: „Tudjátok, általában félek ilyenekről posztolni, mert egy nagydarab lánnyal szemben elvárják, hogy ha tesz valamit az egészségéért, akkor azt egy látványos fogyásért tegye, de most nem erről van szó. Valójában az történt, hogy a november kikészített. Sokat ittam, rengeteg fűszeres kaját ettem, ezek pedig szétcseszték a gyomromat, ezt szerettem volna visszafordítani.”

Szóval az történt, hogy egy nő próbálta jól érezni magát egy csomó ital és étel társaságában, majd miután ez egy kicsit betett neki, és segíteni akart magán azzal, hogy helyrerakja a dolgokat pár turmixszal, az internet úgy döntött, előveszi a billogot, és gyorsan rányomja erre az árulóra.

Ezek szerint Lizzo az az énekesnő, aki nem fogyhat le, ellenben Adele-lal, akinek fogyása az idei év egyik szenzációja volt. Miután az énekesnő a semmiből, tényleg teljesen váratlanul és mindenféle magyarázat nélkül megosztott magáról egy fotót, amin több tíz kilóval kevesebb volt, mint amit korábban megszoktunk tőle, a fél világ éljenzett, mintha évek óta csak arra vártak volna, hogy végre ő is lefogyjon és beálljon a konvencionálisan szép nők közé. Aztán a tapsvihar után sorra jelentek meg azok a cikkek, amik arról szóltak, hogy nekünk most miként kell éreznünk magunkat Adele fogyása miatt, hogyan kell rá reagálnunk, egyáltalán reagálhatunk-e egy ilyen témára.

Mert ha esetleg pozitívan nyilvánulunk meg a témában, akkor azzal fetisizáljuk a fogyást, sőt semmibe vesszük az énekesnő eddigi pályafutását, így közben még az is felmerült, hogy valójában le se kellett volna fogynia.Adele nem kommunikálta fogyását, egy sort sem írt róla korábban, úgy tett, mintha ez teljesen normális dolog lenne, vagy még inkább: úgy tett, mintha ez csak és kizárólag rá tartozna. Egyszerűen csak kitett magáról egy fotót, amiről mellékesen kiderült, hogy amúgy az azt megelőző hónapokban le is fogyott, vagyis egyáltalán nem csinált ebből nagy ügyet.

Aki viszont ügyet csinált az átalakulásból, az Rebel Wilson színésznő: Instagramján részletezte, hogy mennyit és hogyan adott le, vele mégis sokkal kevesebbet foglalkoztak. Vagyis úgy tűnik, ha valaki részletesen beszámol arról, hogy mit és miért tesz a saját testével, és azokra elfogadható magyarázatot ad, azt békén hagyják, de ha valaki ténylegesen magánélete részeként kezeli azt, hogy mit eszik és attól megváltozik-e a külseje, az rögtön közügy lesz, de legalábbis okot ad egy kiadós felháborodásra.

Ahogy fel lehet háborodni azon is, ha valaki TÚL JÓL NÉZ KI. Az utóbbi hónapokban halálosan komoly véleménycikkek jelentek meg teljesen komolyan vehető újságokban arról, hogy emberek megbántva érzik magukat, amiért az 51 éves Jennifer Lopez és a szintén ötvenen túli Jennifer Aniston, Salma Hayek vagy Halle Berry túlságosan is jól néznek ki. Az egyik ilyen írás azt fejtegeti, hogy „a menopauzához közeledő nők példaképeiként” ezek az „izmos és ránctalan szupersztárok” mennyire mutatnak „irreális” példát, majd azzal nyugtat minket, hogy ezek a nők egész életükben azon dolgoznak, hogy így nézzenek ki, és nem 49 évesen kezdtek el foglalkozni külsejükkel, hogy ötvenen túl is „csodásak” legyenek.

Ennél azonban tovább ment Ulrika Jonsson, egykor modellként dolgozó brit-svéd tévés, aki a Sunnak írt véleménycikkében „mérgezőnek” nevezte azt a jelenséget, hogy vannak nők, akik ötvenen túl jól néznek ki, mert szerinte nem szabad, hogy ez legyen az „új normális”.

Írásában azon háborog, hogy Aniston mindössze két évvel fiatalabb nála, mégis jobban néz ki, mint ahogy ő nézett ki 27 évesen, hogy izmos, hogy nőies, hogy nem lóg a bőre és az öregedés halvány jelét sem mutatja. Jonsson úgy fogalmaz, hogy amikor meglátott egy új fotót Anistonról, „megállt a szíve”. Majd leírta, hogy hasonlóan érzett, amikor szembejött vele egy fotó a hasonlóan izmos és egyébként alulöltözött Jennifer Lopezről is, ezek után pedig elkezdett aggódni, hogy miként érezhetnek más, „idősebb” és „átlagos” nők.

Összefoglalva a dolgot: ha túlsúlyos vagy, ha lefogytál, ha épp fogynál, vagy egyáltalán nem akarsz lefogyni, mert így is jól érzed magad, esetleg annyira jól nézel ki, hogy nem hiszik el azt sem, hogy hány éves vagy, számíts arra, hogy majd mások megmondják, valójában mit kell tenned és hogyan kell kinézned, vagy mindezekről hogyan kell gondolkodnod. És akkor még örülhetsz, hogy nem vernek meg, mint a nyulat a viccben.