Leidiótázta gazdasági miniszterét a szlovák kormányfő

2020. december 18. – 06:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Váratlan erővel jött ki a koalíciós feszültség a szlovák kormányfőből egy csütörtöki interjúban. Igor Matovič (Egyszerű Emberek – OL'aNO) idiótának nevezte a gazdasági minisztert (Szabadság és Szolidaritás – SaS), mert a kormányfő szerint Richard Sulík tárcája tehet arról, hogy lassabban érkeznek az országba a koronavírustesztek, mint kellene.

Matovič azzal vádolja a gazdasági minisztériumot, hogy nem készíti elő gyorsított eljárás keretében a közbeszerzési törvény módosítását. „Örülnék, ha még karácsony előtt benyújtaná a lemondását” – idézte a Bumm.sk a kormányfőt.

A koalíciós partner közölte a kormányfő kifakadására:

„Az SaS párt nem azért lépett be a kormányba, hogy siránkozzon, hanem hogy keményen dolgozzon, és hogy a programjából mindent megvalósítson, amit csak lehet. Szlovákiának jelenleg nagyobb problémái vannak, nincs idő Igor Matovič feldúlt érzelmi állapotával foglalkozni.”

A négypárti koalícióban a Matovič és Sulík pártjai között régóta tart a feszültség, egyre inkább csak a járványhelyzet kényszere tartja őket össze. Eközben az ellenzékbe szorult a Robert Fico vezette Smer és a szintén korábbi kormányfő Peter Pellegrini által létrehozott Hlas is előrehozott választásokat sürget – alig tíz hónappal az idei februári parlamenti választások után.

Szlovákiában teljes lezárás és kijárási korlátozás szombaton lép érvénybe. Egyelőre a kijárási korlátozás és a veszélyhelyzet december 29-ig marad érvényben, mivel a parlament még nem döntött az állambiztonságról szóló törvény módosításáról, amelynek célja, hogy a veszélyhelyzet negyven nappal meghosszabbítható legyen

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!