nlc.hu
Sztárok

Gáspár Evelin szerelme

Gáspár Evelin két év után újra szerelmes

Gáspár Evelin a Mokkában elárulta, újra van valaki az életében, ám nem akar párja a médiában szerepelni.

Gáspár Evelin újra szerelmes, erről pedig a TV2 reggeli műsorában beszélt először. Gáspár Győző idősebb lánya korábban többször elmondta, hogy mivel nem nagyon bízik meg az emberekben, így a barátkozás, és az ismerkedés is nehezen megy neki. Azt is elárulta, hogy nem akar gyereket, mert nem érzi úgy, hogy erre a világra szülnie kellene. Bár ez egyelőre nem változott meg benne, az biztos, hogy most van egy fiú az életében, aki akár képes lehet kimozdítani erről az álláspontról.

„Valakivel megismerkedtem és most jól elvagyok vele, de ezt nem szeretem megosztani, hogy kivel, mikor, mert velem ne azért legyen egy fiú, hogy én abból közszereplőt csinálok” – kezdte titokzatosan Evelin, majd elárulta, milyen elvárásoknak kell megfelelnie annak, aki szeretne az élete része lenni.

„Nálam akkor számít együttlétnek valaki, hogy ha, hát ez nagyképű lesz, de hogyha megteremti nekem azt az életkörülményt, hogy én el tudjak vele menni lakni és nem arra vár, hogy majd én megteremtem neki azt, hogy eljöjjön az én lakásomba lakni és majd én istápolgatom. (…) Mondtam is ennek a fiúnak, nem akarok gyereket. Ahhoz, hogy én gyereket akarjak, ahhoz még el kell telnie nagyon sok évnek, mert én erre az évre azt terveztem, hogy utazgatni fogok. (…) Az, hogy én valakinek szüljek, annak nagyon nagy dolgot kell teljesítenie” – részletezte Evelin, ám a fiúról egyelőre nem árult el többet.

gáspár evelin

Gáspár Evelin (Fotó: TV2)

Hírességek, akikre nemrégiben talált rá a szerelem:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top