Tech

Így telefonáltak a magyarok a koronavírus hatására

Körülbelül hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom az idei év első felében a koronavírus-járvány miatt, az SMS-ek száma viszont negyedével csökkent 2019 végéhez képest – írja az MTI a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentése alapján.

2020 első fél évének legnagyobb változása, hogy a koronavírus-járvány és a terjedése elleni védekezés meghatározta a hírközlési fogyasztási szokásokat is – írja a hatóság. Emellett piaci fejlemény volt, hogy befejeződött a UPC Vodafone általi felvásárlása.

Gigaüzletet jelentettek be: a Vodafone megveszi a magyar UPC-t is
A négy leányvállalat adásvételének értéke súrolja a 19 milliárd eurót.

Az NMHH ismertette: a járvány hatására a hívásforgalom 13,8 százalékkal, az internetforgalom 30,1 százalékkal emelkedett 2019 év végéhez képest. Az egy SIM-kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom a lakossági előfizetőknél 14,9 százalékkal, a nem lakosságiaknál – tehát például cégeknél – pedig 21 százalékkal nőtt, míg az adatforgalom rendre 41 és 10,7 százalékkal bővült.

Ezzel szemben az előfizetők több mint negyedannyival kevesebb SMS-t küldtek.

A mobiltelefon- és/vagy mobilinternet-szolgáltatáshoz használt, forgalmat bonyolított SIM-kártyák száma 10,4 millió, amelyből a számlás kártyák aránya az utolsó fél év alatt 1,6 százalékponttal 68,8 százalékra nőtt. A mobiltelefon-szolgáltatás piaca továbbra is telített, a hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák száma 9,52 millió darabbal érdemben nem változott, a teljes hívásforgalom 95,8 százaléka számlás előfizetésről indul.

Érthető: megtorpant a roaming

A jelentés alapján a COVID-19 hatása az is, hogy a szezonális, nyáron megugró roaminghasználat folyamatos előretörése megtorpant: 2020 második negyedévében mindössze félmillió külföldi hívásindítás volt, amely kevesebb mint harmada a 2019 azonos időszakában mért 1,6 milliós értéknek.

Ezzel szemben, aki viszont roamingolt, az több mint kétszer olyan hosszan tette: 2020 második negyedévében az egy roamingoló kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom 39-ről 92 percre ugrott – ennek oka, hogy kevesebb kártyáról beszéltek átlagban többet.

Kitértek arra is, hogy a belföldön bonyolított internetforgalom hálózatok szerinti megoszlását tekintve a 4G-használat aránya 2020 első negyedévéig folyamatosan nőtt 96,4 százalékra, a második negyedévben pedig enyhe visszaesés látható 94,3 százalékra, de ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A 4G szerepe egyre jelentősebb a hangforgalomban is, az időszak végére már a hívások 40 százaléka zajlott ilyen hálózaton. Ami a beszédforgalom többi részét illeti, 52 százalék 3G hálózaton zajlott, 2G-n pedig az összes hívásforgalom 8 százaléka.

Így részesültek a szolgáltatók

A mobiltelefon-szolgáltatás piacán az internetforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján továbbra is folyamatosan a Magyar Telekom volt a piacvezető, piaci részesedése 43 százalék körül alakult. Mögötte a Vodafone és a Telenor áll hasonló, 27 százalék körüli piaci részesedéssel. A további szolgáltatók részesedése 2020 közepén szinte változatlanul 2 százalék körüli volt.

A hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján hasonló a megoszlás, viszont a saját hálózattal nem rendelkező szolgáltatók együttes piaci részesedése ebben a szektorban éppen csak meghaladta az 1 százalékot 2020 első félévében.

(Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik