Élet-Stílus koronavírus

Majka két hét alatt megháromszorozta a YouTube-feliratkozói számát

A karanténnapló után is szeretne tartalmat készíteni.

Majka november elején, pontosabban november hatodikán mondta el élő videóban, hogy elkapta a koronavírust. Még akkor kitalálta, hogy minden nap élőzni fog a YouTube csatornáján, hogy beszámoljon az állapotáról és megossza tapasztalatait a vírussal kapcsolatban az arra kíváncsiaknak. Az első karanténnaplót még aznap este fel is vette. Azóta eltelt bő két hét, a csatornájára feliratkozók száma pedig durván megháromszorozódott.

Egy program segítségével lekövettük, hogy az első napon nagyjából 15 ezren iratkoztak fel a csatornájára. Egy héttel később, amikor már kórházból jelentkezett, ez a szám közel 42 ezerre nőtt. A következő 7 napban a kommentekben trollkodók mellett beleállt Dr. Gődénybe és azokba, akik elbagatellizálják a koronavírus súlyosságát. Ezen a ponton már 50 ezer ember volt kíváncsi arra, éppen mi történik Majkával és milyen az egészségügyi állapota.

Majka: Most már fáj a tüdőm és emiatt be is vagyok szarva
A kórházból viszont már hazaengedték.

Az Instagram-oldala ezzel szemben alig hozott kétezer plusz követőt, a drasztikus növekedés hiányának valójában egyszerű oka van. Egyrészt, hogy Majka az elmúlt hetekben Instagram helyett inkább a YouTube-on aktív, másrészt, mivel félmillióan követik, aki kíváncsi volt rá, az már rég bekövette.

Majka azt is elmondta, ha meggyógyul, abbahagyja a naplót, a csatornát viszont szeretné életben tartani, ezért más típusú tartalmakat posztol majd.

Majka bejelentkezéseiről írt beszámolóinkat ITT tudja követni.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik