szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Most épp George Clooneyt.

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy George Clooney egy interjúban a világon uralkodó gyűlöletről beszélt és erről Orbán Viktor, valamint a brazil elnök, Jair Bolsonaro jutott az eszébe.

A 444 vette észre, hogy a magyar kormányzat nem sokat szöszölt a válasszal, szerintük egyértelmű, hogy ki áll a támadás hátterében.

Az M1 Híradó a beszámolót úgy kezdi, hogy

a liberális hollywoodi színész
George Clooney közismerten jó barátja a Soros-családnak, a közösségi médiában még közös képe is van Soros György fiával
A Híradó még az Origo leleplező cikkét is
Nem véletlen a színész kirohanása, hiszen közeli kapcsolatban van Sorosékkal. Alex Sorossal, Soros György fiával közös fényképe is van. Nyilván, őt is a befolyásuk alatt tartják Sorosék.
Farkas Örs George Clooney Magyarországról szóló nyilatkozata kapcsán úgy fogalmazott, a hazánk elleni támadások hátterében továbbra is Soros György egyik állandó törekvése áll, vagyis hogy Magyarországra ráerőltessék az illegális bevándorlókat.
Soros György és Magyarország kormánya között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fenn, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Elég elkeserítő, hogy vannak olyan szereplők, akár politikától mentes szereplők, akik Soros Györgynek az ilyen politikai szándékát végrehajtják.”

a liberális hollywoodi színész, George Clooney közismerten jó barátja a Soros családnak, a közösségi médiában még közös képe is van Soros György fiával,

majd ezután bemutatják az Origo cikkét is, amelyben előkeresték a 2017-ben készült fotót. Ezt úgy kommentálták: „nem véletlen a színész kirohanása, hiszen közeli kapcsolatban van Sorosékkal. Alex Sorossal, Soros György fiával közös fényképe is van. Nyilván, őt is a befolyásuk alatt tartják Sorosék.”

Farkas Örs a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is megszólalt a színész nyilatkozatának ügyében, mint elmondta:

Soros György és Magyarország kormánya között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fenn, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Elég elkeserítő, hogy vannak olyan szereplők, akár politikától mentes szereplők, akik Soros Györgynek az ilyen politikai szándékát végrehajtják.

A Híradó idézi Kocsis Máté Facebook-bejegyzését is, amelyben azt írja: „Sorostól nem áll távol, hogy beavatkozzon egy állam belügyeibe, sok országot tett már tönkre.”

Egyébként a lényeg: George Clooneynak új filmje van, a Netflixen december végén debütáló Midnight Skyban egy tudóst játszik, aki az Északi-sarkon egy kutatóállomáson dolgozik és valami szörnyűségre kell figyelmeztetnie egy csapat űrhajóst.