Az Igazság Ligája: Joker új külsőt fog kapni a Snyder vágásban

A direktor azt is elárulta, milyet

Az Igazság Ligája: Joker új külsőt fog kapni a Snyder vágásban - Zack Snyder: Az Igazság Ligája

A David Ayer-féle Öngyilkos Osztaggal kapcsolatban előzetesen az volt a legnagyobb kérdés, hogy milyen lesz benne a Jared Leto által alakított Joker. Aztán kiderült, hogy a 30 Seconds To Mars frontemberének nagyjából összes jelenetét láthattuk már az előzetesekben, amiket pedig nem, azok sem igazán adnak hozzá a karakterhez. Miután pedig a film lényegében közutálat tárgya lett - ellentétben Todd Phillips tavalyi alkotásával -, joggal juthattunk arra a következtetésre, hogy Letót most láthattuk utoljára a bűn bohóchercegének szerepében.

 

Ehhez képest pár hete érkezett a hír, miszerint Zack Snyder vele is forgat pár plusz jelenetet Az Igazság Ligája jövőre érkező rendezői változatához, ráadásul olyanokat, amik elvileg nem szerepeltek az eredeti - tehát cirka kétezertízes évek körüli - tervei között. Hogy pontosan mi lesz majd Joker szerepe a történetben, azt természetesen nem árulta el, a Beyond The Trailnek adott interjújában viszont megerősítette azt a pletykát, hogy a karakter másképp fog kinézni, mint az Öngyilkos Osztagban. “Természetesen tiszteletben akartam tartani, amit már létrehoztak, már csak azért is, mert nagyon menőnek találtam… De azért elég sok víz lefolyt a Dunán azóta, hogy legutoljára láttuk a Jokert. Maradjunk annyiban, hogy őt is megviselték a történtek” - fejtegette.

De még mielőtt túl nagy reményeket fűznénk a 2021-ben érkező Zack Snyder’s Justice League-hez, érdemes megemlíteni, hogy a direktor a plusz jelenetekkel kapcsolatban azt is elárulta, hogy azok a négyórás játékidőből mindössze négy-öt percet fognak kitenni.

További cikkek a témában
Kommentek