nlc.hu
Sztárok

Friderikusz Sándor neve és műsorai

Azt gondoljuk, keveset tudunk Friderikusz Sándorról, pedig dehogy!

Bőven van aktualitása annak, hogy mostanában ismét sokan beszélnek Friderikusz Sándorról. Egyrészt az új műsora, az Életünk története, másrészt a nyáron róla megjelent cikksorozatok, melyek miatt perre készül. Megnéztük, mégis mire kíváncsiak annyira az emberek vele kapcsolatban.

Friderikusz Sándor néhány hete tért vissza a képernyőre az új műsorával. Köszöni szépen, nagyon jól van, akkor is, ha az elmúlt években kissé eltűnt a nyilvánosság elől. Sajtóhírekkel ellentétben nem akar New Yorkba költözni, de egy nagy álmáról még nem mondott le, ez pedig az, hogy interjút készítsen Ferenc pápával. És ha valakinek, akkor neki talán sikerülhet is ezt a beszélgetést megszervezni, hiszen ne feledjük, hogy a 90-es években oly népszerű show-műsorában száznál is több világsztárt csábított a hazánkba, pedig akkoriban ez határozottan nehezebb mutatvány volt, mint ma. Jövőre lesz harminc éve, hogy Friderikusz Sándor első nagyobb műsora, Az én mozim debütált a képernyőn, ami ugyanakkora siker, mint az RTL Klubon látható Az életünk története.

Amire a legtöbben keresnek: Friderikusz Sándor eredeti neve

Friderikusz Sándornak ezt a nevet adták, amikor megszületett – legalábbis mi nem találtunk semmi más információt, ami másról szólna –, azonban arról valóban beszélt a Story magazinnak, hogy a Friderikusz családnevet egy darabig nem volt hajlandó használni, amikor apja sikkasztás miatt börtönbe került. Ahogyan ő fogalmazott 2015-ben, vérségi alapon kötelessége volt az apjához bejárni a börtönbe, de megalázottságot élt át ebben az időszakban. Arról már a könyvében írt, hogy a diplomaosztója után, amikor úgy 25 éves lehetett, megmondta az apjának, hogy többet ne jöjjön hozzájuk – szülei ekkor már elváltak.

„Sokat szenvedtem apámtól, és anyám is, nem akartam látni, hogy anyut kínozza, hogy kihasznál bennünket” – írta Eddig című könyvében.

Az örök visszatérő, akinek minden műsorát imádják

Friderikusz Sándor (Fotó: RTL Klub)

Amire a legtöbben keresnek: Friderikusz Sándor – Életünk története

Friderikusz Sándor 2020-ban tért vissza a képernyőre az Életünk története című műsorral. Az RTL Klubon futó show lényege, hogy minden epizódban egy-egy ismert sztárpárt, testvérpárt maszkíroznak el, 20-30-40 évvel idősebbre, és így szembesülnek azzal a szerelmesek,vagy a rokonok, hogy hogyan is festenek majd, ha megöregszenek.

„Az Életünk története – sztárpárok jövőutazása olyan esélyt és kalandot kínál, amely csak az emberi élet végső szakaszában válik lehetségessé: visszatekintést, számvetést és szembesülést az elmúlással”– írta néhány nappal a premier előtt közleményében a csatorna.

Az Életünk története első adásában Schobert Norbert és Rubint Réka szembesült azzal, hogy milyenek lennének őszen, ráncosan. De feltűnik még a műsorban Nagy Ervin és Borbély Alexandra és az Istenes-Csobot páros is, mindegyikükre egy-egy estét szentelt a csatorna.

Norbi és Réka az Életünk értelmében

Schobert Norbi és Rubint Réka átváltozása (Fotó: RTL Klub)

„Ez a műsor elsősorban az érzelmeinkre kíván hatni azáltal, hogy megnyit és meghat ismert embereket, ezt a feladatát pedig vérprofin teljesíti. Ha esetleg a médiában kevésbé elhasznált arcok lehetnének a vendégek, annak én nagyon örülnék, de akkor meg valószínűleg nem mehetne az RTL Klubon vasárnap este kilenc után” – írtuk kritikánkban az első epizód után.

Friderikusz új műsorának forgatását a koronavírus miatt egyszer már félbe kellett hagyni, de az újabb epizódok így is érkeznek a képernyőre.

Amire a legtöbben keresnek: Friderikusz Show

A HVG-nek adott interjúban a most 62 éves Friderikusz Sándor arról mesélt, hogy 45 évesen még úgy gondolta, lendületbe hozná és talán sok mindent meg is tenne annak érdekében, ha Ferenc pápával készíthetne interjút. És ne feledjük, hogy Friderikusz Sándor szakmai élete során nem egyszer tudott leülni beszélgetni olyan világsztárokkal, akik korábban nem is jártak hazánkba. Talán nem véletlenül keresik még ma is a legtöbben vele kapcsolatban az 1992 és az 1997 között futó Friderikusz Show című beszélgetős műsorát. Ekkoriban Fridi már a hazai tévézés megkerülhetetlen szereplője volt, és lehet szeretni vagy nem szeretni, de a talkshow műfaját ő honosította meg Magyarországon.

A legelső epizódot 1992. január 23-án mutatták be, és sokat elmond a népszerűségéről, hogy az adásból feltöltött részletekre ma is 600-700 ezren kíváncsiak a YouTube-on.

Az ifjú Fridi a színes zakókban, táncikálva, ugrálva érkezett meg stúdióba és konferálta fel a műsorba érkező vendégeket. Ha már itt tartunk, Friderikusz zakóinak saját tumblr oldalt is készítettek, amiről később úgy nyilatkozott a műsorvezető az Indexnek: „… ezt is magyar módra, azaz slendriánul dolgozták fel, mert ami ott megjelent, az a valóságos egykori fellépőzakó-választékomnak legfeljebb a tizede volt, kimaradt például a papagájos, a zebramintás, a felemás színű és mintázatú – hadd ne soroljam!”

A legelső epizód szereplői között volt Klapka György, Mary Zsuzsi, Veréb István (aki 14 évesen legális és illegális vállalkozásokból szedett össze több százezer forintot), énekelgetett a Manhattan együttes, és egy német fiatalember, aki a bélyeget megnyalva, az enyv ízéből mondta meg, hogy honnan származik egy-egy bélyeg.

De a későbbi műsorokban ott volt a biztonsági szolgálatot leverő Jean-Claude Van Damme, dodzsemmel érkezett meg a stúdióba David Hasselhoff, hatalmas sikere volt a Dallas sztárjának, Larry Hagmannek, ahogyan Jean-Paul Belmondo és Alain Delon közös szereplése is örökre emlékezetes marad a magyar tévénézőknek.

Hét év alatt 100 világsztár szerepelt az adásokban. Azóta is sokan próbálkoztak az ilyen jellegű műsorok újraélesztésével, vagy az Egyesült Államokban népszerű late night műsorok bevezetésével, ám valahogy a Friderikusz Show-hoz hasonló siker elmarad. Amikor a korábban említett Index-interjúban azt kérdezték tőle, hogy manapság miért nem lehet világsztárokat elhozni magyar talkshow-ba, így felelt:

„Nem hiszem, hogy ma bármelyik hazai tévécsatorna kifizetne 60-80 ezer dollárt, esetenként akár 100 ezret is egy-egy gigasztárért, ahogy annak idején mi kifizettünk…Természetesen nemcsak a pénzen múlott. Ehhez rengeteget kellett dolgozni: ugyan ki lenne képes és hajlandó ma egy kerek éven át minden egyes szerdán leveleket írni és elküldeni egy világsztár titkárnőjének, mint ahogy például mi tettük a Dallas-beli Jockey, azaz Larry Hagman esetében…? A szüntelen kitartásunk meghozta a gyümölcsét, mert egy év múlva, körülbelül az 51. faxunk után Jockey személyesen megérkezett hozzánk.”

Amire a legtöbben keresnek: Friderikusz Sándor felesége, párja

Friderikusz Sándornak nincs felesége. Ritkán beszél életének ezen részéről, ám néhányszor már kivételt tett. Például 2017-ben, amikor Bochkor Gáborral és István Dániellel beszélgettek a párkapcsolatokról. Friderikusz akkor úgy fogalmazott, hogy szerinte egyedül is élhet harmonikus életet az ember, ahhoz nem szükséges egy párkapcsolat. 

Soha nem vol­tam, és nem is le­szek sze­rel­mes, mert akkor nem kísért a ki­szol­gál­ta­tott­ság ér­zése” – magyarázta kollégáinak az adásban. Bővebben kifejtette ezt a véleményét még 2015-ben a Story magazinban, amikor arról beszélt, hogy mind intellektuális, mind pedig anyagi értelemben szabadnak tartja magát, és ennél jobb állapotot nem tud elképzelni. „Ha majd belém nyilall az érzés, hogy már semmi sem hiányzik, csak egy társ, akkor nyilván keresek valakit. Mindenesetre ma a lelkem legmélyén úgy érzem, én a világ legharmonikusabb embere vagyok” – mondta. Hogy azóta változott-e valami a tévés életében, azt mostanában nem köti az emberek orrára.

Az örök visszatérő, akinek minden műsorát imádják

„Én a világ legharmonikusabb embere vagyok” (Fotó: RTL Klub)

Amire a legtöbben keresnek: Friderikusz Sándor vagyona

Friderikusz zsebében legutóbb idén nyáron kezdtek turkálni, amikor a több ezer könyvet tartalmazó gyűjteményét szülővárosának adományozta, és azt feltételezték, hogy külföldre készül költözni. A tévés a 24.hu-nak nyilatkozva elmondta: nem költözik New Yorkba, és New York-i lakása sincs. Friderikusz, akit egyszer sem kérdeztek meg arról korábban, hogy mi igaz az információkban, úgy fogalmazott, hogy a könyvtára körülbelül harmadát, azaz négyezer kötetet a nyíregyházi könyvtárnak ajándékozott.

„Éppen úgy, ahogy feleslegessé váló ruháimat és sok egyéb tárgyamat is úgy hat-nyolcévente azoknak adományozom, akiknek nagyobb szüksége van rájuk, mint nekem….” – mondta a híroldalnak, majd reagált azokra a cikksorozatokra is, amelyek azt állították, hogy kifogyott a pénzből, ezért árulja néhány ingatlanját.

„Két ingatlanomat azért hirdettem meg, amiért bárki más: el akarom adni őket, mert már nincs szükségem rájuk. A tisztességes megélhetéshez pedig elegendő pénzem van… A türelmem elfogyott, ezentúl nem magyarázkodom, hanem – egyéb civilizált eszköz híján – minden hazudozó újságot, online felületet perlek – és nyerni fogok!” – zárta le a témát.

Sztárlexikon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top