Hirdetés

Tíz dolog, amit talán nem tudtál Ryan Goslingról

|

A színészről születésnapja alkalmából szedtünk össze néhány érdekességet.

Hirdetés

Ma ünnepli 40. születésnapját az örökifjú kanadai sztár, Ryan Gosling, aki bár sokáig a nők bálványaként szerzett magának hírnevet, az elmúlt évek során már rengetegszer bizonyította, hogy jóval több ennél, és nem véletlenül vált korunk egyik legjobb és legkedveltebb színészévé. Eme jeles nap alkalmából pedig úgy gondoltuk, hogy illene róla és az életéről összeszedni néhány érdekességet.

Hirdetés

Korai évek

Ryan Thomas Gosling a kanadai Londonban látta meg a napvilágot mormon szülők gyerekeként, akik azonban hamar elváltak. Az iskolával sokszor nehézségei akadtak, gyakran keveredett verekedésbe társaival. Tízéves korában odáig fajultak a dolgok, hogy édesanyja kivette őt, és ettől kezdve otthon tanította. Már egészen kiskora óta vonzotta a színpad, ahol énekelt, táncolt, sőt, még balettre is járt egy ideig. 

Igazi ezermester

A színész azonban nemcsak az énekléshez, táncoláshoz és színészkedéshez ért, hanem emellett a barkácsoláshoz is. A Drive című filmben például a saját maga által összerakott és megszerelt autót vezette, de a Szerelmünk lapjaiban is feltűnik az egyik készítménye: a film végén látható asztalt is ő maga csinálta.

Ryan és a Backstreet Boys

Sokan nem tudják róla, de elég közel volt egyszer ahhoz, hogy ő legyen a legendás Backstreet Boys együttes 6. tagja. Történt ugyanis, hogy a csapat tagjai még az 1993-ban történő megalakulásuk előtt ugyanabban az apartmankomplexumban laktak, amiben Ryan Gosling is. Sokszor bandáztak is együtt, a csapat egyik frontembere, A.J. McLean pedig közvetlenül felajánlotta Goslingnak a lehetőséget, hogy csatlakozzon hozzájuk. A színész azonban végül elutasította a felkérést, mivel attól tartott, hogy a formáció túlságosan a New Kids on the Block fiúegyüttesre hajazott volna. 

Bebukott üzlet

Gosling egyszer úgy határozott, hogy nyit egy marokkói éttermet Beverly Hillsben, amelyet Tangine-nek nevezett el. A hely azonban olyannyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy konkrétan csődbe ment, még a vízvezetékszerelést és a mosogatást is magának kellett megoldania. Hiába na, még ő sem lehet mindenben sikeres.

Látványos hízás

Eredetileg Gosling lett volna a főszereplő Peter Jackson Komfortos mennyországában, aki azonban 27 plusz kilóval érkezett meg a forgatásra, mert úgy gondolta, hogy egy gyászoló apa megformálásához legalább 90 kilónak kell lennie. A rendező azonban másként gondolta ezt, és a színészt le is cserélte Mark Wahlbergre.

Életet is mentett

Egy alkalommal egy fiatal nő le szeretett volna lépni a járdáról, aki azonban nem nézett körbe, ez pedig majdnem a vesztét okozta. De csak majdnem, mert a színész éppen arra járt, és amikor észrevette a szituációt, azonnal odasietett, és elrántotta a lányt a nagy sebességgel haladó taxi elől, ezzel pedig megmentette az életét.

Bajos forgatás

Sokan nem is gondolnák, hiszen a filmben tökéletesen működik a kémia köztük, de a Szerelmünk lapjai forgatásán Gosling és Rachel McAdams állandóan veszekedtek. De konkrétan mindenen. Semmiben sem értettek egyet, ezért sokszor le kellett állni a forgatással. Irónia az egészben, hogy egy idő után a való életben is összejöttek, majd szakítottak. Majd egyszer ismét összejöttek, és ismét szétmentek, ekkor már véglegesen.

Két hónapig sátorban élt

2007-ben történt, hogy a Törés (Fracture) című film producere megpróbálta elérni a színészt telefonon, aki azonban sehogy sem reagált a keresésekre. Később kiderült, hogy Gosling máig nem ismert okok miatt úgy döntött, hogy otthagyja egy időre a civilizációt, és két hónapig egy sátorban élt az erdőben.

Bruce Wayne is lehetett volna

Bizony nem sokon múlott, hogy ő kapja meg Batman szerepét Zack Snyder által rendezett Batman Superman ellen: Az igazság hajnalában. A rendező végül aztán Ben Affleck mellett tette le a voksát. A végeredményt látva azonban nem biztos, hogy Gosling bánja, hogy lecsúszott erről a szerepről.

Gosling és az Oscar

Bár a színésznek még egyszer sem ítélték oda a legnagyobb filmes elismerést, kétszer már jelölték a díjra: 2007-ben a Fél Nelsonért, míg 2017-ben a Kaliforniai álomért állt a győzelemhez legközelebb, mindkétszer a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Reméljük nem kell újabb 10 évet várnunk majd arra, hogy ismét jelölve legyen.

Ez lett volna hát a tíz érdekesség, amit összegyűjtöttünk Ryan Goslingról, akinek jelenleg három bejelentett projektje van: szerepelni fog az új Farkasember filmben, Chris Evans mellett ő lesz a másik főszereplő a Netflix eddigi legdrágább filmjében, a The Gray Manben, valamint szintén főszerepet kapott a Project Hail Mary címet viselő sci-fiben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.