Lashana Lynch megerősítette, hogy ő az új 007-es ügynök, és elárulta azt is, miért törölte magát átmenetileg minden közösségi oldalról

Nem James Bond, csak 007

Lashana Lynch megerősítette, hogy ő az új 007-es ügynök, és elárulta azt is, miért törölte magát átmenetileg minden közösségi oldalról - 007 Nincs idő meghalni

Csak nem láthatjuk idén az új James Bond-filmet! Pedig a Nincs idő meghalni fontos állomás lenne az ügynök soha véget nem érő történetében, hiszen Daniel Craig leköszönne, és átadná a stafétabotot egy új színésznek. Persze a gyártóstúdió és Barbara Broccoli producer még nem nyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy ki lenne az új Bond annak ellenére, hogy a találgatások már mennek. Az azonban végre kiderült, hogy ki veszi át a 007-es helyét: Lashana Lynch (Marvel Kapitány) lesz az, aki a Nomi nevű színesbőrű ügynöknőt játssza a filmben.

Rendben, ez már tavaly kiszivárgott, azonban a színésznő egy frissen publikált, bár már augusztusban elkészített riportban erősítette meg a dolgot. A sztori szerint James Bond visszavonult, úgyhogy egy másik tehetséges jelölt lépett a helyébe, vagyis Nomi vált a 007-es ügynökké. Tehát nem egy fekete és női Bondról van szó, hanem csupán a titulust és az állást kapta meg Lashana Lynch karaktere, mert ugye a filmek producere már korábban kijelentette, hogy ha a színesbőrű James Bondban lát is rációt, a nemét nem fogják megváltoztatni soha.

 

"Én csak egy vagyok a többi fekete nő közül, ám ha egy másik feketét választottak volna a szerepre, akkor ugyanezt a beszélgetést folytatnánk le, mert ő is ugyanazokat a támadásokat és zaklatásokat kapta volna, mint én. Úgyhogy emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ez a beszélgetés éppen zajlik, és egy olyan dolog részese vagyok, ami nagyon-nagyon forradalmi" – fejtette ki Lynch a Harpers Bazaar riporterének. A színésznő elmondta, hogy amikor tavaly kiszivárgott, hogy ő lesz az új 007-es ügynök, akkor rengeteg támadást kapott, és egy hétre törölte (vagy inkább deaktiválta) magát minden közösségi oldalról. Ezalatt az idő alatt csak a családjával érintkezett, és elgondolkodott azon, hogy ezek a támadások nem személyesen neki, hanem a bőrszínének szólnak – ezért is mindegy, hogy ő vagy egy másik fekete nő lépett a szerepbe.

Lashana Lynch állítása szerint nem egy kétdimenziós, kőkemény 007-es ügynököt fogunk látni a vásznon az ő tolmácsolásában, mivel nagyon fontosnak tartja, hogy bármekkora költségvetésű és volumenű filmről legyen is szó, ő hitelesen mutassa be a feketék tapasztalatát, identitását. Állítása szerint a forgatókönyvben megkereste azokat a részeket, amelyek potenciálisan erre alkalmasak voltak, és ennek tükrében játszotta el a karaktert.

<body>Nomi (Lashana Lynch)</body>

Lashana Lynch helyzete azért is speciális, mert jamaicai származású, brit születésű színésznőről van szó. Állítása szerint ezt a különleges pozícióját belevitték a Nincs idő meghalniban látható karaktere történetébe. "Nagyon hálás vagyok azért a lehetőségért, hogy kihívás elé állíthatom ezeket [a hagyományos macsó] történeteket. Jó úton haladunk, hogy eltávolodjunk a toxikus maszkulinitástól, ami azért lehetséges, mert a nők egyre nyitottabbak, egyre többet akarnak, és hallatják a szavukat, valamint felszólalnak minden illetlen viselkedés ellen" – zárta gondolatait Lashana Lynch.

A Nincs idő meghalni 2021 áprilisában kerül a mozikba, és akkor megtudhatjuk azt is, hogy James Bondot hogyan és miért csalják majd vissza a munkába.

További cikkek a témában
Kommentek