Sztárok

Zalatnay és a hallucinogének – ezeket hallgasd, ha őrült jó zenéket akarsz

Ömlenek a rádióból a fiatal előadók dalai, de az idő dönti el, hogy mondjuk 25 év múlva ezek a slágerek élnek-e még, előveszi-e őket bárki. Összeszedtünk jó pár régi dalt, ami ma is simán aktuális. Zalatnay hallucinogén gombát árul, Komár László a rendőr bácsihoz szól, Fenyő Miklóst még nem érdekli a pénz. Charlie és a Generál pedig a legmenőbb, amit csak elképzelhetünk.

LGT – Sose mondd a mamának

A Locomotiv GT első lemezén az Omegából érkezett Presser Gábor és Laux Jószef, a Hungáriáról leváló Barta Tamás és a Metro egykori basszusgitárosa, a nemrégiben a Dal 2016-ot zsűriző Frenreisz Károly zenélt. Frenreisz csak két lemezre maradt az LGT-ben, ez az ő száma – ekkor még nem “telepedett rá” Presser a dalszerzésre.

V’Motorock – Nekem így jó

A V’Motorockban iszonyat menő szerzők dolgoztak. Demjén, Menyhárt, Herpai és Lerch négyese az olyan slágereken túl, mint ez vagy ez, tudtak olyan fülledt funkyt írni, hogy azt az óceán túloldalán bárki elirigyelte volna tőlük. A Nekem így jó például pont ilyen:

Kovács Kati – Rock and Roller

Kovács Kati neve még elő fog kerülni, az LGT pedig már előkerült. A Rock and Roller LGT-szerzemény, egy komplett lemezt írtak az ország egyik legjobb énekesnőjének.

Zalatnay Cini – Bolond gomba

Értetlenül álltunk, amikor először végighallgattuk ezt a számot, és még értetlenebbül, amikor végignéztük a hozzá tartozó klipet. Zalatnay Sarolta tulajdonképpen hallucinogén gombákat árul a Moszkva (mármint Széll Kálmán) téren, amitől a korabeli színészek embertelenül betépnek – például Garas Dezső vagy Kibédi Ervin.

Koncz Zsuzsa – Jelbeszéd

Illés Lajos és Bródy János szerzeménye, az azonos című lemezt a rendszert finoman kritizáló szövegei miatt betiltották 1973-ban, majd tíz évvel később újra kiadták. Koncz Zsuzsa nemrég ünnepelte 70. születésnapját, mi is felköszöntöttük.

Scampolo – Ne írjon fel, rendőr bácsi

Rövid ideig játszott a Scampolóban Presser Gábor, de ekkor íródott a 2012-ben elhunyt Komár László és Faragó Judy gitáros fémjelezte zenekar egyik legjobb rock ‘n’ roll száma. Faragó Judy úgy lép rá a torzítóra, ahogy ma nagyjából csak a Supernemben tudnak.

Generál – Zenegép

Charlie-t a szólókarrierje nyomán beazonosítani őrült nagy butaság, a slágergyártás előtt ugyanis ő nyomta a Generállal az egyik legjobb funkyt ebben az országban. Őrült menő, sokkal jobb, mint elődje, a Révész Sándor vezette Generál

Beatrice – Angyalföld

Még mielőtt nem tiltották be, Röhrig Géza kedvencével, Nagy Feróval az élen működött az ország legjobb punkzenekara. A tavaly elhunyt Lugosi Laci bácsinál kevés jobb gitáros volt hazánkban, témáit simán átvehette volna mondjuk az AC/DC. Cefetül érezte a rock and rollt, amihez Feró frenetikus szövegei párosultak. Itt az angyalföldi élet nyomorát/romantikáját öntik ránk.

KEX – Elszállt egy hajó a szélben

A rendszer által kitaszított, de a közönség által nagyon is befogadott zenekar volt a Baksa-Soós János vezette KEX. 1968 és 1971 között számos koncertet adtak, de mindössze egy kislemezük jelent meg. Ez volt az:

LGT – A szerelem börtönében

Az LGT második lemezén volt a Kotta nélkül (amit máig játszanak koncerteken), de ez annál egy sokkal menőbb, Hammonddal szétgyilkolt rock and roll:

Illés – Eljöttél

Ennél szebb és fájdalmasabb balladát még (talán) senki nem írt magyar nyelven.

Neoton – A télből tavasz lett

Szó nincs még Neoton Famíliáról (csak később lett ez a zenekar neve), nincsenek Csepregi Éva vezette Kócbabák, csak színtiszta rock and roll.

Bikini – Balhé és blöff

Ómolnár Miklósnak (egykori Story- és Best-főszerkesztőnek) írta a Nagy Feró vezette Bikini ezt a számot, a fáma szerint egy hasonló című cikk miatt, melyet a bulvárpápa jegyzett még rockújságíróként. De azért a Lángosképű sem piti.

LGT – Síneken

Zakatoló rock and roll a kései LGT-től. Tényleg megy a vonat.

Atlasz – Segítség

Érthetetlen, hogy miért feledték el ezt a zenekart, de angol szövegekkel akár a Sly and the Family Stone is lehetett volna belőle.

Kovács Kati – Aki lép, az nem marad egy helyben

Szörényi Levente az LGT korai szövegírójával, Adamis Annával írt lemezt Kovács Katinak. Pont.

Katona Klári – Savanyú a csokoládé

Katona Klári nevéhez nagyon sok sláger köthető. Ezt speciel Demjén Ferenc írta neki az első lemezére.

Syrius – Psychomania

A Syriusnál aligha létezett jobb zenekar ebben az országban. Ausztráliában vették fel a Devil’s Masquerade című lemezüket, és ezzel mondhatni véget ért a karrierjük – 2008-ban elhunyt basszusgitárosuk és énekesük, Orszáczky Jackie ugyanis ott maradt Sydney-ben.

Hungária – Pillanatnyi pénzzavar

Hol volt itt még Limbó-hintó? Fenyő Miklós egyik legjobb pillanata ez: 

Kapcsolódó cikk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top