Celeb

Beolvasztatta a jegygyűrűjét Lajcsi és felesége

K. K.

Létrehozva: 2020.10.29.

Lekerült a karikagyűrű Galambos Lajcsi ujjáról. A népszerű trombitaművésznek azért kellett megválnia házassága szimbólumától, mert felesége nemrégiben mindkettőjükét beolvasztatta. A zenész nem tagadja, hogy házasságát megviselte a bírósági kálváriája.

Több arra utaló nyilatkozatot is tett az utóbbi időben Lajcsi, hogy feleségével, Boglárkával megromlott a házassága. A népszerű mulatós zenész elmondása szerint az évek óta tartó közműlopási ügye a magánéletére is árnyékot vetett, bár a viták ellenére is igyekeznek kitartani egymás mellett.

– A lelkem talán sohasem lesz szabad.

Bármi történjék is, mi már örökre összetartozunk Bogival

– mondja a Borsnak sejtelmesen Lajcsi, aki már egy ideje a jegygyűrűjét sem hordja. Ennek okára furcsa magyarázatot adott.

– Amikor a trombitába akasztom az ujjamat, azon van egy gyűrű, és úgy voltam vele, hogy két ékszer az ujjamon már sok lenne… – próbált kitérni lapunk kérdése elől, majd elkomolyodott:

– A kérdésre válaszolva,

beolvasztatta a feleségem a gyűrűket, s egy közös kis emlék lett belőle.

Amúgy pedig soha semmilyen ékszert nem hordtam, legfeljebb órát, de az más tészta. Én nem aranyban mérem a boldogságot, nem így fejezem ki és mutatom meg azt, hogy mi az, amim van vagy ami éppen nincs. Persze a házassági gyűrű az más, jó pár évig, évtizedig hordtam is, de már nem tudom… – mondja a háromgyerekes édesapa, aki az utóbbi időben nem szívesen nyilatkozik a magánéletéről, noha lapunknak korábban már tett arra utalást, hogy hullámvölgybe került a házassága.

– Nem tagadom, a bírósági ügyem igencsak megsínylette a házasságunkat Bogival, úgy is fogalmazhatnék, hogy rá­ment a kapcsolatunk. Nem tolerálja az ezzel kapcsolatos nyilatkozataimat, úgy érzi, hogy kiteregetem a magánéletünket, csakhogy én mindig is a nyilvánosság kereszttüzében éltem – fogalmazott akkoriban a zenész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435016
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139346_auto_resized.jpg
vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140615_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Nevetséges öngól” – kiakadt a Politico a brüsszeli konferencia-blokád miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435016
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar