szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Heti naplónak Bodrogi Gyula, Koltai Róbert és Hernádi Judit nyilatkoztak a színházi világ politikai megosztottságáról és arról, hogy mit jelent a nemzeti vagy a keresztény színjátszás.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Először mondta el nyilvánosan a véleményét Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze a Színház-és Filmművészeti Egyetem sorsáról. Az ATV műsorának, a Heti naplónak adott interjút, melyben elmondta, hogy maga is istenhívő, de a keresztény színjátszást nehezen tudja értelmezni. "Római katolikusan játszani? Én ezt még tréfának is egy kicsit ízléstelennek tartom a vallással szemben" – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte ha a színház a politikáról szól (vagyis ha a színházcsinálás politikai eszköz csupán), "akkor azonnal abba kell hagyni a szakmát".

Akinek erről politikai gondolata van, a színházról, az egész más szakmát kell, hogy válasszon.

Bodrogi hangsúlyozta, hogy nem szabadna szembeállítani a szakmát saját magával. "Nekem szabályszerűen vérzik a szívem, hogy kívülről a néző ezt kapja már nem tudom mennyi ideje."

Hernádi Judit a szakmai politikai megosztottságáról elmondta, hogy régen még tudtak a szakmán belül az eltérően gondolkodó emberek beszélgetni egymással. Ma már ez nincs így. "Nagyon tehetséges emberek vannak itt is, ott is, de aki sérelemmel rendelkezik, az már valahol egy hiba. Sérelemből nem lehet művésznek lenni."

A tüntetések kapcsán kifejtette, hogy ha a diákok el is vesztik esetleg ezt a csatát, a háborút megnyerik, mert ami tapasztalatot az elmúlt több mint 50 napban szereztek a hallgatók, azt tőlük már senki el nem veszi.

Koltai Róbert arról, hogy létezik-e szerinte nemzeti és nem nemzeti színház, csupán annyit mondott, hogy ha elmond egy Petőfi- vagy egy József Attila-verset, az már maga a nemzeti kiállás.