A rövid tájékoztató felidézte: López másfél évig, tavaly április 30-a óta élt Spanyolország caracasi nagykövetének védelme alatt, a külképviseletről "saját döntése alapján, önként" távozott.

A szaktárca hangsúlyozta: Spanyolország elítéli, hogy az eset kapcsán őrizetbe vették a nagykövetség személyzetét, valamint a lakhelyükön végrehajtott házkutatásokat is, amelyek a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezményben foglalt kötelezettségek megsértését jelentik.

A venezuelaiak által irányított tárgyalások, illetve a demokratikus garanciák mellett megrendezett elnök és parlamenti választások jelentik a kiutat abból a "több dimenziós válságból", amelyen Venezuela keresztülmegy, Spanyolország továbbra is kész segíteni ezt a folyamatot - olvasható a közleményben.

Leopoldo López pénteken hagyta el a spanyol nagykövetség épületét és Venezuela fővárosát. Sajtóhírek szerint ezt követően a venezuelai hírszerzési szolgálat (Sebin) két személyt vett őrizetbe a nagykövetségen dolgozók közül, egy biztonsági őrt és az ellenzéki vezető asszisztensét.

López távozása után Twitter-üzenetet tett közzé, amelyben hangsúlyozta: "Nem nyugszunk és éjjel-nappal továbbra is a szabadságért dolgozunk, amelyet minden venezuelai megérdemel".

Venezeula évek óta súlyos gazdasági, társadalmi és politikai válsággal küzd, és a Nicolás Maduro elnök vezette államapparátus minden eszközt bevetett, hogy ellehetetlenítse az ellenzéket, amelyet azzal vádol, hogy az Egyesült Államokkal összejátszva próbálják tönkretenni az országot és megbuktatni őt.

A Maduro-rezsimet nyíltan bíráló, és ellenzék vezéralakjának számító politikus 2014-ben került börtönbe. 14 évre ítélték, mert a vád szerint erőszakra bujtott fel a kormány elleni tüntetéseken.

Három év után házi őrizetbe helyezték, de 2019 májusában feltűnt a caracasi tömegtünetéseken Juan Guaidó oldalán, akit több mint 50 ország ismert el a dél-európai ország ideiglenes elnökeként, ugyanis a 2018-as elnökválasztás tisztaságát a nemzetközi közösség is vitatja.

Guaidó arra buzdította a katonaságot, hogy álljanak át az ellenzék oldalára a súlyos válság sújtotta országban, de a felkelés kudarcot vallott, Leopoldo López és családja pedig a caracasi spanyol nagykövet rezidenciáján kapott menedéket.

A politikus felesége és gyerekei már tavaly elhagyták Venezuelát és Madridba utaztak, a férfi szüleihez. Édesapja Leopoldo López Gil 2019 óta a spanyol konzervatív Néppárt (PP) európai parlamenti képviselője.