Kultúra

Orosz Gellért képéért lelkesednek a licitálók

Egy nonfiguratív kép a Darabanth aukciósház őszi nagyárverésének kiemelkedő darabja. A kikiáltási ár a duplája fölé kúszott (már 1,2 milliónál tart), kéttucatnyi licitáló verseng Orosz 1979-es, 3+2 című festményéért.

Az idén fantasztikus anyag jött össze, hiszen a kortárs festők mellett Gerő Ödön és leányának hagyatéka is kalapács alá kerül, olyan mesterek rajzait és festményeit lehet megvenni, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János, Uitz Béla, Pertlott Csaba, Nagy Oszkár vagy Czóbel Béla – mondta el lapunknak Csonka Krisztián a Darabanth aukciósház cégvezetője.

Nem tudni pontosan mi áll a nagy vetélkedés mögött, de ma már egy kortársnak mondott festmény, így például Bak Imre, Lakner László, Fenyő György, Csernus Tibor vagy Keserű Ilona alkotása is csúcsokat döntögetnek idehaza és külföldön is. A szakértő elmondta, számítottak az érdeklődésre, hiszen a szerényen élő Orosz Gellértnek nem akárkik voltak a mesterei: Szőnyi István, Barcsay Jenő hatottak rá leginkább. Az ötvenes években a Kassák körül csoportosuló progresszív művészek köréhez csatlakozott. Ugyan rendszeresen szerepelt kiállításokon, de műveinek fontosabbik része majdnem egészen a haláláig, az 1990-es évek közepéig a hazai nyilvánosság előtt ismeretlen maradt.

A különlegességek után érdeklődve megtudtuk, az árverési anyag kisebb szenzációja Mund Hugó egyik művének felbukkanása. A művészről megjelent monográfiában sem található meg és tudomásuk szerint soha sem szerepelt ez idáig aukción. A nagybányai festőkolónia alapító mesterei közül Iványi Grünwald Béla egy csodálatos tájképe mellett a nagyárverés első számú festménye Czóbel Béla 1929 körül, a második franciaországi tartózkodása alatt, a piktúrájára jellemző stílusjegyekben készült tájképe. Czóbel mellett a Nyolcak művészcsoport egy másik tagjának, Pór Bertalan korai korszakából származó női portréja, Vaszary János spontaneitásával elragadó párizsi ceruzarajza és Rippl-Rónai József női aktot ábrázoló tusrajza a fénypontjai modern grafikai kínálatnak. A Darabanth cégvezetőjétől megtudtuk, a festészet mellett a Gerő-hagyatéknak nemcsak a képzőművészeti értékei kerülnek kalapács alá, hanem igazi szenzációként Ady Endre egyik „istenes” verskézirata, amelyet özvegye, Csinszka küldött a neves lapszerkesztő leányának karácsonyi ajándékként 1927-ben. Ezt 1,6 millió forintért indították. Gerő Ödön művészeti, irodalmi szakíró, esztéta, valamint az autográf kéziratokat gyűjtő lánya, Gerő Zsófia hagyatékából származó kiemelkedő kultúrtörténeti értékű tételek, mint Jókai Mór egy szőlőművelésről írt munkája, Thomas Mann, Conan Doyle, Babits, Jászai Mari vagy Jászi Oszkár levelei szintén biztos, értékőrző darabok. Ugyancsak kiemelkedő egy filatéliai tételük is, a Fordított Madonna elnevezésű bélyeg tévnyomat, amelyből mindössze húsz darab maradt fenn, katalógusára pedig négy millió forint. Ezért legkevesebb 2,6 millió forintot kell leszurkolni…

Kiemelt kép: Mutargy / Drabanth Aukciósház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik