Hirdetés
. Hirdetés

Hosszú agónia után megszűnik a Google Hangouts

|

A Google jó ideje tervezi a régi csevegője kivégzését, de most végre tényleg rászánta magát. Konkrét időpontot még mindig nem tudunk, de valamikor 2021-ben sor kerül rá.

Hirdetés

Azonnali üzenetküldőből lassan annyi van, hogy a Dunánál nagyobb vízhozamú folyókat is rekeszteni lehetne velük, és a Google is hozott már ki újabb megoldást, viszont ettől még mindig elérhető a korábbi csevegőjük, a Hangouts is. A vállalat több, mint egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy gondolkodik a klasszikus csevegőszolgáltatás megszüntetésén, most pedig végre részleteket is elárult arról, nagyjából mikor és hogyan zárja be a kommunikációs platformot, és miként tervezi szolgáltatásainak jó részét a Google Chattel pótolni.

Hirdetés

A Hangouts-felhasználók 2021-ben válthatnak át az ingyenes Google Chat szolgáltatásra (bár az évszámon felül pontosabb kasza-időpontot nem tudni). Amikor eljön az idő, a cég minden felhasználónak segít átvinni a Hangouts beszélgetéseket, kapcsolatokat és elmentett előzményeket a Chatbe. A Google Chat több szempontból is többet nyújt a Hangoutsnál, így például lehetővé teszi az emojik használatát, és gyorsabb keresési lehetőségeket biztosít. Meg persze folyamatosan fejlesztik és frissítik is, ami a Hangoutsról már jó ideje nem mondható el.

Valamikor a jövő év elején a Google Fíből  is kiveszik a Hangoutsot.  A Fi felhasználóinak SMS-ekhez és hanghívásokhoz a Messeges appot ajánlja a Google, és október végére eligazítást ígért a Hangoutsból Messegesbe történő átköltözéshez. A Google 2021. elején a Google Voice támogatást is megszünteti a Hangoutsban.

A Hangouts-felhasználók lemondhatnak a "rendes" telefonszámok hívásának lehetőségéről is. Ennek a szolgáltatásnak a visszavonására a Google szerint az EU és az Egyesült Államok távközlési szabályozásának változása miatt kerül sor, de akinek a számláján még marad letelefonálatlan összeg, az vissza fogja kapni a pénzét.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.