Az év múzeuma és Az év kiállítása díjak

A Magyar Nemzeti Múzeumban megtartott konferencián átadták Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat, valamint a Közösségi Múzeum elismeréseket.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által adományozott Az év múzeuma 2020 és Az év kiállítása 2020 elismerések idén megújultak: több kategóriában hirdettek nyerteseket, és az önálló jelentkezés mellett elsősorban jelölés alapján lehetett részt venni a megmérettetésben. Az év kiállítása címre most először a határon túli magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumok is pályázhattak.

Az év múzeuma versenyét a „nagy múzeumok” kategóriában a Ludwig Múzeum (Budapest), a „kis múzeumok” között a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény (Budaörs) nyerte.

Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Budaörs

Az Országos Közgyűjtemények Szövetségének (OKSZ) különdíját a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének (MVMSZ) különdíját a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum kapta.

Vízeum

Az idei évben a zsűri két kategóriában ítélte oda Az év kiállítása díjat, a versenyben kilenc kiállítás szerepelt. Az év kiállítása címet a 2 millió forint feletti bekerülési költségű kiállítás kategóriában a Duna Múzeum (Esztergom) Vízeum című új állandó kiállítása, a 2 millió forint alatti kategóriában a vajdasági Topolya Község Múzeuma Volt egyszer egy színház című időszaki tárlata nyerte.

Volt egyszer egy színház

Dicsérő oklevelet kapott a Szennai Skanzen a Mesetér Látványtár interaktív múzeumi tér kialakításáért és a Magyar Nemzeti Múzeum a Clara – Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött című időszaki kiállításáért.

A Közösségi Múzeum elismeréseket az idén 14 muzeális intézmény vehette át. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ kezdeményezésére 2019 óta a díjat azon muzeális intézményeknek ítélik oda, amelyek közösségi részvételi alapon működnek, a múzeumi alaptevékenységükkel összehangolt közösségépítő munkát folytatnak, bevonják munkájukba a helyi lakosságot, a civil szervezeteket, egyéb partnereket.

Az idei év díjazottjai: a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum, a budapesti Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, az esztergomi Duna Múzeum, a Gödöllői Királyi Kastély, a Gödöllői Városi Múzeum, a makói József Attila Múzeum, a mindszenti Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, a budapesti Ludwig Múzeum, a százhalombattai Matrica Múzeum, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, a szentgotthárdi Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Gyűjtemény, a sátoraljaújhelyi PIM – Kazinczy Ferenc Múzeum, a Sóstói Múzeumfalu és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.

Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A nagyközönség a rendezvényhez kapcsolódóan november 7-ig múzeumi sétákon vehet részt, a kis létszámú és előzetes regisztrációhoz kötött programok az Magyar Nemzeti Múzeum mellett a környező muzeális intézmények közreműködésével jöttek létre. Az érdeklődők ellátogathatnak a Petőfi Irodalmi Múzeumba, az Evangélikus Múzeumba, a Biblia Múzeumba, a Természettudományi Múzeum Baross utcai gyűjteményébe és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménybe.

Call Now Button