Átfogó tervezési folyamat indul a fővárosban az élhető Nagykörút jövőjéről, a városvezetés elképzelése szerint a fejlesztési munkákat megalapozó koncepció jövő tavasz végére készülhet majd el – hangzott el a Városházán tartott keddi háttérbeszélgetésen – írja az MTI.

A fővárosi önkormányzat a Nagykörút komplex megújítását tervezi. Első körben egy koncepcióterv és intézkedéscsomag készül, amelyek kialakításában számítanak minden budapesti véleményére. Az enbudapestem.hu/nagykorut oldalon adnak majd tájékoztatást az elképzelésekről, valamint itt lesznek majd elérhetőek a hivatalos kérdőívek – közölte Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. Azt is elmondta, hogy már a 80-as évek óta adós a városvezetés a Nagykörút koncepciójával, jelenleg a Nagykörút „nagyon messze van attól, amit élhető környezetnek tekintünk”.


A Teréz körút az Erzsébet körúttól nézve, előtérben a Király utcai kereszteződés 1900-ban (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei/Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.011

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke hangsúlyozta: a Nagykörutat úgy szeretnék megújítani, hogy az hozzájáruljon az élhetőbb, zöld város megvalósításához. A részvételiség alkalmazásával a budapesteikkel együtt fogják kitalálni a Nagykörút jövőjét, megújítását – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy huszonkét civil szervezet véleményére hallgatva azt szeretnék, hogy a Nagykörút ne egy városi autópálya, hanem élhető köztér, Budapest főútja legyen tele üzlettel, vendéglátóhelyekkel, ahol érdemes korzózni.

Az Oktogon (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A főváros tájékoztatója szerint a Nagykörút fejlesztése túlmutat a közlekedési problémákon, a cél a körút megkopott vonzerejének és presztízsének, kellemes és karakteres hangulatának helyreállítása, egy élhető városi tengely kialakítása. A közös tervezés során lefektetett elveknek megfelelően készülnek majd a megvalósításhoz szükséges műszaki tervek.

A Nagykörút közös nemzeti kincsünk, éppen ezért a Nagykörút komplex megújítása során a Főváros – ahogyan 150 évvel ezelőtt, úgy most is – számít a kormány támogatására is.

Forrás: MTI

Nyitókép: Az Erzsébet körút (Fotó: Wikipedia)