Főoldal Kultúra Oktatás Ingyenes, interaktív órák gyerekeknek

Ingyenes, interaktív órák gyerekeknek

Az iskolakezdéssel ismét számos olyan program válik elérhetővé, amelyek a közoktatás keretein belül, a tanárokkal együttműködve igyekeznek támogatni a gyerekek oktatását. Az általában civil szervezetek, művészeti társulatok vagy cégek által létrehozott, a tanrendbe beilleszthető projektek célja, hogy olyan fontos témákat hozzanak be a gyerekek mindennapjaiba, mint az egyenlő párkapcsolat, a biztonságos internethasználat vagy akár a kortárs művészetek megismerése. A jelenlegi vírushelyzetben természetesen mindezt a higiéniai óvintézkedések maximális betartásával.

Biztonságos internethasználat

Az elmúlt hónapok zaklatott időszakának köszönhetően a gyerekek jó része még több időt tölt az interneten. A világháló egy igazi aranybánya, ha a fiatal önmagát szeretné fejleszteni. A sok pozitívum mellett azonban számos veszélyt is rejt. Ezért az egyik ismert programozást oktató iskolahálózat, a Logiscool délután saját kurzusain tanítja programozni a diákokat, délelőttönként pedig általános iskolákban tart ingyenes előadásokat gyerekeknek, többek között a biztonságos internethasználatról. Az érdekes, interaktív órák célja, hogy a fiatalok képesek legyenek felismerni, ha veszélyes vagy kockázatos helyzetbe kerülnek, és merjenek segítséget kérni. A téma kapcsán szóba kerülnek a csalások és vírusok, jelszavak és személyes adatok védelme, az online kommunikáció sajátosságai és a tartalommegosztás veszélyei. A rendhagyó „osztályfőnöki órák” az ország számos megyéjében az iskolákban is megtarthatók – betartva az óvintézkedésket -, vagy akár online formában is elérhetők a tanárok, diákok számára. 

Egyenlő párkapcsolatok

Az első komoly kapcsolatukat kezdő fiatalok kifejezetten kitettek a párkapcsolati erőszak veszélyeinek, mivel még nagyon kevés tapasztalatuk van, és rengeteg téves információt kapnak arról, hogy mi számít elfogadhatónak, sőt kívánatosnak egy párkapcsolatban. A NANE és a PATENT Egyesület ezért hozták létre fiataloknak szóló prevenciós foglalkozásaikat, amik rendhagyó osztályfőnöki órák 90 percben. Az “Együtt egyenlően” és “Kapcsolódj be!” elnevezésű workshopokon a fiatalok a korosztályuknak megfelelően, különböző interaktív feladatokon keresztül megismerhetik a korai figyelmeztető jeleket, vagyis az erőszakos viselkedés első megnyilvánulásait. Emellett beszélgetnek arról, hogy hova fordulhatnak, ha veszélyben érzik magukat, illetve hogyan segíthetik egymást. A workshopokat szeptembertől ismét lehet hívni iskolákba, a foglalkozásokat a vírushelyzet miatti óvintézkedések szerint átalakították a szakértők,így megtartásuk biztonságos.

Kortárs művészeti beavató

A Tünet Együttes beavató programjának célja, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a kortárs művészetek iránt. Mindezt könnyed, izgalmas, a fiatalok számára is érdekes formába öntve. 3 lépcsős beavató programjuk általános, középiskolás és egyetemista korú diákok számára kínál lehetőséget a kortárs színházi világban való elmerülésre. A program egy színházpedagógus által vezetett, 90 perces foglalkozással kezdődik. Ezt követi a Tünet kiválasztott előadásának – vagy a jelenlegi, vírushelyzet miatt A létezés eufóriája c. dokumentumfilmjének – megtekintése. Végül egy 60 perces beszélgetéssel zárnak a diákok és az alkotók részvételével. A foglalkozásokat az iskolák számára ingyenesen szervezik.