Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Mintaapa lett? A korábban fotósokkal is verekedő Alec Baldwin teljesen lenyugodott, botrányokról alig hallani

2020. okt 3. 17:00
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Alec Baldwin élevezi az apaságot /Fotó: Northfoto

Alec Baldwin élevezi az apaságot /Fotó: Northfoto

New york — Az utóbbi hét évben összesen öt gyermeke született, így Alec Baldwin (62) bőven el van foglalva, nincs ideje komolyabb összeomlásokra. Kisebb incidensei ugyan voltak, de a hollywoodi sztár igazán nagy összeomlása 2007-re tehető, amikor a már hosszú évek óta tartó gyermekelhelyezési per miatt felhalmozódott dühét az akkor 11 éves lányán, Irelanden töltötte ki.

Történt ugyanis, hogy a New Yorkban lakó színész lánya, aki a volt feleségével, Kim Basingerrel élt, nem vette fel a telefont a megbeszélt időben, ami annyira feldühítette a sztárt, hogy egy őrjöngő litániát hagyott a rögzítőjén, amely persze nem sokkal később ki is szivárgott.

2018-ban a rendőrségi kihallgatása után; akkor egy parkoló miatt keveredett utcai vitába /Fotó: Northfoto

2018-ban a rendőrségi kihallgatása után; akkor egy parkoló miatt keveredett utcai vitába /Fotó: Northfoto

(A legfrissebb hírek itt)

– Egy durva, hálátlan malac vagy, akinek nincs agya és viselkedni sem tud. Lesz*rom, hogy 12 vagy 11 éves vagy, vagy hogy az anyád egy szemét ember, akit az sem érdekel, hogy mit művelsz. Hülyét csináltam magamból, hogy telefonálni tudjak neked, te viszont megalázol azzal, hogy nem veszed fel – vádaskodott a színész a gyerekének, akitől ezek után a bíróság el is tiltotta Baldwint.

A ma márfelnőtt lányának, Irelandnak sem volt jó apja, telefonon szidta a kislányt vélt bűnök miatt /Fotó: Profimedia

A színészt 2013-ban nem érdekelte, ki látja, nekiesett az utcán az egyik paparazzinak /Fotó: Profimedia

Mostanra Ireland és Alec Baldwin kapcsolata jónak mondható, igaz, a színész jelenleg öt kisgyermekének nevelésével van elfoglalva. Persze a sok kisgyerek okozta stressz miatt az utóbbi években is volt pár ügye, az Emmy-díjas színész ugyanis bármennyire szeretné, nem mindig tudja kontrollálni a dühét.

Ez is érdekelheti: Gólyahír: Alec Baldwin ismét apa lett

2011-ben egy stewardesszel veszett össze, mert a gép felszállása előtt nem volt hajlandó eltenni a telefonját, amely miatt egyszerűen eltávolították a gépről.

Két évvel később egy paparazzival verekedett össze a nyílt utcán, amely már a sokadik összetűzése volt a sajtóval, majd egy évre rá biciklizés közben kapcsolták le a rendőrök, mert nem tartotta be a szabályokat. Hangos szóváltás és letartóztatás lett a dolog vége.

A ma már felnőtt lányának, Irelandnak sem volt jó apja, telefonon szidta a kislányt vélt bűnök miatt Fotó: Northfoto

A ma már felnőtt lányának, Irelandnak sem volt jó apja, telefonon szidta a kislányt vélt bűnök miatt Fotó: Northfoto

2017-ben egy autósra akadt ki és okozott nyilvános botrányt, mert az túl közel jött hozzá, két éve pedig egy parkolási vita ismét letartóztatással végződött. Baldwin ugyanis nem bírta elviselni, hogy valaki beállt a kiszemelt helyre, és egyszerűen nekiment a másik autót vezető férfinak. A büntetései egyike az volt, hogy részt kellett vennie egy dühkezelési tanfolyamon. Ez úgy tűnik, sikeres volt, azóta nem okozott komolyabb botrányt.

Élvezi az apaságot

Az első gyereke életének nagy részéből kimaradt Alec Baldwin, ám a Hilaria Thomas (képünkön) jógaoktatótól született négy fiának és egy lányának példás apukája. A színész nemrég egy interjúban azt mondta, meg kellett érnie a feladatra, és úgy tűnik, ő 55 évesen érte el azt a kort, amikor élvezni tudja az apaságot.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Alec Baldwin apaság botrányok