Sport

Egészen parádés lett Michelisz Norbi új autója

Miután a pekingi autóshow-n a Hyundai Motorsport hivatalosan is bemutatta  az Elantra N TCR modelljét, Michelisz Norbert is feltette közösségi oldalára az új versenygépet. Ez az elég csecse, piros-kék versenyautó a dél-koreaiak harmadik TCR modellje, a két korábbi, az i30 N TCR és a Veloster N TCR után.

https://www.facebook.com/michelisz.norbert/posts/10157547512487039

A racingline.hu a csapatfőnök Andrea Adamót idézve azt írja, három hónap tesztelés és fejlesztési munka után mutathatták be az Elantra N TCR-t a világnak. A feszített folyamatban komoly szerep hárult a magyar pilóta csapattársára, Gabriele Tarquinire, aki már rengeteg kört megtehetett tesztkörülmények között azzal az autóval, amely tervezése és gyártása során azt a két évnyi versenytapasztalatot használták fel, amelyeket az i30 N TCR és a Veloster N TCR kapcsán korábban már megszereztek.

Az első autókat, amelyekben például fejlettebb a kormányzás is, már 2020 vége előtt kiszállítják az ügyfélcsapatoknak.

Nem maradt magyar siker nélkül a Nürburgring
Ugyan Michelisz Norbert nem indult, Tassi Attila harmadik lett a WTCR-futamon.

Reméljük, az új autó jobb lesz, mint a jelenlegi, mert Michelisz a 95 százalékos motorerőre visszafogott Hyundai-jal láthatóan nem versenyképes. A bajnoki cím védője az idei első, a belgiumi Zolderben és a második, a németországi  Nürburgringen megrendezett WTCR-versenyhétvége után a 14. helyen áll összetettben.

Micheliszék lemondhatnak a bajnoki címről
A Hyundai Motorsport visszalépett a nürburgringi WTCR-versenytől.

Igaz, ehhez az is kellett, hogy utóbbi versenyen a Hyundai Motorsport egyik csapatával sem indult el, mondván, a BRC Racinget és az Engstler Racing Teamet nem kezelik egyenlően a többiekkel.

A következő versenyhétvége október 10-11-én, a Slovakia Ringen lesz.

(Kiemelt kép: hyundai.com) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik