Gyártók Kapkodnak az új, fapados elektromos autó után a kínaiak

Kapkodnak az új, fapados elektromos autó után a kínaiak

autopro.hu/P.B. | 2020.09.26 16:19

Kapkodnak az új, fapados elektromos autó után a kínaiak

Fotó: Wuling Motors

Júliusban jelent meg a Wuling Mini elektromos autó Kínában. A modell felszereltsége nem versenyképes a Tesla modelljeivel, ugyanakkor pont ez áll a népszerűsége mögött is. Az autóban nincs légzsák, a klíma opcionális, a hatótávolsága pedig a kétszáz kilométert sem éri el. Valódi fapados modell, mégis imádják.

Hirdetés

Az elektromos autózás szélesebb körű elterjedése világszinten több akadályba ütközik, ezek közül a hatótávolság, a töltéssel járó nehézségek és az ár emelkednek ki. Míg a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az első két problémára egyre több válasz születik, addig hiába az állami támogatások, egyelőre olyan, hogy elektromos „népautó”, nem létezik. Legalábbis Európában.

Kínában rendkívüli népszerűségre tett szert a Wuling Mini, ami augusztusban a legnépszerűbb elektromos autó volt az országban, 15 ezernél is több eladott példánnyal. A modell a GM, a SAIC Motor Group és a Guangxi együttműködésében, a három cég által létrehozott SGMW égisze alatt született meg, és az idén nyáron jelent meg.

Nem túlzás, tényleg fapados

A Wuling Mini nemcsak a Tesla modelljeihez hasonlítva számít fapadosnak, hanem egyszerűen alig nyújt valamit abból, amit 2020-ban a legtöbb autóvásárló elvár. Nincs benne légzsák, a klíma is csak opcionálisan rendelhető hozzá, hatótávolsága pedig még a kétszáz kilométert sem éri el.

A dolgozó emberek munkába járási eszközeként pozícionáljuk az autót – idézi a Reuters a Zhou Xinget, a SGMW marketingvezetőjét.

A célközönséghez tartoznak azok, akik második autóként, „városi rohangálós autónak” szánják a járművet, a fiatal, első autót vásárlók és azok a szegényebb, vidéki lakosok, akik kisebb áruk szállítására keresnek valami eszközt.

Új szegmens

Ezzel a modellel az SGMW lényegében egy új szegmenst hozott létre. 2020 nagy részében a Tesla Model 3 vezette a kínai elektromos autók eladási listáját, az alapmodell ára ebből az autóból 43 ezer dollár. A Wuling Mini alapmodellje 4 ezer 200 dollár.

A Wuling Mini ugyan nem jogosult az állami támogatásra az alacsony hatótávolsága miatt, de így is sok előnnyel jár a forgalmazása, hiszen egy zöld autóról van szó, ráadásul a koronavírus-járvány miatt az ár a korábbinál is fontosabb tényezővé vált az emberek autóvásárlásakor.

Szakértők idén 1,1 millió újonnan forgalomba helyezett elektromos autóval számolnak Kínában, ez a teljes autópiac nagyjából öt százaléka a világ legnagyobb piacán.

Komoly várakozások

A GM azzal számol, hogy a következő öt évben a miniautó teszi majd ki kínai eladásainak több mint 40 százalékát.

A Wuling Mini jelenleg ugyan a legolcsóbb elektromos autó Kínában, de a BYD és a BAIC legolcsóbb modelljei komoly vetélytársai lehetnek a későbbiekben, ráadásul a Great Wall Motor és a GAC is tervezi, hogy 400 kilométernél kisebb hatótávú, városi elektromos autót dob majd a piacra.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink