újságírás;Transparency International;mentorprogram;Menczer Tamás;

2020-09-22 14:35:22

Valamit benézett Menczer Tamás a Transparency International szerint

Nem újságíróknak szerveznek külföldi utakat, hanem a szakma iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak. Azok messze is esnek az érzékenyítéstől.

Korábban a Népszava is beszámolt arról az interjúról, amelyet Menczer Tamás adott hétfő este az ATV-ben. Itt elmondta, a tárcánál elkezdetek újságírói látogatásokról adatokat gyűjteni, mivel azt vették észre, hogy "Soros-szervezetek" érzékenyítő kurzusokat tartanak nekik, amiben együttműködő partnerként vannak feltüntetve különböző budapesti nagykövetségek is. Menczer Tamás politikai támadásnak minősítette az újságírók részvételét az ilyen alkalmakon.

"Nekem az a feladatom a Külügyminisztériumban, hogy politikai ügyekkel foglalkozzak. És ezt egy politikai ügynek tekintem, hogy Soros György finanszíroz médiakurzusokat baloldali újságíróknak."

Az alábbi videóban 10:30-tól tekinthető meg az idevágó rész:

Az interjúra Facebook-bejegyzésben reagált a Transparency International. A szervezet azt írja,

"Ezt a programot ugyanis az újságírás iránt érdeklődő hallgatóknak szervezzük nagykövetségek támogatásával. Eddig partnerünk volt az amerikai, a finn, a francia, a holland, a német, a norvég és a svéd nagykövetség. A mentorprogramban ezek a fiatalok tapasztalt oknyomozó újságírókkal dolgozhatnak együtt, majd a legjobb közös cikket jegyző győztes páros pénzjutalomban részesül, továbbá számos esetben a nagykövetségek néhány napos külföldi tanulmányutat is felajánlanak." - fogalmaznak a bejegyzésben. 

Úgy vélik, a program kiemelkedő sikerét bizonyítja, hogy már a nyolcadik ilyet szervezték meg. Az egyik legutóbbi tanulmányút alkalmával öt hallgató három napot tölthetett Helsinkiben, ahol látogatást tettek többek között az Oodi könyvtárban, egy médiamúzeumban, a finn médiatanácsnál, a finn közszolgálati televíziónál és a Külügyminisztériumban. (Lehet, hogy a független újságírás eltanulása nem tetszik egyeseknek a Bem rakparton, ezt vélik érzékenyítésnek - a szerk.)

A Transparency International bejegyzésében hozzátette, a kormányzati lejáratókampány ellenére büszkék a mentorprogramjukra, mivel abban hisznek, hogy