Élet-Stílus

150 millió forintot gyűjtött össze magának, kiderült, hogy csak színlelte az agydaganatot

Megan Bhari 17 évesen úgy döntött, érdekes módszerrel keres pénzt magának: azt színlelte, hogy agydaganata van, és a Believe in Magic nevű jótékonysági szervezet megalapításával 150 millió forintnak megfelelő brit fontot sikkasztott – írja a Daily Mail. A szervezetet most számolták fel, a számláról az a bizonyos 400 ezer font teljesen hiányzott.

Bhari 2012-ben alapította a Believe in Magic szervezetet, hivatalosan a cél az volt, hogy segítse a „többi” halálos beteg gyereket. A lány rengeteg sztárt is megkörnyékezett, átverte többek között a One Directiont, Taylor Swiftet, Michael Bublét és Ed Sheerant is. A pénzt valószínűleg arra használta, hogy finanszírozza az útjait Disneylandbe és az amerikai „kezelésekre”, annak ellenére, hogy az orvosai semmiféle agydaganatot nem találtak nála már az elejétől fogva.

A csaló végül 2018-ban elhunyt, de nem daganat következtében: a zsírmáj miatt kialakuló szívelégtelenség volt az oka. A szervezethez kapcsolódó gyerekek szüleinek azonban már Bhari életében feltűnt, hogy valami nem stimmel, és nyomozni kezdtek utána. Az egyik szülőnek például az volt a gyanús, hogy a kezelései, amire az adományokat gyűjtötték, nem voltak kidolgozva. Hamar kiderült, hogy Bhari ahelyett, hogy a kezeléseire költötte volna a pénzt, Disneylandbe ment az Egyesült Államokban, és tengerjáró utakon is részt vett.

A hivatalos nyomozás már 2017-ben megindult Bhari és a jótékonysági szervezet ellen, de csak most mondták ki hivatalosan a feloszlását. A megmaradt adományokat a Round Table Children’s Wish jótékonysági szervezetnek adták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik