Az év egyik legkellemesebb meglepetését hozta el Lakos Nóra színpompás vígjátéka, amely kritikánk alapján "egy humorában és hangulatában kellemes, olykor a kelleténél talán lassabb alkotás lett, amit Kerekes Vica vezényletével egy összességében is remekül összeválogatott színészgárda tesz szerethetővé". A rendezővel és a mű két főszereplőjével beszélgettünk a Habról.
- Két éve forgattátok a Habot, milyen volt most visszanézni a végeredményt?
Lakos Nóra: Az utómunkát tavaly ősszel fejeztük be, addig napi szinten néztem újra a filmet, utána viszont nagyjából fél évig egyáltalán nem. Nagyon érdekes volt újra átélni, kicsit kívülről látni, és ez segített abban, hogy frissebb szemmel tudjak ránézni a végeredményre.
Gyarmati Erik: Abszolút elégedett vagyok az eredménnyel, minden várakozásomat felülmúlta, szerintem tényleg zseniális lett a film, és nagyon örülök, hogy ennek a részese lehettem.
- Milyen fogadtatásra számítotok a nézőktől és a kritikusoktól?
L. N.: Ez egy vidám, feelgood film, ami egy meseszerű világba kalauzol. Másfél órára elszökhetünk a valóságból. Ha a nézők ezt meg tudják élni, annak mi már nagyon fogunk örülni, főleg ezekben a nehéz időkben.
Kerekes Vica: Ezek a legnehezebb kérdések (nevet). Nem szoktam a fogadtatásra gondolni, megvan a magam munkamódszere, metódusa, ami találkozik az alkotói csapat többi tagjának stílusával. Ha ez a két dolog harmóniában van, elégedett vagyok. Ebből a szempontból a kritikák sem befolyásolnak, mert magamnak igyekszem irányt mutatni abban, hogy mi volt jó, illetve min kéne változtatni.
Gy. E.: Eddig nagyon pozitív visszajelzésekkel találkoztam. Amikor a stábvetítést tartottuk, rengeteget nevettünk a filmen, ugyanakkor a végén sokan, köztük férfiak is, elmorzsoltak néhány könnycseppet, ami mindenképp beszédes, úgyhogy jó fogadtatásra számítok.
- A film vizualitása, színvilága nagyon egyedi, rendezőként mennyire volt ez tudatos koncepció, illetve színészként érződött-e, hogy a végeredményhez rendkívül sokat tehet hozzá?
L. N.: Természetesen tudatos volt, én alapjáraton is színmániás vagyok, és sokat segített, hogy a kreatív csapattal gördülékenyen ment a munka, már félszavakból is értettük egymást. Másrészt a Hab látványát a történet határozta meg. Ez egy álcsaládos vígjáték, és ha már így van, akkor legyen egy mesevilágba helyezve az egész történet, és így adunk jelzést a nézőknek már az első pillanatban, hogy ez nem egy reális világ, amibe most belép.
K. V.: Fontos volt, hogy létrejöjjön egy ennyire különleges hangulatú film, ez pedig Nóra sajátos világának köszönhető. A látvány belőle indul ki, ő mindent kontroll alatt tart, van egy elképzelése, egy kis önálló birodalma, ami a film alatt kihatott ránk is.
- Nóra, hogy jött a cukrászdás ötlet és a filmes utalások?
L. N.: Maga a cukrászda, illetve annak megmentése a csőd széléről egy apropó a történet indítására, másfelől pedig a reménytelen szerelem szimbóluma. A főhős épp szerelmi bánatban szenved, mert a pasija mást vett el, és ezt a bánatát süti bele az édességeibe. A sütik mind a filmtörténelem legszebb összetört szívű szerelmes párjairól vannak elnevezve, mint Leonardo DiCaprio és Kate Winslet a Titanicból, vagy Woody Allen és Diane Keaton az Annie Hallból. Ezek a beteljesületlen szerelmek és a főszereplő kapcsolata adja a film alaphelyzetét, innen indul a cselekmény.
- Eddig főleg rövidfilmeken, sorozatokon dolgoztál, ez az első nagyjátékfilmed. Miben volt más élmény egy ilyen forgatás?
L. N.: Nyilván a nagyjátékfilmnek megvan a maga időbeli sajátossága, hosszabb folyamata. Egy kisfilmbe is bele tud halni az ember, de az csak néhány hétig tart, utómunkálatokkal együtt, maximum egy hónapot dolgozunk vele. Egy nagyobb szabású mozinál minden megtízszereződik, nagyobb a felelősség és komplexebb a feladat. Egy filmbe, a forgatókönyvírástól kezdve az utolsó simításokig két-három évet minimum beleteszel az életedből. Így működik.
- Vica, a pályád elején sokan afféle "eyecandy-ként" tartottak számon, de számtalanszor bizonyítottad, hogy komplex színésznő vagy. Mennyire tudatosan választasz szerepeket?
K. V.: Nagyon sok dolgot kell megtapasztalni ezen a pályán, de alapvetően egy belső megérzés szerint igyekszem dönteni. Kezdetben minden kis lehetőségnek örülünk, de természetesen akadnak olyan szerepek, amiket mai fejjel már eszem ágában sem lenne elvállalni. Mindig benne van a kockázat, ki tudja mi sül ki a forgatókönyvből, miként tudsz alkalmazkodni a stábhoz, de próbálod minél több műfajban megmutatni, mire vagy képes. Át kell élni dolgokat, de a legfontosabb, hogy bízz önmagadban, ugyanakkor, ha valamin érzed, hogy nem megy, nem a te világod, akkor félre kell tudni húzódni és elengedni. Ezt a meccset le kell játszanod magadban, fel kell fedezned egy új oldalad és el kell hagynod a komfortzónádat. Szerintem a létezésünk alapja, hogy önvizsgálatot végzünk. Ha ez megtörténik, az rengeteget tud segíteni az ember látásmódján. Most már büszkén tudom azt mondani, hogy "nem rövid, hanem hosszútávfutó" vagyok. Persze örülök egy-egy díjnak és elismerésnek, de amikor a félelmeimet le tudom győzni és az általam felállított gáton átküzdöm magam, az az igazi siker.
- Nem gondoltál rá, hogy terapeuta legyél a színészet mellett?
K. V.: (nevet) Látod, te figyelsz, mert egyébként régóta bennem van, hogy beiratkozzak az egyetemre. Öregkoromra talán összejön (nevet). Nálam nem kanapé lenne, hanem a tűz körül ülnénk és beszélgetnénk, ez nagyon tetszene.
- Erik, ahogy néztem az IMDb-profilod, feltűnt, hogy több nemzetközi produkcióban is szerepeltél már. Mit érdemes ezekről tudni, hogy jöttek a lehetőségek?
Gy. E.: A szüleim egyik ismerőse egy casting cégnél dolgozik, az ő ötlete volt, hogy nézzük meg, miként boldogulok színészként. Sikerült bekerülnöm egy bankreklámba, és annyira megtetszett a dolog, hogy szerettem volna folytatni. Fokozatosan jöttek a lehetőségek, szerepeltem az El fotógrafo de Mauthausen című spanyol filmben, az X Company és az Emerald city sorozatokban, illetve egy november körül érkező hazai horrorban is, a Post Mortemben, Bergendy Péter rendezésében. Mindegyik más műfaj és más miatt volt kihívás bennük játszani. Visszatekintve alapvetően elégedett vagyok az alakításaimmal, de ott mocorog bennem, hogy itt-ott lehettem volna jobb is (nevet).
- A járványhelyzet miatt nyilván sajnos nehéz előre tekinteni, de mik a jövőbeni terveitek filmes fronton?
L. N.: Alapvetően érdekelnek az olyan gyerekeknek szóló, családi filmek, melyek képesek komoly témákról, szórakoztatóan beszélni. Most találtam egy holland kisregényt, Hogyan írtam véletlenül egy könyvet címmel, ami pont megfelel ennek a kritériumnak, és ezt igyekszem adaptálni. Nagyon bízom benne, hogy jövő nyárra már minden készen állhat és elkezdhetjük forgatni.
K. V.: Szerencsére nagyon erős évem volt, forgattunk egy cseh filmet, majd egy szintén cseh pilotot, amelyet egy romániai magyar rendezőnő készített. Ezen felül visszatértem a színházba, Pozsonyban és Nagyszombaton lépek fel, a Szolgálólány és a Mizantróp című darabokban. Ha minden jól megy, akkor ezzel a programmal a jövő évem is el van rendezve (nevet).
Gy. E.: Mindenképp szeretném folytatni a színészkedést, és remélem, hogy felnőtt koromra meg fogok tudni belőle élni és nem csak afféle hobbi lesz. A járványhelyzet miatt ez most kicsit nehezebben megy, de azon vagyok, hogy minél hamarabb újra kamera előtt állhassak.
- Mi volt az utolsó film, amit láttatok?
L. N.: Előszeretettel járok mostanában moziba, legutoljára a Palm Springset láttam. Nagyon tetszett, végig jól szórakoztam rajta. Egy klasszikus vígjáték alapot fog meg és csavar rajta néhányat, ebben például szerintem hasonlít a Habra, úgyhogy akinek tetszett a Palm Springs, szerintem a mi filmünket is kedvelni fogja.
K. V.: Egy cseh filmet, a The Painted Birdöt. Még Füleken néztem meg, és eléggé megrendített a témája miatt, mert erősen megjelenik az üldöztetés és a gyűlölködés. A nemrég elhunyt Jiri Menzel mondta, hogy minden ember érzi a saját igazát és kötődik a gyökereihez, de az nincs rendjén, amikor elítéled és megveted a másikat az eltérő nézőpontja miatt. Ez egy olyan lényegre törő kinyilatkoztatás, ami tökéletesen kapcsolható ehhez az alkotáshoz.
Gy. E.: Nekem is a Palm Springs volt az utolsó és tetszett. Érdekes ez a koncepció, tudom, hogy már több filmben látható volt, mint az Idétlen időkig vagy A holnap határa, de itt is szuperül működött. Lényegében egy limonádé, de nagyon kedves és szerethető.
- Van olyan film, amit vártok idén?
L. N.: Most debütált a Velencei Filmfesztiválon Horvát Lili új filmje, a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre. Utánunk néhány héttel kerül majd a mozikba (szeptember 24. a premier - a szerk.), mindenképp meg fogom nézni.
K. V.: Horvát Lili új filmje szintén. Engem is behívott anno castingra, de végül nem bántam, hogy nem én kaptam a szerepet, mert nagyon tetszik az előzetes alapján Lili választása (Stork Natasa - a szerk.). Érdekes a téma, jónak tűnik a felütés, úgyhogy ezt most nagyon várom.
Gy. E.: A Tenetet vártam nagyon, sikerült is egyből elmennem rá, nagyon tetszett, de tipikusan az a film, amit többször kell látni, hogy összeálljon a kép. Ezen kívül a Marvel-mozikat várom rendszeresen, úgyhogy most a Fekete Özvegy lesz a következő.
Fotók: magyar.film.hu