Pornósokon segített volna az amerikai színésznő, de azok nem kértek belőle
bella_thorne_-_getty_-_h_2020_-928x523_top_story_lead.jpg
Bella Thorne

Pornósokon segített volna az amerikai színésznő, de azok nem kértek belőle

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 5.

Mikrofilm

Bella Thorne úgy segített volna a szexmunkásokon, mint a sportszeletes férfi a reklámokban.

Bella Thorne a Disney Chanel-en 2010-13 között sugárzott Indul a risza! című gyerek-bohóságból vált ismertté, de ahogy az egykori Disney-sztároknál lenni szokott, felnőve ő is igyekszik a lehető legtávolabb kerülni egykori bájos önmagától: ugyanezt az utat Miley Cyrus és Demi Lovato pár éve már bejárták; egykori színésztársa, Zendaya pedig a tavalyi év egyik sikersorozatával, a drog-trippes Eufóriával bizonyította be, hogy már egyáltalán nem az az édes tini lány, mint egykor.

Thorne színészként kevésbé mondható sikeresnek, egy rakás mellékszerep mellett itthon leginkább a 2018-as Éjjeli napfényből ismerhetjük, melyben sikertelenül igyekezett bizonyítani, hogy romantikus hősként is megállja a helyét. A színésznő legutóbb azokkal a tweetjeivel keltett feltűnést, melyben igyekezett felhívni a figyelmet a szexmunkásokat sújtó stigmákra.

Ennek keretében Thorne úgy döntött, csatlakozik az OnlyFans nevű, előfizetéses közösségi platformra.

Az oldal lényege, hogy a fanok borravaló, havidíj vagy tartalomkénti díj formájában fizetnek a tartalomgyártóknak, akik lehetnek zenészek, fitneszedzők – vagy épp pornósok. A site ugyanis különösen népszerű a szexmunkások körében, főleg most, a koronavírus alatt, amikor az egész világ karanténba vonult.

A színésznő tweetje szerint azért csatlakozott az oldalhoz, hogy még több embert vonzzon oda, így szerezve fanokat a pornósoknak, akciója azonban visszájára sült el. Thorne ugyanis bő egy hét alatt több mint 2 millió dollárt (közel 600 millió forintot) gyűjtött össze az OnlyFans-on. A rekordméretű bevétel hatására az oldal változtatott a pénzügyi feltételein, maximalizálták például a borravaló összegét és azt, egy-egy tartalomért mennyi pénzt kérhet el valaki. Mindez érthetően nem tetszett az OnlyFans-on ügyködő pornósoknak, hiszen nem elég, hogy még nehezebbé vált számukra a pénzszerzés, de egyöntetű véleményük szerint Thorne előlük szívta el a kuncsaftokat.

"Az OnlyFans sokunk számára teljes munkaidős állás, az egyetlen jövedelmi forrásunk, míg neki ott vannak a filmek és az egyéb bevételek is" – fakadt ki például a 2017 óta a site-on tevékenykedő Jenna Foxx. Ő eddig például 200 dollárt kért egy pucér képért, az új szabályok szerint viszont lejjebb kell szállítania a tarifáját.

Thorne először hamisnak nevezte a 2 milliós bevételről szóló híreket, majd azzal védekezett, hogy csak egy filmszerepre készülve csatlakozott az oldalhoz, de valójában soha nem ígérte, hogy bármilyen felnőtt tartalmat fog ott szolgáltatni. A kérdéses filmszerep egy Sean Baker-rel való együttműködés lett volna, A Tangerine és a Floridai álom című nagy sikerű független mozik rendezője még korábban beszélt Thorne-nal egy esetleges, OnlyFans-ról szóló filmről. Baker a korábbi műveinél is bátran nyúlt nem profi színészekhez, így akár ebből a projektből is lehetett volna valami – ám a jelek szerint mégsem lesz, a rendező ugyanis elhatárolódott Thorne-tól és az OnlyFanstól is. Thorne ezek után nem nagyon tehetett mást, mint hogy bocsánatot kért az oldalt használó pornósoktól és azt ígérte, utánajár a rekordgyűjtése miatt bevezetett pénzügyi korlátozásoknak is.

A színésznőnek nem ez az első kirándulása a pornóvilágba: tavaly Her & Him címmel rövid szexfilmet rendezett, amely a világ legnagyobb pornószájtjának a PornHub-nak egy díját is elnyerte.

Figyelmébe ajánljuk