Andy Vajna halála után övezte némi bizonytalanság a hazai filmipart a tekintetben, hogy mikor és mekkora mennyiségben érkezhetnek új magyar alkotások a mozikba a közeljövőben. Meglepetésünkre, épp hogy felgördült a függöny a koronavírus okozta karantént követően, és máris két magyar alkotás debütált. Lóth Balázs heist-vígjátékát, a Pesti balhét követően itt egy nagyon más típusú, ám ugyanúgy a nagyközönség figyelmére igényt tartó produkció (és nemsokára érkezik Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című munkája). A Hab Lakos Nóra első egészestés rendezése, amivel a 2000-es évek rossz emlékű magyar romkomjait igyekszik elfeledtetni egy érzékenyebb, franciásabb, izgalmas női szemszögből bemutatott szerelmi vígjátékon keresztül. A végeredmény kétség kívül sokkal üdítőbb, mint a másfél évtizeddel ezelőtti SOS szerelem9 és 1/2 randi és hasonló opuszok esetében – ne tévesszen meg senkit a klisésnek, esetleg bugyutának ható előzetes sem. Igényessége ellenére azonban ennek a műnek sem sikerül kitörnie a magyar tömegfilmeket körüllengő, visszatérő-tipikus hibák tengeréből. Lássuk, hogy mik az erényei és melyek a gyengébb vonásai a Habnak, kiknek érdemes beülni a moziba másfél órányi szórakozás gyanánt.

Amelie-romkom

Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündérje után itt egy újabb hazai alkotás a magyar film új korszából, ami ismét a franciás érzékenységet, leginkább az ezredfordulós Amélie csodálatos élete verte európai hullámokat igyekszik meglovaglni. Hősnőnk bonyolult, nem szokványos karakter. Sajátos keményfejűség, Amélie Poulen művészetek iránti fogékonysága és a romkomok nehéz párkapcsolati múlttal bíró, popdalokon és szerelmes filmeken edződött, a férfiakban újra, meg újra csalódni kényszerülő hősnője egyesül a vásznon. Kerekes Vica felvidéki tájszólásával és a különleges ruhák iránti érzékenységével, tökéletes választás a szerepre – jól hozza az életben nehezen feloldódó, makacs, plátói szerelmes középkorú nő figuráját. Szerencsére a Hab inkább hasonlít a realistá(bb), lányregényes elemeket lebontó romkomokra (pl. Bridget Jones naplója; 500 nap nyár), így hősnőnk is kénytelen feladni a szőke hercegről dédelgetett álmait. A kalandjait kísérő színek, jelmezek, díszletek és könnyen fogyasztható, mégsem a rádiók szirupos tucatdalait idéző zenék bájossá teszik Lakos rendezését. A célzott árnyaltságot és finomságot, amit pl. Jean-Pierre Jeunet 2002-es műve hordoz, azonban nem éri el a film.

Az alapszituáció

A történet szerint Dóra a filmtörténet leghíresebb szerelmespárjait megidéző sütiket árul hangulatos pesti cukrászdájában. Utóbbi azonban – a hősnő felelőtlen üzletpolitikája miatt – éppúgy a csőd szélére kerül, mint magánélete. Évek óta siratja legutóbbi párját, reménytelenségében pedig egyre jobban romantizálja a kicsit sem hercegies viselkedésű férfit. Vállalkozása megmentése érdekében jelentkezik egy magyar-amerikai sikertréner vezette több napos táborba, aminek a végén a győztes pár 30 millió forintos támogatást nyerhet családi vállalkozásához. Dórának cukrászdája gyerekbaráttá alakítása nem okoz problémát, egy partner kerítése viszont annál inkább – végül csak egy rámenős, dúsgazdag, halállaza macsót talál maga mellé mint kamuférjet. Ám a problémák tovább gyűrűznek, amikor a táborban megjelenik exe is újdonsült feleségével...

Kiszámítható, de ékes tanmese reménytelenül szerelmes lányoknak

Amik előzetesen és a film közben lehetséges történetalternatívákként ott mocorognak az ember fejében, azok jobbára be is következnek a vásznon. Ennek ellenére egy-egy fordualatával, komikus és feszültebb szituációival, valamint kecses-festői tónusával izgalmassá, érdekessé tud válni a film. Alapvetően jó ötlet képezi a történet alapját, de egyedivé látásmódja teszi a művet. Szólni kell egyrészt az erős női nézőpontról, de fontos kiemelni, hogy nem kifejezetten (és főleg nem harcosan) feminista alkotásról van szó. Lakos egyáltalán nem akarja fekete-fehéren nőkre és férfiakra osztani a világot – inkább ironikus ember- és családábrázolásokat vázolnak az alkotók. Köztük a biohippi-szeretők, a sikerorientált, pedáns csalás, a fiatal házasok, végül, de nem utolsó sorban pedig főhőseink, a legesetlegesebb nevezők. Kettejük kapcsolata éppúgy hordoz rendhagyó pillanatokat, mint rendkívül sablonos és előre kiszámítható érzelmeket. Ezt a szálat mindenképp árnyalhatták volna még a készítők, egyedibb szituációkkal lényegesen izgalmasabb, emlékezetesebb alkotást küldhettek volna a mozikba.

A Hab különleges stílusa másfelől a már fentebb is említett tónusában rejlik. Kissé ambivalens érzésekkel távozhat a moziból az ember, ugyanis a filmben hangsúlyosan jelen van egy – a dualizmuskori Budapestet és a századelős némafilmes világot idéző – vizuális látásmód, de mégsem lép annyira előtérbe, hogy kitöltse, elfedje a film kevéssé érdekes vagy klisés részeit. A kellékesek, jelmezesek, berendezők és az operatőr közös (!) munkája a magyar filmvilág tradícióinak viszonylatában vizsgálva meglepően összecseng. Mivel kevés helyszínen játszódik a film, bőven juthatott pénz a külcsínre. Több ízben már-már Wes Anderson romantikus meséit idéző helyszíneket és képeket látunk, és nem lehet elmenni a rendkívül profi, ízléses és kreatív animációs megoldások mellett sem. Vizuálisan átgondolt koncepciója elbűvöli az arra fogékony nézőket.

habmagyarfilmscreenshot202007210905001original560x313cover-1.jpg

Magyar film

Lakos Nóra rendezése ügyesen és igényesen szolgálja ki a nagyközönség és a egy speciálisabb tábor, a műfaj kedvelőinek igényeit is. Fentebb említettük, hogy az alaposan megálmodott képi stílus nyerhetne nagyobb teret is a filmben, ahogy a magyar közönségfilmek kevésbé fényes hagyományai kaphatnának kisebb szerepet. Itt elsősorban gondolhatunk a nem mindig eltalált karakterekre. Hiába a kiegyensúlyozott férfi-nő ábrázolásra való törekvés, ha végül a régi magyar romkomok kabriós, macsó, mély bariton álompasija (egy eléggé lebutított jó-rosszfiú) lesz a befutó. Félresiklott ötletnek bizonyult a ripacskodó kisfiú szerepeltetése a maga erőltetett Chaplin- és Nouvelle Vague-imitációival. És a pesti alter közegből származó nem sok, de annál harsányabb kiszólás is inkább maníros, mintsem aranyos vagy vicces.

Nehéz útra lépett Lakos Nóra, a hazai filmkultúrában ugyanis nincs közvetlen hagyománya a műfaji filmeknek, ami van, arra meg igényes rendező építeni aligha akar. Ez azt jelenti, hogy nincsenek a magyar közönség által ismert mozis univerzumok és bevált formulák, amiket variálhatna a filmkészítő, hanem mindent neki kell szinte a semmiből megálmodnia, kikísérleteznie. Nem vagyunk hozzászokva a magyar nyelvű dialógusokhoz, pedig azok tükörfordításait bármikor gond nélkül elviseljük, végignevetjük egy amerikai, francia vagy olasz film esetében. Nincsenek tipikus, a közönség által ismert hazai hőstípusok sem, legfeljebb a roncsfilmek esendő figuráit érezzük önazonosnak a vásznon. A Hab viszont más, magasabb egzisztenciájú közegben játszódik. Helyszínei, nyelvezete és figurái néhol eltaláltak, néhol kevéssé sikerültek. Fontos kiemelni azonban, hogy égető mellényúlást nem vétettek az alkotók, ami nagy szó.

habmagyarfilmscreenshot202007210742451original760x760-1.jpg

A Hab nem oldja fel a fentebb sorolt problémákat, sőt maga is belesétál jó néhány kátyúba, de még ezzel együtt is dicséret illeti valamennyi stábtagot, mert egy Magyarországon halálra ítéltnek hitt műfajban sikerült valami bájosat és igényeset létrehozni. Kérdés persze, hogy lesz-e folytatás. A Hab jelentősége akkor emelkedhetne, ha ciklusindító darabbá válna, és nagy számú követőre találna. A magyar műfaji mítoszok megteremtésének egyetlen útja a közönség és az alkotók folyamatos párbeszéde. Reméljük, hogy nem tíz év múlva készül itthon a következő nívós romantikus vígjáték, Lakos Nóráék most adtak elég muníciót a folytatásra.