Dieter Zetsche a Daimler vezérigazgatója és az Uber vezetője Travis Kalanick a Mercedes kínálatának luxusautójára kötné a gigantikus szerződést. Azonban van néhány részlet, amit az autógyártónak meg kell oldania idézi a portál, a német Manager Magazin értesülését.

Az Uber ugyanis, teljesen önmagát vezető autókat akar venni. A szándéknyilatkozat szerint ezt a feltételt 2020 utánra tudná teljesíteni a stuttgarti márka. Ugyanakkor az nem derült ki, hogy ennek technikai vagy jogi akadályai vannak addig.

Az Uber részéről érthető a tervezett lépés: kiiktatnák az eddig legnagyobb és legproblémásabb költségtényezőt a sofőröket. Másfelől a cég folyamatosan változtatna szolgáltatása jellegén is, főleg annak fényében, hogy a hírek szerint például a BMW gyártóként kíván saját "Uber-flottát" üzemeltetni.

Ha az üzlet összejön, akkor óvatos becslések szerint is a 100 ezer autó, 10 milliárd eurós megrendelést jelenthet a Daimler számára.