Sport

Hajós András fiáék győztek a strandröplabda-ob második állomásán

A férfiaknál Hajós Artúr és Stréli Bence, a nőknél Vaida Beáta és Vecsey Fanni sikerét hozta a strandröplabda országos bajnokság második, csepeli mesterversenye.

A férfi végjátékban az elődöntőben a Pénzügyőr párosa, az első, tatai fordulóban nyertes Rása Alex és Rozgonyi Bálint három szettben kerekedett az előző viadalon döntős, 2016-os bajnok Bagics Balázs és Tóth András (Penta-KSE) fölé. A másik elődöntőben az első tornát kihagyó, ifjúsági olimpiai negyedik Hajós Artúr és Stréli Bence (SRSE) a címvédő Kiss Dánielt és Bán Viktort (Pénzügyőr SE) két szettben legyőzve jutott fináléba.

A döntőben Hajósék remek játékkal, könnyedén bizonyultak jobbnak Rásáéknál, írja az MTI.

Nagyon jól ment a játék, Bálint és Alex nagyon jól játszottak, nem volt ez olyan egyszerű meccs, mint az eredményből játszik. Örülök, hogy sikerült százszázalékosan visszatérni a sérülésemből

– fogalmazott Hajós Artúr, az énekes-humorista Hajós András fia. Stréli szerint nem lehet kijelenteni, hogy ők lennének a favoritok a két hét múlva esedékes fináléban, de egyértelműen az aranyérem megszerzése lesz a céljuk. A bronzérmet 37 percnyi küzdelem után Kiss Dániel és Bán Viktor párosa szerezte meg.

A nők fináléjában megismétlődött a két héttel ezelőtti mérkőzés, és bár a Juraszik Patrícia, Villám Lilla (SRSE) kettős sokkal jobban játszott, mint Tatán, végül ezúttal is a két mérkőzéslabdát hárító, 17 éves Vecsey Fanni (Gödöllői RC), illetve szatmárnémeti születésű társa, Vaida Beáta (Eötvös DSE) örülhetett.

A végén úgy voltunk, hogy nincs veszítenivalónk, így minden baromságot megpróbáltunk, ami bejött. Nem igazán tudom egyelőre megmondani, hogyan fordítottunk, ahhoz előbb vissza kell néznem a mérkőzést

– értékelt a finálét követően Vaida. Vecsey szerint fejben erősek tudtak maradni a hullámvölgyeik ellenére is, ez döntött a javukra.

A bronzérem Győri Panna és Szabó Dorottya nyakába került, akik két szettben, 40 perc alatt nyerték meg a helyosztót.

Az országos bajnokságból már csak a döntő van hátra, aminek idén is a Lupa Beach ad otthont augusztus 28. és 30. között. Nemenként a legjobb 16 páros szerepelhet.

MKB-Pannónia Alapkezelő Strandröplabda Magyar Bajnokság, 2. mesterverseny, Csepeli Szabadkikötő:

férfiak, döntő:
Hajós, Stréli – Rása, Rozgonyi 2-0 (14, 17)

 

3. helyért:
Kiss D., Bán – Bagics, Tóth A. 2-0 (25, 19)

nők, döntő:
Vaida, Vecsey – Juraszik, Villám 2-1 (18, -17, 16)

 

a 3. helyért:
Győri, Szabó D.-Vasvári E., Vasvári Zs. 2-0 (22, 11)

A kiemelt képen Hajós (balra) és Stréli látható a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben 2018. október 17-én. Fotó: MTI/EPA/Joel Marklund

Ajánlott videó

Olvasói sztorik