Belföld

Nyomkövetővel a lábán újabb milliókat csalt ki a csengeri örökösnő

Bűnügyi felügyelete idején (korábbi nevén házi őrizet) újabb ismerősétől csalt ki pénzt a 2018-as országgyűlési választási kampányban „csengeri örökösnőként” ismertté vált asszony, ezért ismét elrendelték a letartóztatását – derült ki a Nyíregyházi Törvényszék közleményéből.

Mint arról beszámoltunk, a Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is egy állítólagos 1300 milliárd forintos mesés hagyatékkal hitegető nő letartóztatását a Mátészalkai Járásbíróság rendelte el szerdán. A bíróság nevében tájékoztatást adó Nyíregyházi Törvényszék közölte, a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban 30 napra rendelték el P. Mária letartóztatását.

Mint írták, a gyanú szerint az asszony 2014-től több személytől és cégtől kért kölcsön nagyobb összegeket arra hivatkozva, hogy azokat a Németországban elhunyt édesapja halála után neki járó, nagy összegű hagyatékból szándékozik visszafizetni.

A visszafizetési határidők lejártát követően a kölcsönvett összegeket nem fizette vissza, ezáltal 20 sértettnek összesen mintegy 778 millió forint kárt okozott, melyből csak néhány millió forint térült meg.

A bíróság 2018 szeptemberében letartóztatta az asszonyt, majd 2019. nyarán bűnügyi felügyeletbe került otthonában.

Azonban P. Mária az otthonában töltött bűnügyi felügyelet idején újabb bűncselekményt követett el, a korábbiakhoz hasonlóan egy ismerősétől 8.350.000 forintot csalt ki, amit a mai napig nem fizetett vissza.A bíróság kiemelte: mivel az asszony az elmúlt években sorozat jelleggel követte el a fenti cselekményeket, és azt a bűnügyi felügyelet alatt is folytatta, a bíróság döntése szerint megalapozottan lehet tartani arról, hogy szabadlábra helyezése vagy a bűnügyi felügyelet meghosszabbítása esetén újabb bűncselekményt követne el. Hozzátették: fennáll a veszélye annak is, hogy az eljárásban részt vevő tanúk befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné, vagy megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. Mindezek alapján a bíróság újból elrendelte a letartóztatását.

A végzés egyébként nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik