Horizon: Zero Dawn Complete Edition (PC) teszt

2020. augusztus 05.
77.5781
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Tegye fel a kezét az, akinek a Horizon: Zero Dawn neve nem mond semmit; na ugye. Még, ha nem is játszottunk vele, ismerjük, tudjuk, hogy 2017 egyik legmonumentálisabb játékáról van szó (PS-en), mely joggal zsebelt be rengeteg díjat abban az évben. Nálunk iPet bácsinak járt a megtiszteltetés, hogy nagyjából egy hétre hazavágja őt a játék, illetve annak a kicsivel több mint fél év után megjelenő kiegészítője.


Idén júniusban hivatalosan bejelentették a folytatást, mely jövőre fog (remélhetőleg) megjelenni, addig viszont nem csak egy képregény sorozat fogja életben tartani a lelkesedést, hanem a Horizon: Zero Dawn Complete Edition (PC)-re kiadott verziója is. Ezért én külön hálás vagyok, bár volt, aki személyes sértésként élte meg, hogy nem tartotta meg a játék a PS exkluzív státuszát. Azon vagyok meglepődve, hogy az Xbos-osok nem őrjöngnek.

Miért érdemes megvenni számítógépre ezt a nagysikerű címet, azon kívül, hogy nagysikerű? Mert mindemellett nagyon jó is, roppant addiktív, gyönyörűen néz ki, kiváló a muzsika, megkapó a sztori, nagyszerűek a szinkronhangok (legtöbb esetben), a harc (némi kivétellel) jól össze van rakva, a fejlődésrendszerről, a "craft"-olásról és a gyűjtögetős lehetőségekről nem is beszélve. Mármost ezekről tényleg nem beszélnék túl sokat, csupán a jelenesetben releváns részeikről, ugyanis iPet (kit ne tévesszünk össze egy véletlenszerű Apple termékkel) alaposan kivesézte ezeket a fent található két tesztben.

A jobb oldali sárga kérdőjelek azt mutatják, hogy talán ideje lenne elbújni.

A jobb oldali sárga kérdőjelek azt mutatják, hogy talán ideje lenne elbújni.


A PC-re érkező kiadás kapcsán borzalmasan nagy változásokra nem kell számítani, de talán nem is ez volt a készítők célja. Kapunk egy új irányítási "layout"-ot, feltéve, hogy nem kontrollerrel játszunk, és mivel én egy begyöpösödött PC-s vagyok, ezért CRT monitorostul vetődöm ki az ablakon a kontroller szó és annak nem létező szinonimái hallatán. Továbbá némi grafikai ráncfelvarrást is alkalmaztak, bár ez inkább nevezhető adaléknak, hisz csak akkor vehető igazán észre, ha külön figyelünk rá. Erről majd lejjebb.

A tipikus "wasd" irányítás vár ránk; a "space"-szel ugrunk, "c"-vel guggolunk, "ctrl"-al kitérünk és a bal egérgombbal lándzsázunk, illetve a jobbal bekészítjük a lőfegyverünket. Mindez kiegészül kézre álló gombhasználatokkal ("q" gyógynövény használatra, "e" speciális interakciókra, "shift" extra harci manőverekre, "z, x" eszközváltásra, "f" azok használatára, "v" a Focus felhozására, "enter" a menü megjelenítésére). Ez a felállás működik, és az irányítással kapcsolatos problémák a gombok elhelyezkedésétől függetlenek, de erről is majd később.

Miért van az, hogy itt minden részletben el lehet veszni? Például a kék fadíszek szimbolikájában...

Miért van az, hogy itt minden részletben el lehet veszni? Például a kék fadíszek szimbolikájában...


A játék első indításnál nagyjából negyed órát kér ez az életünkből, hogy konfigurálja hardverünk alapján a lehető legoptimálisabb grafikai beállításokat. Ezt nem találtam egy jó implementációnak, annak ellenére hogy elvileg a megjelenést azonnal követő "patch" lényegesen lecsökkenti a várakozási időt. Nem a tizenöt perc kukázása bántotta szegény szemem, hanem az, hogy csupán "high"-ra tette a grafikai opciókat a rendszer. Nagyképűség ide vagy oda, nemrég újítottam nem kevés összegből gépet, így kicsit sértett, hogy nem tolt mindent azonnal maximumra. Miután ezt megcselekedtem magam, hozta az 50 FPS-t minimumot 1920x1080-on... jó, HDR opció nélkül, de ez már annak a lusta dögnek a hibája, aki nem vett nekem kompatibilis monitort (jahogyezénlennék).

Benchmark ide vagy oda, a teljesítménnyel voltak gondjaim, bár szerencsére csupán elhanyagolhatóak. Sajnos tapasztaltam itt-ott beakadásokat és indokolatlan szaggatásokat, melyeket csupán félig magyaráz az én gyakori Alt-Tab-olási szokásom. No, de semmi igazán vészes nem történt, a környezet fantasztikus látványa így is lenyűgöző, főleg, hogy immáron a növényzet még akkurátusabban reagál a testek mozgására, a világítás dinamikusabb, a fényvisszaverődés látványosabb, támogatott az "ultra-wide screen" opció, illetve az "fps" limit is szabadon állítható. Ja és a "Field-of-view" is; kár, hogy eddig nem volt az.

Én vagyok a nomád Elsa, mecha-csillámpónival (Jégvarázs 2, kimaradt jelenet).

Én vagyok a nomád Elsa, mecha-csillámpónival (Jégvarázs 2, kimaradt jelenet).


Complete Edition, szóval az alapjáték mellett a The Frozen Wilds kiegészítőt is megkapjuk, a többi DLC-vel együtt, ami garantálja a 60 órányi minimum játékidőt, feltéve, hogy nem kapkodjuk el a dolgot, és kirándulunk. Látogassunk meg legalább egy pár bandita tábort, fertőzött helyszínt, másszunk fel pár zsiráf robot fejére, és szedegessünk fel párat a millió gyűjtögethető tárgyból, hangfelvételből, illetve a rég letűnt világ holografikus emlékeiből. Azért is jó ezekkel foglalkozni, mivel igencsak sok Xp-re tehetünk így szert, és relatíve hamar fogjuk túlszintezve találni magunkat a főküldetéshez képest. Ami nem baj, főleg, hogy valamiért az mindig az ismeretlen vadon közepébe küld minket, sok magas szintű ellenség közé.

Volt még néhány problémám a játékkal, az esetleges apróbb portolási hibákat leszámítva, bár ezek már nem a PC-s verzió sajátjai. Egyet kell értenem almás nevű kollégámmal, a lándzsával való hadonászás nem sikerült a legjobbra. Ezt csak tetézi, hogy nem lehet kijelölni az ellenfeleket, hanem irányba kell feléjük állítani Aloy-t, de mivel a lándzsával történő hadakozás kissé össze-visszásnak hat, ezért gyakorta fogunk előbb pofont kapni a robotoktól, vagy akkora luftokat ütni, hogy egy bokorban találjuk magunk utána. Ám a játék már az elején leszögezi: mi vagyunk a vadászok; viselkedjünk is akként.

Ufófejű zsiráf robot; oké srácok, én ebben a világban szeretnék élni.

Ufófejű zsiráf robot; oké srácok, én ebben a világban szeretnék élni.


Továbbá találtam némi szinkron és animációs anomáliákat. Jó, a színészek legtöbbje hozza a tőlük elvártat, és olyan mélységet adnak a játéknak, hogy vállrándítással értékeljük a most következő gondokat, de ezek akkor is jelen vannak. Az egyik ilyen az elvétve megjelenő "robotkarakterek", akik egy hangszínben beszélnek, melyet kiegészít a másik, ami pedig az arc animációkban felmerülő probléma. Leszögezem, rendkívül élethűre sikeredett ez a része a programnak, amikor működik. De megesik, hogy a hang és a száj kicsúszik a szinkronból, vagy az ajkak nem igazán mozdulnak, egy furcsa hasbeszélő show látszatát keltve így.

Az irányítással, mint fent említettem, nem a gombelhelyezkedés miatt lesz probléma, hanem a nyitott világú kalandjátékok mivoltából származó kényelmi hiányokból fakadóan. Nekem nem igazán tetszett, hogy csakis meghatározott helyeken lehet elhagyni folyókat, elakad a karakter átléphető akadályokban, vagy nem tud megmászni hegyeket, sziklás részeket csupán sárgával jelölt kapaszkodóknál. Én hibám, hogy ez előtt az AC Odyssey-t nyüstöltem, és túlságosan is hozzászoktam, hogy a karakterem akadálytalanul tudja a világot róni. Végső soron meg tudtam ezt is szokni, ez egy másik játék, itt más szabályok érvényesek, tessék elfogadni, és tovább lépni... azért a szabad hegymászást igazán átvehették volna, morr morr (duzzogó óvodás szindróma).

"De szép a hajad, te lány" - "Basszus, kutyagumiba léptem... már megint."

"De szép a hajad, te lány" - "Basszus, kutyagumiba léptem... már megint."


Szerencsére ezek mind apróságok, egyáltalán nem ártanak a játékélménynek, és nem is igazán illúziórombolóak. Na jó, egy kicsit talán, de basszus, kit érdekel, az előbb fektettem meg egy kisebb ház méretű robotot nyilakkal, na ki a király? Öhm, Sanyi? Talált, úgyhogy ezentúl hívjatok csak Sanyimétának... Gargasanyának? Gargsanyiméta? Mindegy, a lényeg, hogy lehet a kákán is csomót keresni (egyébről nem is beszélve), de az biztos, hogy ha adunk esélyt a Horizon-nak; garantáltan feledhetetlen kalandban lesz részünk.

Szívből remélem, hogy több ilyen kaliberű játék is eljut a PC-s táborhoz, előbb-utóbb, de ez már csak a saját kis álmom, tudom, hogy miért fontos az exkluzivitás bizonyos platformokon. Nagyobb kérdés ennél, hogy miért nem jött ez ki Xbox-ra, ha az is Microsoft? Ja, hogy azokra a vizekre inkább ne evezzek? De miért ne, az Xbox-osokkal ki fog törődni? Micsoda? New Game plus játékmódban van Ultra Hard nehézségi szint? Steam Achievement, here I come.

Horizon: Zero Dawn Complete Edition (PC) / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2020. augusztus 07.
  • Ár: 16.600 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • PC-n van a PS4-es korszak egyik legmeghatározóbb címe, mindenestül
  • És még annál is szebben
  • Basszusnembíromletenni
  • Enyhe optimalizációs hasfájások
  • PS4-es verzióban megismert nüansz hibák visszaköszönnek
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9.3
játék, illetve annak a kicsivel több mint fél év után megjelenő kiegészítője. '>
játék, illetve annak a kicsivel több mint fél év után megjelenő kiegészítője. '>
16 hozzászólás

Hentes

3 éve, 11 hónapja és 25 napja

Elképesztően néz ki ez a port, iszonyat minőségi lett, de nekem eddig kétszer crashelt, pedig csak 10 órát tettem bele. szomorú smiley A régi gépemen, ott semmi probléma viszont pedig jóval gyengébb.

válasz erre

VaPe

3 éve, 11 hónapja és 26 napja

Mitüzenarádió írta:
Nem tudom, milyen "mindenki azt mondtáról" beszéltek. Nézz már fel a játék Steam oldalára LMAO! https://store.steampowered.com/app/1151640/Horizon_Zero_Dawn_Complete_Edition/ Az értékelések FELE a különféle crash-ekről, fagyásokról, gamestopping bugokról őrjöng! röhögő smiley Ráadásul tele voltak a gaming hírek ezzel! röhögő smiley Igen nehéz elhinni, hogy mindez elkerülte a figyelmedet! röhögő smiley Mindezek tükrében a 9.3 minimum nevetséges! röhögő smiley Persze, tényleg annyi, ha PS4 Prón tesztelted a játékot és nem a **** PC verziót! röhögő smiley
A Steam értékelés mint mérvadó információforrás... Jajj. röhögő smiley Nem mondom hogy nem lehet vele baj, el is hiszem - de ez megannyi játékkal előfordul, mondjuk Ubisoft játékok 100%-ánál. röhögő smiley Egy biztos, nálam semmilyen optimalizációs probléma nincs, AMD szettem van pedig..

válasz erre

Mitüzenarádió

3 éve, 11 hónapja és 26 napja

Amúgy egy nagyszerű játék, 2017-ben lazán év játéka volt, messze jobb volt, mint a szintén abban az évben megjelenő, agyonajnározott Zelda, szóval ebben egyetértünk. mosolygó smiley

válasz erre

Mitüzenarádió

3 éve, 11 hónapja és 26 napja

iPet írta:
Ha mindenki azt mondja, hogy csak kisebb optimalizásciós bajok vannak, akkor nem lehet hogy a te konfigoddal nem oké valami?
Nem tudom, milyen "mindenki azt mondtáról" beszéltek. Nézz már fel a játék Steam oldalára LMAO! https://store.steampowered.com/app/1151640/Horizon_Zero_Dawn_Complete_Edition/ Az értékelések FELE a különféle crash-ekről, fagyásokról, gamestopping bugokról őrjöng! röhögő smiley Ráadásul tele voltak a gaming hírek ezzel! röhögő smiley Igen nehéz elhinni, hogy mindez elkerülte a figyelmedet! röhögő smiley Mindezek tükrében a 9.3 minimum nevetséges! röhögő smiley Persze, tényleg annyi, ha PS4 Prón tesztelted a játékot és nem a **** PC verziót! röhögő smiley

válasz erre

bekecs

4 éve, 3 napja

Nálam is tökéletesen fut, nekem semmi probléma nincs vele. PS4-en. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

marco

4 éve, 4 napja

c0m1n65un írta:
Kedves iPet!
Nem az én gépemmel van a baj. A játék jelenleg a Steam-en vegyes értékelésű, több mint 5000 negatív értékeléssel, amiből majdnem az összesben ugyanezeket a problémákat sorolják fel. A megjelenés után néhány gamer sajtó ezt már le is hozta, csak azt nem értem, hogy a hivatalos tesztekbe ezt miért nem merte beleírni senki.
Nem akarok én vitát generálni, csak azt mondom, hogy aki teheti, és érdekli a játék, az várjon egy picit, mert vannak problémák a játék optimalizálásával még rendesen.
"a hivatalos tesztekbe ezt miért nem merte beleírni senki"

Ne építs összeesküvés elméletet plíz. röhögő smiley Ha valahol, akkor a GC-n nem lehet azt mondani a tesztekre, kritikákra, hogy elfogultak, vagy visszafogottak, vagy nem írnak le mindent. Rohadt szigorúak vagyunk, de tényleg. Sokszor meg is kapjuk a kiadóktól, de ez van.

Lehet hogy bizonyos gépekre nincs jól optimalizálva a cucc, én elhiszem, de nálunk 4 (NÉGY!!!) szerkesztőségi gépen hozta a full maximumot, pedig ebben van 1080-as kártyával szerelt gép is...

válasz erre

c0m1n65un

4 éve, 4 napja

iPet írta:
Ha mindenki azt mondja, hogy csak kisebb optimalizásciós bajok vannak, akkor nem lehet hogy a te konfigoddal nem oké valami?
Kedves iPet!
Nem az én gépemmel van a baj. A játék jelenleg a Steam-en vegyes értékelésű, több mint 5000 negatív értékeléssel, amiből majdnem az összesben ugyanezeket a problémákat sorolják fel. A megjelenés után néhány gamer sajtó ezt már le is hozta, csak azt nem értem, hogy a hivatalos tesztekbe ezt miért nem merte beleírni senki.
Nem akarok én vitát generálni, csak azt mondom, hogy aki teheti, és érdekli a játék, az várjon egy picit, mert vannak problémák a játék optimalizálásával még rendesen.

válasz erre

iPet

4 éve, 4 napja

c0m1n65un írta:
Sajnos a cikkíró kolléga teljesen másik játékkal játszott, mint én.

i5-8500 Hexa-Core 3GHz proci,
+
32GB RAM,
+
1060 6 GB videókari (frissítve)
=
1 óra 47 perc szenvedés, 3 kifagyás, töltődő textúrák, mentés elvesztés.

Borzalmasan van ez a játék jelenleg optimalizálva. Elhiszem, hogy ezt majd kijavítják, de engem már nem érdekel. Refund-ot kértem rá. Majd a Mortal Shell-t megveszem ebből a pénzből, és valami indie játékot mellé.
Kár érte, mert tényleg kíváncsi voltam rá. A gond az, hogy több oldalon is elolvastam a megjelenés előtti értékeléseket, és sehol se említettek kisebb optimalizációs paránál többet. Ha ez az enyhe optimalizációs probléma, akkor nem tudom, mi számít nagynak.
Ha mindenki azt mondja, hogy csak kisebb optimalizásciós bajok vannak, akkor nem lehet hogy a te konfigoddal nem oké valami?

válasz erre

c0m1n65un

4 éve, 4 napja

Sajnos a cikkíró kolléga teljesen másik játékkal játszott, mint én.

i5-8500 Hexa-Core 3GHz proci,
+
32GB RAM,
+
1060 6 GB videókari (frissítve)
=
1 óra 47 perc szenvedés, 3 kifagyás, töltődő textúrák, mentés elvesztés.

Borzalmasan van ez a játék jelenleg optimalizálva. Elhiszem, hogy ezt majd kijavítják, de engem már nem érdekel. Refund-ot kértem rá. Majd a Mortal Shell-t megveszem ebből a pénzből, és valami indie játékot mellé.
Kár érte, mert tényleg kíváncsi voltam rá. A gond az, hogy több oldalon is elolvastam a megjelenés előtti értékeléseket, és sehol se említettek kisebb optimalizációs paránál többet. Ha ez az enyhe optimalizációs probléma, akkor nem tudom, mi számít nagynak.

válasz erre

Patrik94

4 éve, 5 napja

Nem hittem, hogy ENNYIRE jól sikerül PC-re átültetni. Gondoltam, hogy nem lesz rossz, de ez bakker. Ez durca. mosolygó smiley

válasz erre

fighterlaci

4 éve, 8 napja

Basszusnembíromletenni röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

Ez egy ilyen game. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

4 éve, 8 napja

PS4-en oda-vissza kijátszottam, mindent megcsináltam, amit lehet, megvan a Platina trófea, ennek ellenére valami jó kis akcióban behúzom PC-re is. Egy jó kis magyarítással újabb élményeket kaphatok, mert nekem nehéz volt értelmezni a törzsi szálakat, meg a történelmi viszonyokat.

Maga a játék kicsit nehezen indul az elején, ha kipróbáljátok, ez ne riasszon el, utána zseniális lesz.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Horizon: Zero Dawn Complete Edition (PC)
16.600 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja