Közösség

Márki-Zay is vérig sértette a polgári oldalra szavazókat - videó!

Márki-Zay is vérig sértette a polgári oldalra szavazókat - videó!

2020. augusztus 3., hétfő
Márki-Zay is vérig sértette a polgári oldalra szavazókat - videó!

A legszegényebb, legtanulatlanabb emberek szavaznak a Fideszre – ezt mondta Facebook-videójában Márki-Zay Péter. A polgármester szerint a tanult emberek nem adják voksukat a kormánypártra - írja a Magyar Nemzet.

A kormányfői ambíciókat dédelgető hódmezővásárhelyi polgármester szerint a tehetős és képzett emberek nem adják a voksukat a kormánypártra, úgyhogy Orbán Viktornak most az az érdeke, hogy az országban lehetőleg kevéssé kiművelt emberek legyenek. Márki-Zay még július elején jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt lesz a 2022-es országgyűlési választáson.

Mint a Magyar Nemzet

korábban megírta:

folyamatosan újabb és újabb társadalmi rétegeket sértenek meg fölényeskedve a Momentum politikusai. Nemrég még Kádár Barnabás Facebook-bejegyzésétől volt hangos a sajtó, amelyben a párt egyik alapítója arról értekezett, hogy megfontolásra érdemes a nyugdíjasok szavazati jogának az elvétele. Néhány napja pedig Fekete-Győr András, a Momentum elnöke tett közzé egy nagy vihart kavaró bejegyzést, amiben Orbán Viktor miniszterelnökre célozva arról írt, hogy szinte a teljes ország – a kórházak, az iskolák, az egyetemek, az iparkamarák, az ügyészségek, a bíróságok és a közmédia vezetői – „becsicskultak egy gyáva kicsi embernek”. Fekete-Győr András – többek között – az oktatásban és az egészségügyben, valamint az igazságszolgáltatásban dolgozók sokaságát is lecsicskázta, pusztán azért, mert másképpen viszonyulnak Orbán Viktor politikájához, mint azt a Momentum elnöke szeretné.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.