Szórakozás

Hollywoodig csak Harry Styles ért el, de minden tag nagyot nyert a One Directionnel

Némileg igaztalanul azt szokták mondani, hogy a Csillagok háborúja sorozat színészgárdájából csak Harrison Ford csinált igazi, nagyívű karriert Hollywoodban, míg a többi szereplő bizonyos értelemben eltűnt a nagyvászonról. Valami ilyesmi történt a tíz éve alapított One Directionnel is: az öttagú fiúbanda meghatározta a 2010-es évek popvilágát, ám feloszlásuk azt is jelentette, mindenkinek meg kell vetnie a lábát önállóan is. Csakhogy ez mindannyiuknak másképp sikerült.

A bevált recept

A zeneiparban a fiú- és lánybandák uralták a kilencvenes és a kétezres éveket, ebbe a sormintába illesztették be később a One Directiont is – precízen összegyúrva minden olyan elemet, ami sikeressé tehet egy fiúegyüttest. A trend Magyarországon is utat talált magának, így kaptuk meg például a zenekar klónjának beillő ByTheWay-t.

Mielőtt rátérnénk a vegyes felvágott bandára, előtte nézzük meg, minek köszönhetjük a legnagyobb neveket:

  • A Take That azért jött létre, mert a menedzser, aki összerántotta Robbie Williamséket, látta, mennyire sikeres az amerikai New Kids on the Block, ezért brit földön is hasonlóval akart robbantani.
  • A Blue már Simon Cowell keze munkája abban az értelemben, hogy a tévés producer nagyon is jól tudta, mennyire meglovagolható ötlet az, ha pár énekelni tudó srácot bandába szervez.
  • A Jonas Brothers története sem lóg ki: Nick Jonas önmagában nem volt elég érdekes az amerikai producerek szerint, ezért hozzácsapták a két tesóját.

A One Direction tagjai egyesével, külön-külön jelentkeztek az angol X-Factor hetedik évadába, de Harry Styles, Zayn Malik, Niall Horan, Liam Payne és Louis Tomlinson közül senki nem jutott tovább az élő adásokba, egyszerűen egyiküknek sem volt olyan kivételes hangja, hogy önállóan meg tudták volna vetni a lábukat. A zsűriben csücsülő Nicole Scherzinger felvetette, akkor miért nem csinálnak belőlük egy fiúbandát, Cowell-lel együtt meg is valósították a dolgot. Ez a hivatalos története az együttesnek, mérget azért ne vegyünk arra, hogy ez pontosan így is történt, és nem egy jó előre megtervezett műsorszerkesztési elgondolás része volt összeereszteni a tinédzsereket.

Állítólag a banda nevét Styles találta ki, miután úgy fogalmazott egy későbbi interjúban:

Mindannyian egyfelé tartottunk, de külön-külön, szóval a One Direction (azaz Egy irány – a szerző) egyszer csak beugrott.

A fiúk régóta képezték a hangjukat, hogy elindulhassanak a műsorban, bandában viszont kizárólag Styles zenélt korábban. Emiatt volt kulcskérdés, hogy ezek a tizenéves srácok hogyan tudják majd kezelni azt a nyomást, ami a műsor befejezésével rájuk zuhan. Mert a siker borítékolható volt: slágereket gyártottak, divatosan öltöztek, frizuráik pedig a focisták hajának népszerűségével versenyzett, nyilván sokan kérték azokat a fodrásznál. A One Direction sikere éppúgy rejlett a külsőségekben, mint a zenei fogyaszthatóságban.

Az X-factoros menetelés adásról adásra nagyobb őrületet jelentett, a brit bulvársajtó egésze velük foglalkozott, és a népszerűségüket máig jól igazolja, hogy a széria akkori győztesének, Matt Cardle-nek a nevére alig emlékszünk.

Bizonyos értelemben hiába lett végül harmadik helyezett, akkor is a One Direction győzött – elvégre ők lettek a popzene új kedvencei, akikben hatalmas pénzt láttak a lemezkiadók.

Még Amerika is kajálta

Az európai fiúbandák és úgy általában a brit előadók elég nagy problémával néznek szembe, ha a tengerentúlon is próbálkoznának karrierépítéssel. Ez a Take Thatnek, sőt miután onnan kivált, Robbie Williamsnek sem jött az össze. A One Directionnek igen: alighogy vége lett a tehetségkutatónak, Cowell azonnal ott termett körülöttük, hogy az orruk alá toljon egy stúdiószerződést, ami után megkezdődhetett legelső albumuk lemezre éneklése. Ez lett az Up All Night, amiről a BBC 2012-ben úgy fogalmazott, „a One Direction történelmet írt Amerikában”, miután

felkerültek a Billboard zenei albumokat felsorakoztató 200-as listájának legelső helyére.

Így ők lettek az első angol együttes, amely egy debütáló albummal ilyen sikereknek örülhetett. Ez azért is számított hatalmas szónak, mert ez annak idején még a Beatlesnek sem sikerült.

Nem hinném, hogy a közelmúltban volt hasonló fiúegyüttes, ami ilyen sikereket ért el

– mondta akkoriban Styles némileg odaszúrva a Jonas Brothersnek, Malik pedig sikerük kulcsát a közösségi médiában látta: elmondása szerint nekik megvolt az az előnyük, amit a Twitter vagy a YouTube jelentett, így a közönség mindig tudta, mi van velük. (Ezt alátámasztja az az őrült statisztika, miszerint napi huszonegyezer követővel nőtt a Twitter-fiókjuk addig, míg elérték a tízmillió követőt.) És akkor az Instagram brutális egyeduralma még el sem kezdődött, ami ma alapjában határozza meg egy előadó közösségi médiás népszerűségét.

Bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe, miután brit földön három koncertet szerveztek le, ezekre pedig 68 perc alatt elkelt mind a 226 ezer jegy. Az Up All Night-ot jól fogadták a kritikusok, dőltek a rekordok: háromszoros platinalemez lett, valamint ez volt az első olyan lemez egy fiúbandától, ami 500 ezer digitális példány eladását megélte.

Nem beszélve arról, hogy Amerikában simán kétmillió eladott példány fölé jutottak, amiről korábban álmodni sem mertek az angol előadók. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy

a Justin Bieber által uralt amerikai piacon van még hely jólfésült, Colgate-fogsorú, jól éneklő tiniknek, akikből ráadásul öt is van.

A Time újságírója, Stephanie Abrahams úgy fogalmazott 2012-es cikkében, hogy mindegyik tagot nagyon jól kitalálták, megvan a karakterük.

Horan a cuki ír fiú, Malik a csendes és titokzatos, Payne az érzelmes, Styles a sármos, Tomlinson meg a vicces. Ja, és mind szeretik a divatos, sportos pólókat.

Hogy ez mennyire volt tudatos, arról már Caroline Watson beszélt, aki az együttes stylistja volt akkoriban. Mint mesélte, az eredeti ötlete az volt, hogy a Spice Girls mintájára alkossák újra a One Directiont.

Amikor azt mondom, Spice Girls, eszünkbe jut egy csapat, aminek tagjai külön identitással rendelkeznek. Ezt akartam megcsinálni a srácokkal. Sok munkám volt ebben.

Az instant sikerként elkönyvelt albumon helyet kapott a What Makes You Beautiful című számuk is, ami egyébként korábban született, de muszáj volt rátenniük a lemezre. Hogy ez mennyire jó döntésnek bizonyult, talán igazolja az a több mint egymilliárdos megtekintési szám, amit a YouTube-on a mai napig szereztek a videóklippel.

A One Direction akkoriban egyszerre lett a legkedveltebb és leggyűlöltebb zenekar a világon: sokan úgy tartották, indokolatlanul gyorsan váltak sztárrá a fiúk, míg a tinédzserek nagy része semmi másról nem volt hajlandó beszélni, csak Stylesékról. Ez volt az az időszak, amikor mindenkinek volt olyan ismerőse, aki a One Directiont hallgatott napestig, a brit bulvársajtó pedig kis túlzással percenként írt arról, hogy a tagok közül kinek van épp új barátnője.

Az Up All Night sikere után a banda aláírására licitálni kezdtek az amerikai stúdiók, végül a Columbia zenei kiadó nyerte meg a versenyt, ők korábban Adele-lal, Bob Dylannel és David Bowie-val is dolgoztak.

Úgy mentek szét, akár a Take That

2015-ben Zayn Malik úgy döntött, hogy ő lesz a következő Robbie Williams, ezért otthagyta a bandát, mondván szeretné egy normális fiatal életét élni, akinek van magánélete és van ideje pihenni. Ezzel szemben alig egy évre rá saját stúdióalbumot jelentetett meg, amivel egyetlen célja volt: ki akart törni a fiúbanda-imázsból, amit gyakorlatilag stigmaként értelmezett a kiválása után. Nem sokáig bírta a banda négy taggal: Malik kiválása után pár hónappal alkotói szabadságra mentek, majd végleg feloszlottak.

Mindenki más irányba indult:

  • Payne és Horan szólókarriert szerettek volna,
  • Styles filmezésbe akart beszállni,
  • Tomlinson pedig a családjára fókuszált innentől.
Az egyik utolsó koncert 2015-ben. Fotó: Kevin Winter/Getty Images for iHeartMedia/AFP

Hogy mi lett a tervekből?

  • Zayn Malik: sikeres szólókarriert csinált, összejött Gigi Hadiddal, akivel épp gyereket várnak. A One Directiont teljesen maga mögött hagyta, amit a rajongók nem tudnak neki megbocsátani. Még a banda alakulásának tizedik évfordulóján sem emlékezett meg a dologról a közösségi médiás oldalain.
  • Liam Payne: zenéket ír, producerkedik, egy ideig együtt voltak Cheryl Cole-lal, aki amúgy Payne X-factoros debütálásakor a zsűriben ült. Született egy gyereke az énekesnőtől, végül szétmentek.
  • Niall Horan: szólókarrierjét építgeti a mai napig, egy ideig együtt volt Hailee Steinfeld énekes-színésznővel.
  • Louis Tomlinson: kijutott neki a tragédiákból az évek alatt, ugyanis előbb anyját, majd tizennyolc éves húgát is elvesztette az énekes. Hasonlóan a többiekhez, szólólemezeket készít.

És akkor beszéljünk egy kicsit Harry Stylesról.

Mindig is ő lógott ki leginkább az együttesből, már ami a külsőségeket illeti: az évek alatt szép lassan kialakult a többiekhez nem hasonlítható öltözködési és zenei stílusa, emellett hollywoodi karriert is építget. Szerepelt Christopher Nolan Dunkirk című háborús filmjében, amire színészi képesítés nélkül jelentkezett, de állítólag annyira meggyőzött mindenkit az olvasópróbákon, hogy odaadták neki a szerepet. Emellett zenéket ír produkciókhoz, sőt a Saturday Night Live-ban is szerepelt már, ami viszonylag nagy dolog.

Szólókarrierjét is sikerekkel építi, a YouTube-on óriásit mennek a különleges videóklipjei, a Sign of the Times vagy a Lights Up mind slágergyanús szerzemények. De a legfontosabb az ő esetében, hogy évek óta igazolja a világnak: egy férfi nem attól férfi, hogy őrületesen maszkulin ruhákba bújik, farmerben, cigarettával a szájában pózol egy Marlboro-dobozzal a kezében – hanem hogy mer feminin is lenni, még ha emiatt sokszor meg is bélyegzik őt.

Stylesnak például milliószor kellett már arról nyilatkoznia, hogy meleg-e vagy biszexuális csak azért, mert felkap egy rózsaszín inget, esetleg csipkés ruhában megy díjátadóra, ám ő ezeket a dolgokat remekül kezeli: épp annyit válaszol a sajtónak, amivel tulajdonképpen soha nem is mond semmit.

A most 26 éves Styles nagybetűs karakter, aki kimagaslik stílusban és szakmailag is az egykori One Direction-tagok közül, sikerét pedig annak köszönheti, hogy totálisan más irányt adott a karrierjének. Hogy ez mennyire volt tudatos, arról maga is csak annyit árult el, hogy megvan a csapata arra, akikkel eldöntik, mikor vehet fel például átlátszó selyeminget vagy tüllszoknyát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@harrystyles által megosztott bejegyzés, Nov 17., 2019, időpont: 5:54 (PST időzóna szerint)

10 év eltelt – összeállnak újra?

A tízéves évforduló előtt az Instagramon ledobtak egy kisebb atombombát azzal, hogy négy év után először posztoltak. Csak annyit, hogy valamire készülnek, mint utóbb kiderült, ez egykori weboldaluk felélesztése volt. Ez szépen le is fagyott azonnal, hála a rajongóknak. Ezután feltöltöttek egy videót a YouTube-ra, ami a tíz évet foglalta össze, e mellett ingyenessé tették a már emlegetett Up All Night albumot. Sőt, legtöbb videóklipjüket elkezdték visszatölteni 4K-s minőségben.

Arról, hogy újra összeállnának, egyikük sem mondott még semmit, ám ahogy a Spice Girls tette, úgy náluk is lehet hasonlóra számítani. Egy a kérdés: Malikkal vagy Malik nélkül? Viszonylag nagy fájdalmat okozott a rajongókban az is, hogy a banda öt tagjából négy posztolt valamilyen szentimentális szöveget a közösségi médiában, egyedül Zayn Malik volt az, akit abszolút hidegen hagyott az évforduló. Hogy emögött milyen indokok húzódnak meg, arról keveset tudni, az biztos, hogy Horan nemrég azt mondta:

Bizonyos emberek a barátaid lesznek, mások pedig nem

– utalva arra, hogy Malik mindig is kilógott a csapatból.

És ha Malik temetné is a múltat, a One Direction-jelenség olyan volt a 2010-es években, amit sem megkerülni, sem letagadni nem lehet. Elfelejteni meg pláne nem.

Kiemelt kép: Instagram.com/harrystyles/zayn/louist91/niallhoran/liampayne

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik